Síugrás: a címvédő Kobajasi Rjoju nyerte az első négysáncversenyt

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.12.29. 20:05
A címvédő Kobajasi Rjoju győzött vasárnap a 68. síugró Négysáncverseny első, oberstdorfi állomásán. A japán versenyző tavaly úgy diadalmaskodott, hogy mind a négy viadalt megnyerte, azaz most zsinórban ötödik sikerét aratta a legendás sorozatban, ezzel beállította a lengyel Kamil Stoch, illetve a német Sven Hannawald és Helmut Recknagel rekordját.


A vk-pontversenyben is listavezető Kobajasi már az első sorozat után is élen állt 138 méteres ugrásával, majd másodjára 134 méterre repült a több mint 25 ezres közönség előtt, így magabiztosan, több mint kilenc ponttal előzte meg a német Karl Geigert. Harmadikként a lengyel Dawid Kubacki zárt.
A vk-pontversenyben is listavezető Kobajasi már az első sorozat után is élen állt 138 méteres ugrásával, majd másodjára 134 méterre repült a több mint 25 ezres közönség előtt, így magabiztosan, több mint kilenc ponttal előzte meg a német Karl Geigert. Harmadikként a lengyel Dawid Kubacki zárt.

A vk-sorozatba tartozó esemény szerdán az ugyancsak németországi Garmisch-Partenkirchenben folytatódik. Ezt követően a mezőny átköltözik Ausztriába: január 4-én Innsbruckban, két nappal később pedig Bischofshofenben ugranak a versenyzők.

SÍUGRÓ-VILÁGKUPA
Négysáncverseny, 1. állomás, Oberstdorf
1. Kobajasi Rjoju (japán) 305.1 pont (138 m/134 m)
2. Karl Geiger (német) 295.9 (135/134)
3. Dawid Kubacki (lengyel) 294.7 (132/133)
A vk állása 8 verseny után (még 22 van hátra): 1. Kobajasi 540 pont, 2. Geiger 427, 3. Stefan Kraft (osztrák) 419

 

 

Legfrissebb hírek

Világrekorder, korszakos legenda, olimpiai érmes és a jövő reménysége – tíz síugró, akire érdemes figyelni a téli olimpián

Téli sportok
2026.01.31. 13:11

Hihetetlen jelenetek, egy esernyő fosztotta meg a szlovénokat a sírepülő-vb-aranytól – videó

Téli sportok
2026.01.25. 20:33

A ruhabotrány után három norvég szakembert eltiltott a Nemzetközi Síszövetség

Téli sportok
2026.01.15. 15:31

Nem lesznek orosz síugrók a téli olimpián

Téli sportok
2026.01.14. 12:25

Síugró-vk: Kaszaj Noriaki ötvenhárom évesen indul Szapporóban

Téli sportok
2026.01.12. 14:15

Négysáncverseny: Domen Prevc óriási fölénnyel nyerte meg az összetettet

Téli sportok
2026.01.06. 19:18

A Négysáncverseny második állomásán is Domen Prevc nyert

Téli sportok
2026.01.01. 16:55

Négysáncverseny: új sáncrekord a selejtezőben

Téli sportok
2025.12.31. 19:32
Ezek is érdekelhetik