Rp. gyorskorcsolya: Heidum talán már decemberben edzhet

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.12.01. 19:00
A combcsontsérülése miatt jelenleg nem versenyző Heidum Bernadett rövid pályás gyorskorcsolyázó azt reméli, hogy decemberben már edzésbe állhat.

„A napokban újabb vizsgálatok várnak rám, s azt remélem, még ebben a hónapban elkezdhetek edzeni” – mondta az MTI érdeklődésére a magyar sportági szövetség (MOKSZ) csütörtöki sajtótájékoztatóján a váltóval 2009-ben Európa-bajnok sportoló, aki elárulta, sokat javult az állapota, ugyanis pár hete még mozgatni is alig tudta a lábát, de mostanra ez már megváltozott.

Az Eb-ken további hat ezüsttel és hét bronzzal rendelkező 28 éves korcsolyázó úgy vélte, a visszatérésére azonban még várni kell, mert a januári, torinói kontinensviadal túl korai lenne számára, így a legvalószínűbb, hogy márciusban a rotterdami vb-n versenyez legközelebb.

„Inkább néhány héttel később térek vissza, mint akárcsak egy perccel is korábban” – jelentette ki Heidum.

A válogatott így ismét nélküle indul útnak péntek este a soron következő két ázsiai világkupa-fordulóra. Előbb jövő hétvégén Sanghajban, majd az azt követő héten Dél-Koreában lesz a verseny.

Darázs István gyorsasági sportigazgató szerint a második viadal már csak azért is rendkívül fontos lesz, mert akkor szerepelhetnek majd először a 2018-as, pjongcsangi téli olimpiára készült létesítményben. A sportvezető hasonlóan jó eredményt vár csapatától, mint amit novemberben az amerikai kontinensen rendezett vk-fordulón elért, azaz érmekben reménykedik.

 

Legfrissebb hírek

Short track: Amschl Kira bronzérmet szerzett a junior-vb-n

Utánpótlássport
2026.02.02. 01:15

Liu Shaoang már Kínának nyerhet aranyérmet a téli olimpián

Téli sportok
2026.02.01. 10:22

Short track: nyolc magyarral csütörtökön kezdődik a junior-vb

Utánpótlássport
2026.01.28. 11:11

Short track: „Sokkolt, hogy részt vehetek az olimpián” – Major Dominik

Utánpótlássport
2026.01.24. 09:09

Rövid pályás gyorskorcsolya: eldőlt, Major Dominik indulhat az olimpián

Téli sportok
2026.01.23. 12:13

Knoch Viktor: Hihetetlen, ami velünk történik…

Téli sportok
2026.01.20. 12:44

Milánó-Cortina 2026: lábtörése miatt kihagyja az olimpiát Martina Valcepina

Téli sportok
2026.01.20. 11:24

Rövid pályás gyorskorcsolya: Jászapáti Péter ismét megsérült, nem lehet ott az olimpián!

Téli sportok
2026.01.18. 17:58
Ezek is érdekelhetik