Szocsi 2014: Morgenstern elhagyta a salzburgi kórházat

2014.01.17. 13:12
Elhagyhatta a salzburgi kórházat Thomas Morgenstern háromszoros olimpiai bajnok osztrák síugró, aki egy klagenfurti rehabilitációs klinikán folytatja lábadozását január 10-i bukása után.

A 27 éves sportolót – aki a tauplitzi sírepülőverseny edzésén bukott nagyot – eddig egy salzburgi kórházban ápolták. Kezelőorvosa szerint a reméltnél jobban halad a felépülése, ezért döntöttek úgy, hogy elhagyhatja az intézményt. Morgenstern mostantól egy klagenfurti klinikán folytatja rehabilitációját, s kevesebb mint két hét múlva derül ki, hogy a szocsi téli olimpián részt vehet-e.

A nyolcszoros világbajnok sportoló január 10-én ugrás közben a levegőben megbillent, bal oldalára dőlt, majd a hátára, illetve a fejére esett. Rövid időre az eszméletét is elveszítette, de nem sokkal a baleset után már beszélt a segítségére sietőkkel. Morgenstern fej- és tüdősérülést szenvedett.

Morgenstern csaknem egy hónapja a Titisee-Neustadtban rendezett versenyen is nagyot esett, akkor hordágyra fektetve, nyakmerevítővel vitték kórházba. A németországi eset után gyorsan felépült, és az év elején befejeződő Négysáncversenyen második lett összetettben.

Legfrissebb hírek

Síugrás: osztrák aranyat hozott a félbeszakított nagysánc csapatverseny

Téli olimpia 2026
2026.02.16. 21:35

Kettős norvég siker nagysáncon, Strömnek összejött a dupla

Téli olimpia 2026
2026.02.15. 20:55

Autóbalesetet szenvedett a Mezőkövesd elnöke

Labdarúgó NB II
2026.02.15. 08:42

Domen Prevc bizonyult a legjobbnak a férfiak nagysáncversenyén

Téli olimpia 2026
2026.02.14. 21:07

Szüleiknek mondtak köszönetet az olimpiai bajnok Prevc testvérek

Téli olimpia 2026
2026.02.11. 18:58

Szlovén győzelem a síugrók vegyescsapat-versenyében a téli olimpián

Téli olimpia 2026
2026.02.10. 21:16

Német arany a síugrók normálsáncos versenyén a téli olimpián

Téli olimpia 2026
2026.02.09. 21:41

A norvég meglepetésember nyerte meg a női síugrók aranyát az olimpián

Téli olimpia 2026
2026.02.07. 20:53
Ezek is érdekelhetik