Curling: nem sikerült kiharcolni a történelmi vb-részvételt

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.01.23. 08:55
Címkék
A magyar női curlingválogatottnak nem sikerült kiharcolnia a sporttörténelmi világbajnoki szereplés jogát, mivel a részvételről döntő mérkőzésen 8–1-re kikapott Finnország csapatától az új-zélandi Nasebyben rendezett kvalifikációs tornán.

A magyarok harmadikként zárták az alapszakaszt, így egyetlen esélyük volt az indulási jog megszerzésére. A döntőben Kína 4–3-ra legyőzte az addig veretlen északi együttest, amely így a magyarok ellen próbálkozhatott újra a vb-részvételért.

Amíg kedden, az alapszakasz utolsó fordulójában nagy csatát hozott a két négyes mérkőzése, addig szerdán nem volt egy súlycsoportban a két gárda. Egy nappal korábban úgy nyertek 6–4-re a finnek, hogy a nyolcadik játékrész után még döntetlen volt az állás, ezúttal viszont addigra 8–1-es előnyt építettek, így az utolsó két endet már le sem játszották a felek.

A Rókusfalvy Orsolya, Sándor Nikolett, Miklai Henrietta, Palancsa Dorottya összeállítású csapat a nyolc endből csak az ötödiket tudta 1–0-ra megnyerni, a többit mind elvesztette.

A sportág történetében Magyarország még sem a férfi, sem a női vb-re nem jutott ki. A női vb-t 13 együttes részvételével március 16. és 24. között rendezik a dániai Silkeborgban.

Legfrissebb hírek

Milánó 2026: a Vasas duója indulhat vegyes párosban a curlingesek olimpiai selejtezőjén

Egyéb csapat
15 órája

Curling olimpiai előselejtező: magyar vereség a németektől, egy esély maradt a továbbjutásra

Téli sportok
2025.10.11. 14:41

Curling olimpiai előselejtező: kikapott utolsó csoportmeccsén, de versenyben maradt a magyar válogatott

Egyéb egyéni
2025.10.10. 21:46

Fontos siker az ausztrálok ellen a curling olimpiai előselejtezőben

Egyéb egyéni
2025.10.10. 14:59

Curling olimpiai előselejtező: fölényes magyar siker Tajvan ellen

Téli sportok
2025.10.09. 21:32

Curling olimpiai előselejtező: megvan a mieink első győzelme

Egyéb csapat
2025.10.09. 14:28

Curling olimpiai előselejtező: vereség a csehektől is

Egyéb csapat
2025.10.08. 14:43

Curling olimpiai előselejtező: vereség extra end után a litvánoktól az első fordulóban

Egyéb egyéni
2025.10.07. 22:46
Ezek is érdekelhetik