„Már a hatéves gyerekek is erőszakosabbak” – magyar edző a szerb futballról

– Nehéz helyzetben került Topolyára, hiszen a TSC az előző két idényben előbb az Európa-ligában, majd a Konferencialigában szerepelt a csoportkörben, most viszont a bajnokságban már hét mérkőzés óta nyeretlen a csapat, legutóbb ki is kapott, és csak a tizenharmadik helyen áll a tabellán. Hogyan élik ezt meg a klubnál?
– Nem jó érzés ránézni a tabellára, mindenki többet várt az idénytől – válaszolta a Nemzeti Sport kérdésére a topolyaiak erőnléti edzője, Bubori Kornél. – A célunk továbbra is a nemzetközi szereplés, de kis lépésekben kell haladnunk, először az első tízbe kellene bekerülni. Számomra egy teljesen új helyzet volt Topolyán, hogy csak ezen a nyáron több mint tíz játékost értékesített a klub – ebben a végleges eladások és a kölcsönadások is benne vannak. A kulcsjátékosok közül távozott többek között Milos Pantovics (Panathinaikosz), Petar Sztanics (Ludogorec) és Viktor Radojevics (Chicago Fire). Ezek kapcsán az erőnléti munkában az jelentette a nehézséget, hogy több üzlet is nagyon sokáig húzódott, és többször előfordult, hogy a vezetőség jelezte, ennek vagy annak a játékosnak külön kell edzenie és csak könnyített munkát végezhet, mert hamarosan eladjuk. Aztán mégis maradt, újra a csapattal edzett, majd néhány hét után tényleg eladtuk. A távozók helyére jó játékosok érkeztek és már egy edzőváltáson is túl vagyunk (Darije Kalezicet Nemanja Miljanovics váltotta – a szerző), de valahogy még mindig nem állt igazán össze a csapat. Ugyanakkor a Partizan, Zvezda, Vojvodina hármas mögött nagyon kiegyenlített a mezőny, egy jó téli felkészülés után tavasszal sokat lehet javítani a helyezésünkön.

– Erőnléti edzőként eddig nagyon különböző feladatokat vállalt, hiszen dolgozott a korosztályos válogatott mellett, aztán kézilabdára váltott, majd az NB I-es DVTK következett. Topolyán mi a legnagyobb kihívás az ön számára?
– Komplett feladatom van, mert most dolgozunk a klubnál a sporttudományi háttér fejlesztésén, és ebben is számítanak a tapasztalataimra. Hogy példát mondjak, most érkezett meg egy testösszetétel mérő berendezés, ami otthon már egy elterjedt eszköznek számít, Topolyán ebben az idényben kezdjük el használni. Aztán aktívan részt veszek egy konditerem tervezésében, amely jövőre épülhet meg. Lépésről-lépésre haladunk a fejlesztésekben. Az első csapatnál ketten dolgozunk, egy vajdasági kollégával, emellett három akadémiai edző munkáját is koordinálom.

– Hogyan fogadták a kollégák? Nem furcsa számukra, hogy Magyarországról érkezett szakember irányítja az erőnléti munkát egy olyan országban, ahol a közhiedelem szerint fizikailag erősebbek, nagyobb munkabírásúak a játékosok?
– Többnyire vajdasági magyar edzőkkel dolgozhatok együtt, de sem tőlük, sem a szerb kollégák irányából nem éreztem rosszallást. Sokkal inkább érdeklődéssel és tisztelettel találkoztam, mert tisztában vannak azzal, hogy a magyar labdarúgás a körülményeket, infrastruktúrát, a tudományos hátteret tekintve a szerb futball előtt jár, de nyitottak az újra, a fejlődésre. Ami pedig a sztereotípiákat illeti, én is abban a tudatban érkeztem, hogy itt jóval többet futnak a játékosok és a falon is átmennek ha kell, ám a gyakorlati munka során a futásteljesítményben vagy a fizikai adottságokban nem érzek különbséget.

