Curling: továbbra is a Szekeres, Nagy duó az élen a válogatón

I. SZ., MTII. SZ., MTI
Vágólapra másolva!
2021.11.06. 17:27
null
Úgy néz ki, Szekeres Ildikó és Nagy György mehet az olimpiai pótkvalifikációs versenyre (Fotó: Dömötör Csaba, 2020)
Három mérkőzést követően is a Szekeres Ildikó, Nagy György duó vezet a curlingezők vegyespáros olimpiai válogatóján.

Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharcot pénteki sikerének köszönhetően a Vasas kettőse kezdhette előnnyel, ráadásul szombaton a második felvonást is megnyerte a 2009-ben vb-ezüstérmes Szekeres és Nagy, akik 10-8-ra múlták felül a 2013-ban és 2015-ben világbajnok Palancsa Dorottya, Kiss Zsolt párost. A találkozó ráadásban dőlt el, mivel nyolc end után 8-8 volt az állás. A harmadik meccsen aztán 9-5-ös sikerrel szépített az UTE duója, amely az ötödik endben egy 4-0-s részgyőzelemmel fordította maga javára az összecsapást.

A válogató győztese vehet részt decemberben a pekingi ötkarikás játékok pótkvalifikációs versenyén, amelyen az utolsó két kvótát lehet megszerezni ebben a számban. A párharc vasárnap újabb két mérkőzéssel folytatódik.

Legfrissebb hírek

Rövid pályás gyorskorcsolya: sikeres műtéten esett át Jászapáti Petra

Téli sportok
2025.07.28. 19:53

Rövid pályás gyorskorcsolya: Jászapáti Petra megsérült, nem lesz ott az olimpián

Téli sportok
2025.07.28. 10:02

„Meg fogjuk védeni sportolóink jogait” – a CAS-hoz fordul az Orosz Szánkószövetség

Egyéb egyéni
2025.07.17. 10:46

Két és fél hétre leáll az NHL az olimpia miatt

Amerikai sportok
2025.07.16. 21:50

Milánó 2026: bemutatták az érmeket

Téli sportok
2025.07.15. 20:01

Milánó 2026: megszületett a végleges megállapodás az NHL-játékosok szerepléséről

Jégkorong
2025.07.02. 19:14

Milánó 2026: a NOB szeptemberben határozhat az oroszok részvételéről

Egyéb egyéni
2025.06.26. 17:54

Nem indulhatnak orosz szánkósok a 2026-os téli olimpián

Téli sportok
2025.06.18. 18:17
Ezek is érdekelhetik