Szocsi 2014: 85 szakértő dolgozik a doppinglaborban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.01.12. 07:37
Megkapta a szükséges jóváhagyást, így dolgozhat a februári téli olimpia alatt a szocsi doppinglaboratórium. Az engedélyt, hivatalosan az akkreditálást, szombaton adta meg a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA).

A szocsi antidoppingközpont nem csupán a havas-jeges versenyek idején, vagyis február 7. és 23. között dolgozik majd, hanem már január 27-én hozzáfog a levett minták elemzéséhez, és a tesztek vizsgálata egészen április 15-ig, vagyis még a paralimpia után is tartani fog.

Grigorij Rodcsenkov igazgató elmondta, hogy kétnapos átfogó vizsgálat eredményeképpen hagyta jóvá a WADA a központ olimpiai működését, miután rendben levőnek találta a laboratórium felkészültségét, s úgy ítélte meg, hogy az mindenben megfelel a nemzetközi előírásoknak.

A szocsi laborban az említett időszakban legalább 70 orosz tudományos munkatárs dolgozik majd, munkájukat 15 külföldi szakember segíti.

Már a téli olimpiát megelőző hetekre is minden korábbinál keményebb doppingellenőrzést ígért a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) szeptemberben megválasztott német elnöke, Thomas Bach. Novemberi bejelentése szerint a február 7-i rajtig 1269 tesztet végeznek el, 57 százalékkal többet, mint a 2010-es vancouveri olimpiát megelőző időszakban. A vancouveri ellenőrzések száma 2149 volt, Szocsira vonatkoztatva ez 2453 lesz, ráadásul új, kifinomultabb módszerekkel.

Legfrissebb hírek

Kim Minszok 15. lett 1000 méteren Heerenveenben

Téli sportok
2025.03.01. 18:43

Kerek szám, kerek világ – Zsoldos Barna publicisztikája

Téli sportok
2025.02.25. 23:41

Kim Minseok tizedik lett 1500 méteren

Téli sportok
2025.02.21. 21:11

Alpesisí-vb: Meillard győzött férfi műlesiklásban

Téli sportok
2025.02.16. 15:13

Sílövő-vb: Preuss győzött a női üldözéses versenyben

Téli sportok
2025.02.16. 13:26

Francia arannyal kezdődött a sílövő-vb

Téli sportok
2025.02.12. 16:20

Gyorskorcsolya: Kim Minseok ötödik lett 1500 méteren Milwaukee-ban

Téli sportok
2025.02.02. 07:34

Északi összetett: egészségügyi problémák miatt visszavonul a sportág egyik legnagyobb alakja

Téli sportok
2025.01.29. 11:55
Ezek is érdekelhetik