Pjongcsang 2018: együtt vonul a megnyitón a két Korea

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.01.17. 15:00
Észak- és Dél-Korea megegyezett arról, hogy sportolóik együtt vonulnak be a megnyitóünnepségen, illetve közös női jégkorong-válogatottat indítanak a februári pjongcsangi téli olimpián.

A két ország delegációinak szerdai megbeszélését követően kiadott közös nyilatkozatból ezen felül kiderül, hogy Észak-Korea összességében 550 fővel képviselteti magát a téli játékokon, a sportolók és a hivatalos személyek mellett 230 fős szurkolói csoport, 140 művész és 30 tekvondós lesz ott az olimpián.

Az északi küldöttség január 25-én utazik át a dél-koreai játékok helyszínére.

A két koreai csapat nem először vonul együtt olimpián, 2000-ben a sydneyi és 2004-ben az athéni játékokon is közös zászló alatt szerepeltek a megnyitón, az ugyanakkor először fordul elő, hogy bármilyen sportágban közös együttest indítsanak. Ezt megelőzően egyszer, 1988-ban Szöulban volt olimpia a Dél-Koreában, akkor Észak-Korea bojkottálta a részvételt.

Az észak-koreaiak eddig egyetlen kvótát szereztek a pjongcshangi seregszemlére, méghozzá a Riom Tae Ok és Kim Dzsu Szik műkorcsolyapáros révén, amely szeptemberben a németországi Oberstdorfban rendezett Nebelhorn Kupán vívta ki az olimpiai szereplés lehetőségét. Ugyanakkor a nemzetközi szövetség (ISU) a megadott október 30-i határidőig semmiféle visszajelzést nem kapott, így a duó indulását a Nemzetközi Olimpiai Bizottság engedélyezheti speciális elbírálással.

A február 9-én rajtoló játékoknak otthont adó Dél-Korea, illetve Észak-Korea között egy ideje ismét feszültté vált a viszony, mivel utóbbi interkontinentális ballisztikus rakétát tesztelt, illetve szeptember elején minden korábbinál nagyobb kísérleti atomrobbantást hajtott végre. Az elmúlt napokban azonban közeledés történt, és a határmenti pandmindzsoni egyeztetéseken több megállapodás született.

Legfrissebb hírek

Milánó 2026: kapust cseréltek a címvédő finn hokisok

Téli olimpia 2026
1 órája

Milánó 2026: norovírus fertőzött meg finn női hokisokat

Jégkorong
2 órája

Tíz jégkorongozó, akire érdemes figyelni Milánóban

Téli olimpia 2026
3 órája

Milánó 2026: kényszerű csere a kanadai hokiválogatottban

Jégkorong
4 órája

A NOB nyitott arra, hogy a jövőben korábban rendezzék a téli olimpiát

Téli sportok
5 órája

Téli olimpia: nagy bukás és amerikai elsőség a férfi lesiklók első edzésén

Téli sportok
6 órája

Milánó 2026: ismét a legjobb három nemzet közé kerülnének a németek

Téli sportok
6 órája

Svájc az egyetlen jelölt a 2038-as téli olimpia megrendezésére

Téli sportok
9 órája
Ezek is érdekelhetik