Rp. gyorskorcsolya: Knoch Viktor egy év pihenőt tart

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.06.19. 22:10
Az olimpiai bajnok férfi rövid pályás gyorskorcsolyaváltó legidősebb tagja, Knoch Viktor egyéves pihenőt tart.

„Az a megoldás született még az idény végén, hogy tartsak egy hosszabb pihenőt, egyszezonnyit, és utána döntsünk a továbbiakról. Meglátjuk, hogy tetszik majd nekem a kori nélküli élet, van-e még bennem motiváció, erő, hogy újabb három esztendőt ráhúzzak egy olimpiai ciklusra” – mondta a magyar szövetség (MOKSZ) honlapján a 28 éves versenyző.„Az a megoldás született még az idény végén, hogy tartsak egy hosszabb pihenőt, egyszezonnyit, és utána döntsünk a továbbiakról. Meglátjuk, hogy tetszik majd nekem a kori nélküli élet, van-e még bennem motiváció, erő, hogy újabb három esztendőt ráhúzzak egy olimpiai ciklusra” – mondta a magyar szövetség (MOKSZ) honlapján a 28 éves versenyző.

A négy olimpián szerepelt sportoló kifejtette, lengyel születésű felesége, Marta visszatér a versenysportba, és most már a magyar olimpiai csapat tagja.

„Meglátjuk, hogyan működik az első éve a versenysportban, mert biztosan nem lesz egyszerű visszaállnia. A szezon végén pedig levonjuk a konzekvenciákat, és közös döntést hozunk, hogyan tovább” – mondta Knoch, aki szerint azt belátták egy ideje, hogy ketten együtt nem tudnak korcsolyázni, mert kétéves kisfiukkal valamelyiküknek lennie kell.

A Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Burján Csaba, Knoch Viktor összeállítású négyes a februári pjongcsangi játékokon megszerezte Magyarország első téli olimpiai aranyérmét.

Legfrissebb hírek

Short track: Amschl Kira bronzérmet szerzett a junior-vb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 1:15

Liu Shaoang már Kínának nyerhet aranyérmet a téli olimpián

Téli sportok
2026.02.01. 10:22

Short track: nyolc magyarral csütörtökön kezdődik a junior-vb

Utánpótlássport
2026.01.28. 11:11

Short track: „Sokkolt, hogy részt vehetek az olimpián” – Major Dominik

Utánpótlássport
2026.01.24. 09:09

Rövid pályás gyorskorcsolya: eldőlt, Major Dominik indulhat az olimpián

Téli sportok
2026.01.23. 12:13

Knoch Viktor: Hihetetlen, ami velünk történik…

Téli sportok
2026.01.20. 12:44

Milánó-Cortina 2026: lábtörése miatt kihagyja az olimpiát Martina Valcepina

Téli sportok
2026.01.20. 11:24

Rövid pályás gyorskorcsolya: Jászapáti Péter ismét megsérült, nem lehet ott az olimpián!

Téli sportok
2026.01.18. 17:58
Ezek is érdekelhetik