Téli olimpia: Kruegert a New York Times újságírója kérdezte

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2022.02.05. 04:27
null
Krueger John-Henry még mindig érdekes az amerikaiaknak
A New York Times újságírója pénteken kifejezetten Krueger John-Henry kedvéért jött ki a magyar rövid pályás gyorskorcsolyázók edzésére. Elmondása szerint decemberben többször is egyeztetett a négy éve még amerikai színekben ezüstérmet szerző short trackessel, ám a kemény felkészülés miatt a mostanra már a mi fiunkká váló klasszis kérte, csak Pekingben beszéljenek.

Ez pénteken megtörtént, a kolléga pedig lelkesen mesélte, hogy „John-Henry nagyszerű korcsolyázó és rendkívül szimpatikus fiú. Nem ismertük személyesen egymást korábban, pénteken találkoztunk először, s bár tudtam azt is, hogy okos, értelmes ember, még engem is meglepett, milyen összeszedetten nyilatkozott.”

AZ OLIMPIA TELJES MŰSORA IDE KATTINTVA TEKINTHETŐ MEG!

A Nemzeti Sportot tudósítja a helyszínről: Kohán Gergely, Kovács Erika (szöveg), Árvai Károly (fotó)

Legfrissebb hírek

Ember legyen a talpán, aki megjósolja a végső győztest az olimpiai jégkorongtornán

Téli sportok
4 órája

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
21 órája

NOB: nincs menetrendje az orosz sportot sújtó szankciók feloldásának

Téli sportok
Tegnap, 10:30

Milánó 2026: egyet fizet, kettőt kap akció a megnyitó előtti versenyekre

Téli sportok
Tegnap, 10:20

Megvalósulhat-e még Lindsey Vonn tündérmeséje?

Téli sportok
Tegnap, 9:15

Milánó 2026: visszalépett a kanadai műkorcsolyapáros

Téli sportok
2026.02.02. 22:01

Milánó 2026: hat magyar sportoló már a helyszínen készül

Téli sportok
2026.02.02. 19:55

Milánó 2026: veszélybe került Leon Draisaitl olimpiai részvétele

Jégkorong
2026.02.02. 19:35
Ezek is érdekelhetik