– Másban igen?
– Az egy az egy elleni párharcok minőségében, és erre tökéletes példa a nyáron igazolt Mezei Szabolcs esete. Ő Pakson, illetve az NB I-ben egy nehezen elnyomható, a párharcokban erős játékosnak számított. A szerb bajnokságban viszont a pálya olyan területein is párharcokra késztetik, amihez otthon nem volt hozzászokva. A képességeit elismerik, de meg kell szoknia ezt a harcmodort. Az NB I után nehéz itt futballozni, de aki megállja a helyét, utána erősebb bajokságban is boldogulni tud. Szerbiában másképp mennek bele a párharcokba a játékosok, amikből egyből rúgják előre a labdát, nem játszanak szervezett, kombinatív játékot a csapatok, nagyon sok a lecsorgó, lepattanó labda, amik után ismét kezdődnek a párharcok. A már-már erőszakos stílust a játékvezetői felfogás is támogatja, ami szintén nagyon más, mint otthon. Kicsit már az angliaihoz hasonlít, sok olyan ütközést, kisebb-nagyobb lökést elengednek, amit az NB I-ben azonnal lefújnának. Alighanem ez a szemléletbeli különbség, a futballhoz való más hozzáállás is kell ahhoz, hogy a Topolya is folyamatosan tudjon játékosokat értékesíteni. Persze ebben a nemzetközi kupaindulásnak is szerepe volt, ezért lenne fontos újra kilépni az európai porondra.

– Az utánpótlásra is van rálátása: a korosztályos csapatok szintjén is érződik ez a szemléletbeli különbség?
– Azt mondhatom, hogy U6-tól fölfelé ezt látom, hogy erőszakosabbak, agresszívabbak, akár durvábbak is a gyerekek Szerbiában, mint Magyarországon, miközben az erőnlétükben alapvetően nem látok különbséget. Amikor a TSC korosztályos csapatai magyarországi ellenfelekkel játszanak, akkor is azt tapasztalom, hogy a vajdasági gyerekek párharcokban a magyarországiak fölé tudnak kerekedni, és ez általában az eredményekben is megmutatkozik. Legutóbb a Videoton U14-es és U19-es csapata ellen léptünk pályára november végén Fehérváron, a fiatalabbak meccsét 5–2-re, az idősebbekét 4–3-ra nyertük meg.

– Ezzel együtt mintha a szerb futballban is lenne most egy kis megtorpanás. Nem jutott ki a válogatottjuk a világbajnokságra, nincs szerb csapat a Bajnokok Ligájában, és jelenleg azokat a tizenéves szupertehetségeket sem látni, akik a nagy elődök nyomába lépve hamarosan európai élcsapatokhoz szerződhetnek Szerbiából.
– Nyilván a vb-selejtezős kudarc miatt érzékelhető egy csalódottság, és a koefficienspontok szempontjából a BL-szereplés hiánya is érzékeny veszteség a szerb futballnak, de nem élik meg tragédiaként a helyzetet. Vajdasági kollégáim azt látják problémának, főleg a válogatott szempontjából, hogy szervezettségben, a fejlődést segítő programok terén nincs előrelépés, nem látni olyan koncepciót, ami mentén hosszú távon tudna építkezni a mindenkori szövetségi kapitány. Ami a tehetségeket illeti: azt nem tudom szakmailag megítélni, hogy például a Topolya korosztályos válogatott játékosai hosszú távon milyen szintre juthatnak el. Az ugyanakkor igaz, hogy jelenleg olyan nagyon kiemelkedő fiatal tehetségeket a szerb bajnokságból nem tudnék felsorolni. Talán a Partizanból mondanám a vajdasági származású, 19 éves, U21-es válogatott középpályást, Ognjen Ugresicset. Magas, erős, gyors, és megvannak azok az egyéb tulajdonságai, amik szükségesek egy sikeres, külföldi pályafutáshoz.

– Van olyan, ami igazán meglepte a szerb futballban? 
– A körülmények. Pedig szegediként azért volt elképzelésem, hogy nagyjából mire számíthatok a határ túloldalán, de amit néhány első osztályú klub stadionjában láttam, az alulmúlta a várakozásaimat. Topolyán szerencsés helyzetben vagyunk, mert kifogástalan a stadionunk, de vannak olyan csapatok, amelyeknél például nincs külön edzői öltöző, és egy tusolóban kellett átöltöznünk a bemelegítéshez a Szuperligában... Aztán sorolhatnám a különböző technikai eszközök hiányát, a pályák állapotát, amikkel az idegenbeli meccseinken találkoztam, és nemcsak a kisebb kluboknál, hanem még a nagyoknál is, még a Zvezdánál is nagyon elmaradott az infrastruktúra. Ugyanakkor örülök, hogy mindezt megtapasztalhattam, mert így még jobban tudom értékelni azt, ami Magyarországon vagy akár Topolyán van.

A TOPOLYA KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉSE
Szerb Szuperliga
DECEMBER 8.
19.00: Szabadka–Topolya
Topolya: Mezei Szabolcs