Szocsi 2014: Nem reagáltam időben - Liu Shaolin

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.10. 12:01
Liu Shaolin Sándor magyar rövid pályás gyorskorcsolyázó első olimpiai versenyében hatalmas balszerencsével, egy ezredmásodperccel maradt le a továbbjutást érő harmadik helyről a futamában. A 18 éves sportoló a futama után azt mondta, nehezebb menetre számított, s ha a végén jobban reagál riválisa lelassulására, meglett volna a továbbjutás.

„Egyáltalán nem izgultam, nem gondoltam arra, hogy ez pályafutásom első olimpiai versenye. Összességében könnyebb volt annál, mint amire számítottam. Sajnos, amikor feljöttem másodiknak a kanadai mögé, ő belassult, és nem reagáltam időben. A többieknek lehetőségük volt előzni, én a végén hiába próbálkoztam kívülről, már nem sikerült. Bár a célban azt mutatta az edzőm, hogy megvan a harmadik hely, sajnos a célfotó más eredményre jutott" – magyarázta meglepően nyugodtan Liu Shaolin Sándor a MOB sajtóirodájának.

Knoch Viktor első magyarként lépett a jégre, és a futamában az utolsó előtti körig a továbbjutó helyekért küzdött, mielőtt visszaesett az ötödik helyre, majd az utolsó körben el is esett.

„Nincs mit szépíteni, nagyon elrontottam. Taktikailag hibáztam, de a legjobb, ha gyorsan elfelejtem az egészet és mostantól az ezer méterre koncentrálok!" – értékelt Knoch Viktor.

Legfrissebb hírek

Téli olimpia: a britek és az amerikaiak továbbra is hibátlanok curling vegyes párosban

Téli olimpia 2026
10 perce

Téli olimpia: Marco Pantani emléke előtt tiszteleg a franciák sílövője

Téli olimpia 2026
31 perce

Odermatt és Shiffrin is történelmet írhat alpesi síben az olimpián, Vonn szereplése nagy kérdés

Téli olimpia 2026
50 perce

Kinyíltak az olimpiai falu kapui Milánóban

Téli olimpia 2026
2 órája

Gyulay Zsolt: Jó lenne elcsípni egy érmet

Téli olimpia 2026
3 órája

Megroppanhat a norvég síbirodalom – Karádi Zoltán publicisztikája

Téli olimpia 2026
12 órája

Kanada hat end alatt lerendezte a címvédő olaszokat curlingben

Téli olimpia 2026
15 órája

Milánó 2026: a sportolók faluját is meglátogatta az olimpiai láng

Téli olimpia 2026
18 órája
Ezek is érdekelhetik