Szerbia: kikaptak, leköpték őket, vetkőztek a zvezdások

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.24. 09:26
null
„Meddig szégyenítetek még bennünket?” – a szurkolók „parancsára” a játékosok levetették a mezeiket (Forrás: hotsport.rs)
Amikor a belgrádi Partizan a Ludogorec elleni vereséggel kiesett a labdarúgó Bajnokok Ligájából, a fekete-fehérek egyik vezérszurkolója, név szerint Milos Radiszavljevics Kimi átmászott a kerítésen és elvette Marko Scsepovicstól a csapatkapitányi karszalagot, bebizonyosodott, hogy Szerbiában egyes drukkereknek továbbra is teljhatalma van: azt és akkor tesznek, amit akarnak. Az eset utáni sajtótájékoztató – amin Radiszavljevics és Scsepovics is jelen volt – is ezt bizonyította, ugyanis a Partizan játékosa igyekezett mindenkit meggyőzni, hogy nem szabad hinni a szemnek, ugyanis ő önként adta oda a karszalagot, miközben a felvételeken jól látszik, hogy Radiszavljevics veszi le a karjáról.

A vajdasági magyar hírportál, a magyarszo.com beszámolójából kiderül: nem kellett sokat várni az újabb esetre, hogy ismét megerősítést nyerjen az az állítás, amely szerint Szerbiában a szurkolók szavai mindennél nagyobb erővel bírnak.

A hétvégi Vozsdovac–Crvena zvezda (1–0) mérkőzés után a fővárosi piros-fehérek szimpatizánsai elégedetlenek voltak az eredménnyel, ezért leköpködték és megdobálták „kedvenceiket”, akik a találkozó után a lelátó azon része elé mentek, ahol a drukkerek tartózkodtak. Ez azonban nem volt elég, a szurkolók jelezték, elégedetlenek a labdarúgók teljesítményével, akik nem méltók a piros-fehér mez viselésére, emiatt felszólították őket, hogy azonnal vessék le a mezeket, és dobják a nézők közé.

A játékosok nem mertek ellentmondani, így félmeztelenre vetkőzve hagyták el a pályát. Két kivétel akadt: az egyik Milos Ninkovics, a másik pedig a kapus Boban Bajkovics, aki kiválóan védett a találkozón, több biztos góltól mentette meg csapatát, így az ő mezére nem tartottak igényt a drukkerek, ő teljes szerelésben távozhatott az öltözőbe. A találkozón, amikor a Vozsdovac megszerezte a vezetést, a Crvena zvezda szurkolói folyamatosan azt skandálták, hogy „meddig szégyenítetek még bennünket?”

A mérkőzés után a Crvena zvezda labdarúgói erős rendőri jelenlét kíséretében mentek vissza a saját stadionjukba: az autóbuszt, amelyben labdarúgók és a szakmai stáb tartózkodott, két személygépkocsi és három rendőrségi jármű kísérte.

A legfrissebb hírek szerint szinte biztos, hogy Szlavisa Sztojanovics távozik a Crvena zvezda kispadjáról. Az edző a Vozsdovac elleni vereség után nem nyilatkozott az Arenasport újságírójának, függetlenül attól, hogy ez kötelessége lett volna. A belgrádi médiumok információi szerint Milovan Rajevac és Vladimir Petrovics közül kerül ki az utódja.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik