Síugrás: képtelen befejezni a veterán japán klasszis

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.11.07. 15:58
null
Kaszai 50 évesen, 2022-ben vonulna vissza (Fotó: AFP)
Már eddigi is elképesztő pályafutást tudhat maga mögött Kaszai Noriaki, a 45 esztendős világklasszis síugró, aki vasárnap japán bajnoki címet nyert, és úgy érzi, 50 éves koráig még van benne annyi, hogy az élmezőnyben maradjon. Jövőre olimpiai érmet remél.

 

Kaszai vasárnap a Szapporóban rendezett japán bajnokságon 130.5, majd 134 métert ugrott, és 276.1 ponttal nyert. „Nagyon boldog vagyok, visszatért az önbizalmam” – nyilatkozta.

A második és harmadik helyen a Kobajasi testvérek végeztek, Junsiro 261, öccse, Rjoju 234 pontot ért el. A negyedik Takeucsi Taku, az ötödik Ito Daiki lett – ők öten alkotják majd a japánok csapatát a 2017–2018-as síugró-világkupán.

LEGIDŐSEBBEN A LEGSIKERESEBB

Az 1972. június 6-án született Kaszai 1988-ban, 16 évesen egy 31. hellyel mutatkozott be a profik között. Azóta összesen 591 világkupaversenyen (528 egyéni és 63 csapat) indult, 28 vk-szezonban vett részt, és mindössze kettőben nem szerzett pontot.

Egyéniben 209-szer jutott be a legjobb tíz közé, 446 alkalommal végzett az első 30 között, első (1992. március 22., Harrachov) és utolsó győzelme (2014. november 29., Kuusamo) között 22 év és 252 nap telt el. 42 évesen és 176 naposan ő a legidősebb világkupagyőztes, 44 évesen és 293 naposan a legidősebb vk-dobogós.

Kaszaj2
Kaszaj2

 

Lillehammerben, 1994-ben csapatban szerzett olimpiai ezüstérmet, amit húsz évvel később, Szocsiban még két éremmel megtoldott: egyéniben ezüstöt, csapatban bronzot nyert. 41 évesen és 254 naposan ő a világ legidősebb, egyéniben ötkarikás dobogós síugrója.

TRAGIKUS EMLÉKEK

Kaszai életét tragédiák árnyékolták be, édesanyja 1997-ben egy lakástűzben súlyos égési sérüléseket szenvedett, egy évvel később pedig elhunyt. Fia álma ettől kezdve az olimpiai bajnoki cím volt, kabalából és plusz motivációként Szocsiba magával vitt egy édesanyjától kapott levelet is.

Húgánál 1994-ben akut csontvelő-elégtelenséget állapítottak meg, és Kaszai úgy érezte, ha sikerülne aranyat nyernie, az égi jel lenne Kumiko gyógyulásához. A siker elmaradt, csupán ezüstérmet szerzett, testvére állapota pedig 2015 májusában annyira leromlott, hogy kórházba került, ahol 2016 januárjában meghalt.

A sportoló lelkierejére jellemző, hogy húga elvesztése után két nappal a Bad Mittendorf-i sírepülő-vb-n 240.5 méteres sáncrekordot ugrott. Néhány héttel később megszületett kislánya, Rino, aki újabb ösztönzést jelent(ett) számára.

November 19-én Wislában pályafutása 29. világkupaidényét kezdi meg, és jövőre megpróbálja ismét megcélozni az olimpiai aranyat. Szerinte 50 éves koráig versenyezni fog, így a visszavonulását 2022-re tervezi.

 




 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik