Koronavírus: törölték a cortinai alpesi vk-döntőt

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.03.06. 21:35
A koronavírus-járvány terjedése miatt a Nemzetközi Síszövetség (FIS) pénteken törölte az alpesi világkupa-sorozat döntőjét, amelyet az olaszországi Cortina d'Ampezzóban rendeztek volna meg.

Az olasz szövetség abban bízott, hogy nézők nélkül ugyan, de megtarthatja a viadalt március 18. és 22. között, a FIS vezető testületében az olasz tagon kívül azonban valamennyien a törlés mellett döntöttek a rendkívüli ülésen.

„Nagy csalódottsággal, de elfogadjuk a döntést” – mondta Flavio Roda, az olasz szövetség elnöke.

A vk szabályzata kimondja, hogy a döntő helyszínét nem lehet megváltoztatni, azaz a férfiak és a nők négy-négy viadalát, valamint a vegyes csapatversenyt nem lehet máshol pótolni.

A döntés azt jelenti, hogy a férfiak számára összesen négy, a nőknek három futam van hátra a jelenlegi idényből.

Az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) decemberben jelent meg a közép-kínai Vuhanban. Az ismert fertőzöttek száma világszerte elérte a 100 ezret. Európában éppen Olaszországban terjed a leginkább, ahol több mint 4600 fertőzöttet regisztráltak, a halálos áldozatok száma közel 200.

Legfrissebb hírek

Lindsey Vonn bal térdében elszakadt az elülső keresztszalag, de így is indulni akar az olimpián

Téli sportok
13 órája

Tóth Zita már elhiszi, hogy felveheti a versenyt a legjobbakkal

Téli sportok
2026.01.30. 10:09

„Brazíliában nem hiszik el, hogy síző vagyok” – megszülethet az első dél-amerikai érem téli olimpián

Téli sportok
2026.01.26. 13:26

Alpesisí-vk: Leitgeb Richard kiesett a vk-versenyen Madonna di Campiglióban

Téli sportok
2026.01.07. 20:32

Milánó 2026: sérülés miatt lemarad a játékokról az olimpiai bajnok osztrák alpesi síző

Téli sportok
2026.01.02. 22:45

Alpesisí-vk: Tóth Zita 43. lett Courchevelben

Téli sportok
2025.12.16. 20:32

Milánó 2026: indul az összetett vk-címvédő olasz alpesi síző

Téli sportok
2025.12.12. 15:29

Majdnem nyolc év után világkupafutamot nyert Lindsey Vonn

Téli sportok
2025.12.12. 12:15
Ezek is érdekelhetik