Téli olimpia: a síszövetség elnöke szerint racionalizálni kell a programot

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.02.05. 11:12
Nem szabad engedni, hogy túl nagyra nőjön a téli olimpia a Nemzetközi Síszövetség (FIS) elnöke szerint.

Gian-Franco Kasper az olimpiai sportokra szakosodott insidethegames.biz szakportálnak úgy nyilatkozott, hogy a 2022-es pekingi játékok után „a túlélésért karcsúsítani" kellene a programot.Gian-Franco Kasper az olimpiai sportokra szakosodott insidethegames.biz szakportálnak úgy nyilatkozott, hogy a 2022-es pekingi játékok után „a túlélésért karcsúsítani" kellene a programot.

A 75 éves svájci sportvezető, aki egyben a téli olimpiai sportágakat tömörítő nemzetközi szövetség elnöke, nem ért egyet azzal, hogy folyamatosan bővüljön a program.

Sokat vitázunk a nyári és a téli olimpiák költségvetéséről és arról, hogy újabb és újabb versenyszámok bevonása nem segít" – emlékeztetett rá, majd úgy folytatta, mindezek után a 2020-as tokiói játékok műsorába öt új sportág került be.

Óvatosnak kell lennünk, nehogy megöljük magunkat azzal, hogy túl sokat akarunk. Ez nagyon fontos a játékok jövője, illetve a jövőbeli házigazdák szempontjából" – vélekedett.

Kasper szerint szerényebbnek kellene lenniük, mert például a 2022-es pekingi téli olimpia máris nagyobbnak és költségesebbnek tűnik, mint a korábbiak.

„Nem ez a helyes út, 2026-ban senki sem próbálja majd meg a pekingi szintet hozni" – vetítette előre.

A kínai fővárosban 109 versenyszámot rendeznek, az eddigi rekorder e tekintetben a tavalyi, pjongcsangi téli olimpia volt 102-vel.

A Kasper által irányított szövetség egyik szakágában, alpesi síben éppen világbajnokság zajlik Aréban, abban a városban, amely Stockholmmal együtt pályázik a 2026-os téli játékok megrendezésére. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság június 24-én, Lausanne-ban dönt a helyszínről. A svéd jelentkezők egyetlen ellenfele a szintén közösen pályázó Milánó és Cortina d’Ampezzo.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik