SZABADOS GÁBOR
2022.07.28 09:08 Frissítve: 2022.07.28 17:40

A női futball ereje

Minket, magyarokat a labdarúgással kapcsolatban most elsősorban a kupacsapataink nemzetközi szereplése és a hétvégi NB I-es nyitány köt le, teljes joggal, de így sem lehet nem észrevenni azt a rendkívüli hangulatot, amely a hajrájába érő női Európa-bajnokságot körülveszi.

Ennek természetesen egyik oka a házigazda angol válogatott remek szereplése, de ettől függetlenül is nagyon látványos a női futball elmúlt években bemutatott fejlődése, mind szakmai, mind nézettségi és – ezáltal – gazdasági szempontból. Lányos apukaként ez engem személyesen is érint, de a csapatsportágak gazdasági erősorrendjét is átírhatja a szakág dinamikus előretörése.

A fő kérdés éppen ez: milyen potenciálja van a női labdarúgásnak a sport világában?

A többi sportággal, csapatsportágakkal és azok férfi-női ágaival összevetve a női futball legfőbb versenyelőnye és versenyhátránya ugyanaz: a férfi futball.

A férfi futball a női futballra két különböző hatást gyakorol egyidejűleg: egyszerre húzza felfelé maga után, a minden más sportágat elhomályosító népszerűsége okán, és egyszerre tartja távol magától, relativizálva az eredményeit azzal, hogy állandó összehasonlítást képez a nők és a népszerűségben, gazdasági erőben megközelíthetetlen férfiak között. (Ezekről az összehasonlításokról lásd például Berkesi Judit autentikus véleményét.) Ez a két hatás elsősorban a szurkolók gondolatai révén valósul meg, akik nyilván azért bírnak ilyen jelentőséggel, mert ők a végfogyasztók, ők mennek ki a stadionba, ők ülnek le a tévék elé, és így tovább.

Mindezek alapján a női labdarúgás fejlődési potenciálját úgy foglalhatjuk össze, hogy bárhová elérhet, de a férfi futballt nem érheti utol. A megállapítás második fele nem a nők lesajnálása: a férfi futball az elmúlt több mint száz évben olyan kulturális-gazdasági fölényt harcolt ki magának a nemcsak a sporton belül, hanem az általános, globális emberi kultúrán belül is, hogy az bármilyen sportágnak, bármilyen sportági szakágnak utolérhetetlen, így a női futballnak is.

Éppen ezért fókuszáljunk a megállapítás első felére: meggyőződésem ugyanis, hogy a női futball a csapatsportágak férfi-női szakágait figyelembe véve belátható időn (akár egy évtizeden) belül egyértelműen a legerősebb lehet, szakmai, gazdasági és mindenféle értelemben, megelőzve tehát a kézilabdát, kosárlabdát, jégkorongot és minden mást. Sok tekintetben már most is megelőzi (elég csak a kiugró helyszíni nézőszámokra gondolni), de a sportág rendszerének mélysége, azaz a női amatőr és utánpótlás-futballisták számának erőteljes növekedése a biztosíték arra, hogy ez a jövőben valóban minden szempontban jelentkezzen és állandósuljon.

Ha pedig ez megtörténik, akkor már gyakorlatilag értelmetlen lesz férfi és női futballról beszélni, egy egyetemes futball lesz és kész: a világ legnépszerűbb sportja, nemtől, kontinenstől, mindentől függetlenül. (Oké, Észak-Amerika a nagy major ligáival némileg kivétel, de ott meg a futball női vonala hagyományosabb erősebb, mint a férfi. Az aktuális világbajnok szokásos módon az Egyesült Államok, az olimpiai bajnok pedig éppen Kanada.)

A lényeg az, hogy ahogy jelenleg „a” kézilabda és „a” kosárlabda egyszerre jelenti a sportágak férfi és női szakágát, „a” labdarúgás is egyszerre jelentheti majd a két nemet, és nemcsak a férfiakat. Még akkor is, ha a futballban a férfiak és a nők között meglévő, nagyságrendbeli gazdasági-népszerűségi különbség soha nem fog eltűnni.

A női labdarúgás fenti fejlődésének természetesen elengedhetetlen ösztönzőerejét adta és adja a női egyenjogúság elfogadottságának általános fejlődése a nemzetközi közéleti gondolkodásban. Érdemes összevetni például a mostani Európa-bajnokság mezőnyét olyan kimutatásokkal, amelyek az egyes nemzeti parlamentek nemi összetételét elemzik (például Eurostat vagy IPU). A női képviselők százalékos aránya alapján felállított európai lista első felében szereplő országok szinte mind kijutottak az Eb-re, a második felében szereplők meg nem – véletlen egybeesésről nemigen beszélhetünk. (Az egyetlen kivétel Oroszország, ahol az egyik legalacsonyabb a női képviselők aránya, mégis kvalifikálta magát az Eb-re, igaz, ott már nem léphetett pályára az orosz–ukrán háború miatt.)

Ugyanígy szembetűnő az Eb-re kijutott országok földrajzi megoszlása: mintha életre kelt volna a vasfüggöny, a volt keleti blokk országai nem kvalifikálták magukat (ismét az orosz eset kivételével), a nyugatiak viszont szinte mind igen. Ennek oka kettős: egyrészt a gazdasági lehetőségek közötti különbség, amely a férfiak futballjában is a nyugati országokat teszi dominánssá, csak ott legalább a második vonalban megjelennek a keleti válogatottak, míg a nőknél ott sem. A másik ok viszont az Európa keleti felének országaiban uralkodó hagyományosabb világnézet, amely a lányokat nem a férfiasnak tekintett futball, hanem más sportágak felé tereli. Kizárólagosnak persze ebben a régióban sem lehet tekinteni ezt a gondolkodást (hogy a fenti példánál maradjunk, néhány keleti országban több a női képviselő, mint Németországban vagy Nagy-Britanniában, és női miniszterelnöke vagy államfője is volt már Kelet-Közép-Európa legtöbb országának), de az efféle társadalmi folyamatok itt lassabban és/vagy mérsékeltebben változnak, mint nyugaton.

(És persze itt most a relatíve egységesebb kultúrájú Európáról van szó, miközben globálisan az a Japán is nyert világbajnokságot, ahol a nők szerepe tradicionálisan egészen más, mint a mi földrészünkön.)

Ami biztosan változatlan és az is marad: a futball örök.

2018.05.25 10:10:09

Szabados-blog SZABADOS GÁBOR

SZABADOS-BLOG. A pénzügyi fair play megbukott, új tervek kellenek az UEFA-nak.