Téli olimpia: bemutatkozik Pekingben, de mi is az a monobob?

KARÁDI ZOLTÁNKARÁDI ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2022.02.03. 18:53
null
Ilyen egy monobob (Fotó: AFP)
A pekingi olimpia programjában szerepel először az úgynevezett női monobobverseny, ami pontosan azt takarja, amit a neve is, azaz egyszemélyes bobverseny.

 

A bobverseny már az első, 1924-es chamonix-i téli olimpián is szerepelt – akkor még csak a férfi négyesek versengtek –, s az 1960-as Squaw Valley-i játékok kivételével (ahol nem építettek bobpályát) mindig is a program része volt. Az 1932-es Lake Placid-i olimpián már a férfi kettesek is érmekért versenyeztek, míg a női párosok 2002-ben, Salt Lake Cityben debütáltak. Újabb két évtized elteltével a hölgyek már egyesben is megküzdenek egymással.

A versenyszám némileg azért meglepő, mert eddig ahhoz voltunk hozzászokva, hogy a többszáz kilós bobot több embernek kellett betolnia. Ellenben az egyszemélyes bobot, amelynek legalább 162 kg-osnak kell lennie, magának a pilótának kell útjára indítania. Ez nem könnyű, viszont a monobobversenyzők egyedül magukat okolhatják, ha valamit elrontanak a verseny során.

A versenyszám szerepelt már a 2016-os és a 2020-as téli ifjúsági olimpia programjában, ahol mindkét nem összemérte erejét. Mivel azonban a férfiak kettesben és négyesben is versenyeznek a téli olimpián, ezért egyesben itt csak a hölgyeknél hirdetnek győztest, mert a kettessel együtt ők is két számban lesznek érdekeltek.

Húszan indulhatnak a futamokon, a négy legjobb ország két versenyzőt is indíthat, további hat egyet, míg hat kvótát fenntartottak azoknak a nemzeteknek, amelyeknek nincs kvótájuk sem egyesben, sem párosban.

A legnevesebb versenyzőnek a 2020-ig kanadai színekben induló, s kettesben két olimpiai aranyérmet szerző, de már amerikai Kaillie Humphries számít, aki a versenyszám világbajnoki címvédője is egyben. Legnagyobb riválisa éppen egy másik amerikai, az eddig három olimpiai érmet szerző Elana Meyers Taylor, illetve Humphries két korábbi honfitársa, Cynthia Appiah és Christine de Bruin lehet, de az ausztrál Breeana Walkert, illetve a versenyszám 2016-os ifjúsági olimpiai bajnokát, a német Laura Noltét sem szabad leírni.

A versenyszámban indulóknak február 10. és 12. között napi két edzésen lesz módjuk kipróbálni az olimpiai pályát, majd február 13-án és másnap, kedden is két-két futamot rendeznek, s ennek a négynek az összesítése után a leggyorsabb lesz az olimpiai bajnok.

Így monobobozik Laura Nolte, a 2016-os ifjúsági olimpia bajnoka

A Nemzeti Sportot tudósítja a helyszínről: Kohán Gergely, Kovács Erika (szöveg), Árvai Károly (fotó)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik