Rp gyorskori-vb: Liu Shaolin 3 érmet szerzett a záró napon

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.03.09. 17:59
Újabb magyar érmek születtek vasárnap a törökországi Erzurumban rendezett rövid pályás gyorskorcsolya-világbajnokságon: a záró napon Liu Shaolin Sándor 1000 méteren és összetettben is harmadik lett, míg a férfiváltó másodikként végzett.

A szocsi téli olimpián is szerepelt, 18 éves Liu Shaolin az 1500 méteren elért negyedik és 500 méteren szerzett aranyérme után a „középső” távon két dél-koreai rivális mögött harmadikként haladt át a célvonalon – a nemzetközi szövetség (ISU) honlapja szerint. A négyfős fináléban kanadai vetélytársát tudta megelőzni. Ugyanezen a távon öccse, Liu Shaoang hetedik helyen végzett.

Újabb kiváló szereplésével Liu Shaolin indulhatott a legjobb hat gyorskorcsolyázót felvonultató 1500 méteres szuperdöntőben, ahol szintén harmadik lett egy-egy dél-koreai és kanadai versenyző mögött, így összetettben is harmadikként zárt – két dél-koreai mögött.

A Burján Csaba, Liu Shaolin Sándor, Varnyú Alex, Liu Shaoang összeállítású magyar négyes nagy versenyt vívott Kínával a győzelemért, de végül második lett. A finálé másik két résztvevője, Japán és Dél-Korea leszakadt az aranyért harcoló duótól.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik