Sílövő-vk: a nyitó verseny mezőnyének 98 százaléka védett

MTI/R. P.MTI/R. P.
2021.11.26. 13:56
null
Tiril Eckhoff, aki az összetett címvédője a nők világkupájában, edzésben Östersundban (Fotó: AFP)
A sílövők világkupa-sorozatának első hétvégéjén részt vevők 98 százaléka védett, azaz oltott, vagy a koronavírus-betegségen átesett a nemzetközi szövetség (IBU) pénteki tájékoztatása szerint.

 

Az IBU jelezte, hogy a kimutatás nem csupán a versenyzőkre vonatkozik, hanem a csapatok valamennyi tagjára, azaz a sportolók mellett az edzőkre, technikai személyzetre, orvosokra és egyéb hivatalos csapattagra is. Mindehhez hozzátette, hogy az oltatlanokat 72 óránként PCR-tesztnek vetik alá.

A sílövők Östersundban kezdik meg a vk-sorozatot, ahol szombaton a női 15 és a férfi 20 kilométeres számot rendezik. Vasárnap a férfiak és a nők sprintviadalára kerül sor. A mezőny a hétvégét követően nem hagyja el a helyszínt, mivel jövő csütörtöktől vasárnapig a második állomásnak is Östersund ad otthont.

A svédországi versenyen nézők előtt küzdhetnek majd a biatlonosok, ám az már eldőlt, hogy december 10. és 12. között az ausztriai Hochfilzenben, illetve január elején a németországi Oberhofban zárt kapuk mögött kerül sor a viadalokra.

 

Legfrissebb hírek

A sítriatlonban ezüstérmes Filippov kipróbálja magát sílövészetben is

Téli olimpia 2026
2026.02.22. 09:05

Kettős francia siker a sílövők tömegrajtos versenyében

Téli olimpia 2026
2026.02.21. 15:04

A francia sílövők megint elhúzták a mézesmadzagot a mezőny előtt

Téli olimpia 2026
2026.02.18. 16:09

Büntetőkör is belefért a francia aranyba a férfi sílövőváltóknál

Téli olimpia 2026
2026.02.17. 16:04

Lisa Vittozzi nyerte a női üldözéses versenyt sílövészetben – videó

Téli olimpia 2026
2026.02.15. 15:23

Hiába üldözték az utolsó körben a svéd sílövőt – videó

Téli olimpia 2026
2026.02.15. 12:10

Szívszaggató hajrá döntött a női sílövők sprintversenyében – videó

Téli olimpia 2026
2026.02.14. 16:24

„Nehéz megbocsátani” – a megcsalt barátnő reagált a tettét bevalló norvég sílövő vallomására

Téli olimpia 2026
2026.02.11. 16:25
Ezek is érdekelhetik