Műkorcsolya Eb: minden készen áll a rajtra a Syma-csarnokban

MTI MTIMTI MTI
2014.01.14. 15:47
Kósa Lajos, a Magyar Országos Korcsolyázószövetség (MOKSZ) elnöke szerint 2011-es megválasztásakor 70 millió forint volt a szövetség költségvetése, míg az idén 550 millió, s ennek a különbségnek köszönhető, hogy bele mertek vágni a szerdán kezdődő Európa-bajnokság rendezésébe.

A kontinensviadal keddi sajtótájékoztatóján az elnök hangsúlyozta, a növekedés többek között annak köszönhető, hogy a korcsolyasport bekerült az állam által kiemelten támogatott 16 sportág közé, illetve sikerült szponzorokat bevonni.

„Nincs éremesélyesünk az Európa-bajnokságon, de azt reméljük, hogy Forgó Kristóf és a Turóczi Dóra, Major Balázs jégtáncpáros is bemutathatja majd a kűrjét. Nem indul magyar műkorcsolyázó a szocsi olimpián, de úgy látom, a felnövekvő generációban vannak tehetségek, akik révén négy év múlva ismét lesz olimpikonja a sportágnak” – mondta Kósa Lajos.

Sallak György, az MOKSZ főtitkára a sajtóeseményen elmondta, minden készen áll a rajtra a Syma-csarnokban.

„Teljesen felkészültünk. A jegyek értékesítése is jól áll, hetven-nyolcvan százalékuk elkelt” – jelentette ki.
Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára arról beszélt, hogy az MOKSZ 2020-ig mintegy hárommilliárd forintot kap az államtól a 16 kiemelt sportág finanszírozásának keretében, illetve hogy az Eb-rendezéshez 50 millióval járult hozzá a minisztérium. Tette ezt abban a reményben, hogy a kontinensviadal újabb lökést ad a sportágnak, melyet ezáltal még több fiatal választ.

Szabó László Zsolt, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) megbízott vezérigazgatója arról számolt be, hogy a közmédia élőben 1200 percben számol be az Eb-ről, melyen 130 szakember dolgozik, hogy világszerte több száz millióan láthassák a HD minőségű közvetítést. Azt is megemlítette, hogy a február 7-én kezdődő téli olimpiáról az M1, az M2 és a Duna Tv több mint száz órát közvetít HD minőségben.

Az Eb-szervezők szerint a legkiélezettebb küzdelem a férfiaknál várható, a címvédő spanyol Javier Fernández mellett ugyanis három korábbi Európa-bajnok indul, köztük a háromszoros Eb-aranyérmes francia Brian Joubert, aki első címét éppen tíz éve Budapesten nyerte meg. A mostani résztvevők közül rajta kívül még öten voltak jelen az előző magyarországi Eb-n.

A férfiakén túl a többi számban is izgalmas versenyre van kilátás, mivel a négy címvédőből három, míg a múlt évi 12 érmesből tíz lesz jelen a mostani Eb-n, amely 1895, 1909, 1955, 1963, 1984 és 2004 után immár a hetedik lesz Budapesten.

A kontinensviadalon 33 nemzet 170 versenyzője indul, minden számban a legjobb 12 részesül pénzdíjban. Az egyéni győztesek 20 ezer, míg a páros és a jégtánc aranyérmesei 30 ezer eurót kapnak.
A kontinensviadalhoz kapcsolódóan a Sportmúzeumban megnyílt a Korcsolyázás anno című tárlat, amely a sportág magyar sikereit mutatja be az érdeklődőknek.

MŰKORCSOLYA EB, BUDAPEST
A PROGRAM
szerda:

női rövid program 10.30
ünnepélyes megnyitó 16.45
jégtánc rövid program (Turóczi Dóra, Major Balázs) 17.30
csütörtök:
férfi rövid program (Forgó Kristóf) 11.45
jégtánc kűr 18.25
péntek:
páros rövid program 13.30
női kűr 17.50
szombat:
férfi kűr 12.05
vasárnap:
páros kűr 11.00
gála 15.00

A címvédők:
férfiak: Javier Fernández (spanyol)
nők: Carolina Kostner (olasz)
páros: Tatyjana Voloszozsar, Makszim Trankov (orosz)
jégtánc: Jekatyerina Bobrova, Dmitrij Szolovjev (orosz)

Legfrissebb hírek

Az olimpiai bajnok Liu kihagyja a prágai műkorcsolya-világbajnokságot

Téli sportok
2026.03.08. 11:21

Pavlova Maria: Múlt héten volt pár szabadnapunk Milánóban, de most folytatni kell a felkészülést

Téli olimpia 2026
2026.02.25. 16:28

Alysa Liu nyerte a női műkorcsolyázók versenyét a téli olimpián

Téli olimpia 2026
2026.02.19. 23:25

Sebestyén Júlia: Bízom benne, hogy sok gyerek kap kedvet a korcsolyázáshoz

Téli olimpia 2026
2026.02.18. 10:48

Téli olimpia: Nakai Ami vezet a női műkorcsolyázók rövidprogramja után

Téli olimpia 2026
2026.02.17. 23:36

„Köszönjük, hogy befogadtak minket” – interjú az olimpiai negyedik Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei párossal

Téli olimpia 2026
2026.02.17. 21:40

Pavlova Maria: Mindkét programunk tökéletes volt

Téli olimpia 2026
2026.02.17. 06:28

„Mi megtettünk mindent, amit tudtunk” – Pavlova Maria az olimpiai negyedik helyről

Téli olimpia 2026
2026.02.16. 23:58
Ezek is érdekelhetik