Szocsi 2014: hármas norvég siker a női 30 km-es sífutásban

Vágólapra másolva!
2014.02.22. 11:45
null
Marit Björgen hatodik aranyérmét szerezte, amely a norvég csapat tizenegyedik győzelme volt Szocsiban (Fotó: Action Images)
A női sífutók 30 km-es szabad stílusú versenyét rendezték szombaton az oroszországi Szocsiban zajló téli olimpián. A győzelmet a norvég Marit Björgen szerezte meg két honfitársnője, Therese Johaug és Kristin Steira előtt. Ez volt a norvég küldöttség tizenegyedik aranyérme Szocsiban.

 

Ennek a távnak a címvédője a lengyel Justyna Kowalczyk, míg legutóbbi világbajnoka Marit Björgen, ám azokat a versenyeket klasszikus stílusban futották, így a mérvadó inkább a 2011-es világbajnokság lehet, amelyet viszont az idei Tour de Ski-győztes Johaug nyert meg hatalmas fölénnyel Björgen és Kowalczyk előtt.

Hogy ez a versenyszám valóban az ő felségterülete, azt ezúttal is bizonyította az apró termetű szőkeség, hiszen végig ő diktálta a tempót, s tíz kilométer után két honfitársnőjével, Björgennel és Steirával sikerült is leszakítania a teljes mezőnyt. Fél távnál már több mint fél perc volt az előnyük, s ekkor jött el az a pillanat, amikor Kowalczyk belátta: feleslegesen üldözi a norvég triót, a negyedik hely pedig már nem motiválta, s inkább feladta a versenyt.

Az éllovas hármas viszont tovább növelte az előnyt, amely húsz kilométernél már az ötven másodpercet, a háromnegyedénél pedig az egy percet is meghaladta. Egyet azonban Johaug is tudott: ha az utolsó kilométereken nem tudja leszakítani magáról Björgent, a hajrában honfitársnője a jobb. Hogy nem tudta, vagy nem akarta, azt nem tudni, de a táv nagy részében összedolgozó hármas együtt maradt már a táv végéig, így gyakorlatilag megágyazva Björgen hatodik olimpiai aranyának, amelyből hármat itt Szocsiban nyert.

Így is történt, az utolsó néhány száz méteren Björgen otthagyta a többieket és elsőként ért célba, két és fél másodperccel Johaug és több mint hússzal Steira előtt. Az üldözők versenyét a finn Kerttu Niskanen nyerte, de már majd' másfél perccel leszakadva a győztestől.

Björgen ezzel a sikerrel utolérte az örökranglistán Ljubov Jegorova orosz sífutót és Ligyija Szkoblikova szovjet gyorskorcsolyázót, akik pályafutásuk során szintén hat olimpiai aranyérmet nyertek. A 33 éves norvég sífutó ráadásul ezzel minden idők legsikeresebb női téli olimpikonja lett, hat aranya mellett ugyanis három ezüsttel és egy bronzzal is rendelkezik. A téli játékok legeredményesebb sportolóinak örökranglistáján Björgen feljött a harmadik helyre honfitársai, Ole Einar Björndalen sílövő és Björn Daehlie sífutó mögé.

Szocsi 2014
SÍFUTÁS, NŐI 30 KM (SZABAD STÍLUS)
1. Marit Björgen (Norvégia) 1:11:05.2 perc
2. Therese Johaug (Norvégia) +2.6 mp
3. Kristin Steira (Norvégia) +23.6
4. Kerttu Niskanen (Finnország) +1:21.7
5. Eva Vrabcová-Nyvltová (Csehország) +1:21.9
6. Aurore Jean (Franciaország) +1:22.3





Legfrissebb hírek

Milánó 2026: két orosz rövid pályás gyorskorcsolyázó is indulhat

Téli sportok
1 órája

Milánó-Cortina 2026: elhunyt egy biztonsági őr a nagy hidegben

Téli sportok
2026.01.11. 21:08

Milánó 2026: hivatalosan megnyitották a jégkorongcsarnokot

Téli sportok
2026.01.10. 11:28

Milánó-Cortina 2026: a hideg időjárás „rendbe tette” a havat

Téli sportok
2026.01.09. 16:14

Alpesi sí: Marcel Hirscher nem indul a téli olimpián

Téli sportok
2026.01.09. 14:26

Agyrázkódása miatt lemarad a téli olimpiáról a háromszoros világbajnok szabadstílusú síző

Téli sportok
2026.01.08. 12:36

Milánó 2026: az imolai F1-es pályán is járt az olimpiai láng

Téli sportok
2026.01.07. 10:38

A FIS elnöke szerint nem szabad felhígítani a téli olimpiát

Téli sportok
2026.01.06. 18:17
Ezek is érdekelhetik