Síugrás: Vörös Virág először indul világkupaversenyen

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.11.30. 17:06
null
Vörös Virág révén hosszú idő után ismét lesz magyar síugró a vk-sorozatban (Fotó: skihungary.hu)
Magyar résztvevővel rajtol a női síugrók világkupa-sorozata a norvégiai Lillehammerben. Vörös Virág csütörtökön a kvalifikációban vívhatja ki a részvétel jogát a versenyre. A szezonban a fő célja a kvótaszerzés a februári téli olimpiai játékokra, valamint a minél sikeresebb szereplés a vk-ban – áll a Magyar Síszövetség közleményében.


A síugró Vörös Virág egy évvel ezelőtt sporttörténelmet írt, amikor is szenzációs szerepléssel versenyeket nyert az Alpencup-sorozatban, majd megszerezte első pontjait a Kontinentális Kupában is. Ezzel belépett a síugrók világelitjébe, és indulási jogot szerzett a világkupa-sorozatra, valamint a nyári Grand Prix-futamokra. Azonban egy súlyos térdsérülés keresztülhúzta a terveit.

A tavaly szeptemberben elszenvedett keresztszalag-szakadása után műtét, majd rehabilitáció következett, így a teljes téli szezont ki kellett hagynia. De nyár elejére sikerült visszanyerni a kondícióját, és a technikai felkészültsége is folyamatosan javult, így megkezdhette a versenyzést. Az igazi megméretés most következik: a 18 éves magyar síugró csütörtökön vág neki első téli világkupaversenyének, melyet a norvégiai Lillehammerban rendeznek. A helyszín nem ismeretlen számára, ugyanis 2016-ban az ifjúsági téli olimpián már szerepelhetett itt. A kőszegi sportoló célja, hogy a kvalifikációból bekerüljön a fő viadal mezőnyébe, másrészt hogy a következő versenyein kivívja a részvételt a téli olimpiára.

Síugrónk felkészítésébe egy szlovén edző, Vasja Bajc is bekapcsolódott. Vörös Virág a közös munkával és első téli világkupa-indulásával kapcsolatban is bizakodó.

„Már két edzésen túl is vagyok itt Lillehammerban, ahol az elsődleges célom a kvalifikációs futamból bekerülni a versenyre, vagyis a legjobb negyvenbe. Ez a világkupa-sorozat első helyszíne, szóval elég sok résztvevőre számítok. Biztos, hogy nem lesz egyszerű, de hiszek a továbbjutásban, mivel az edzés elég jól sikerült. Ha nem jön össze a kvalifikáció, akkor sem csüggedek, van még több verseny is, ahol indulhatok. Vasja Bajc az új szlovén edzőm, akivel egy hónapja készülök. Nagyon sok mindenkivel dolgozott már együtt, rengeteg tapasztalata, kapcsolata van, és jól megértjük egymást. Nagyon alaposan figyel minden mozdulatomra. Ha valamit rosszul csinálok, elmagyarázza, miért, ha jól, akkor is. Mivel fizikailag kiváló formában vagyok, leginkább a technikára koncentrálunk. Nagyon tetszik a lillehammeri sánc, és a környék is nagyon szép. Ez már a második alkalom, hogy itt lehetek, és remélem, lesz meg több is” – mondta Vörös Virág.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik