Micsoda Moyes ez a Van Gaal! Mémtámadás az MU menedzsere ellen

Vágólapra másolva!
2014.08.27. 16:48
Sir Alex Fergusontól megörökölni a Manchester United kispadját szörnyen nehéz feladat. De milyen rettentő nehéz David Moyes után átvenni? Kérdezzék Louis van Gaalt.

Finoman szólva sem kezdte fényesen a 2014–2015-ös szezont a Manchester United, amely a bajnokságban két forduló alatt egy pontot gyűjtött, kedden pedig búcsúzott a Ligakupa további küzdelmeitől a harmadosztályú MK Donstól elszenvedett 4–0-s vereséget követően.

A tréfavonat kedd este 23 óra körül el is indult az 1-es vágányról, Emmanuel Frimpong, az Arsenal korábbi és Edin Dzeko, a Manchester City jelenlegi játékosa már a mérkőzés közben nagyokat nevetett a rivális vergődésén, de az internet népe sem kegyelmezett: beindult a mémgyártás.a harmadosztályú MK Donstól elszenvedett 4–0-s vereséget követően.

A tréfavonat kedd este 23 óra körül el is indult az 1-es vágányról, Emmanuel Frimpong, az Arsenal korábbi és Edin Dzeko, a Manchester City jelenlegi játékosa már a mérkőzés közben nagyokat nevetett a rivális vergődésén, de az internet népe sem kegyelmezett: beindult a mémgyártás.

Dzeko nem bírta nevetés nélkül (Forrás: Twitter)
Dzeko nem bírta nevetés nélkül (Forrás: Twitter)

A vicces képek, mémek leggyakrabban az új Moyesként tüntetik fel a kezdeti krízist átélő Van Gaalt, aki Di María megszerzését követően valamelyest azért nyugodtabb lehet.

Az argentin szélső nem biztos... (Forrás: Twitter)
Az argentin szélső nem biztos... (Forrás: Twitter)
A nagy leleplezés? (Forrás: Twitter)
A nagy leleplezés? (Forrás: Twitter)
A nagy leleplezés? (2) (Forrás: Twitter)
A nagy leleplezés? (2) (Forrás: Twitter)
„Fogalmam sincs, mit csinálok” – az eredeti képen David Moyes ült a székben (Forrás: Twitter)
„Fogalmam sincs, mit csinálok” – az eredeti képen David Moyes ült a székben (Forrás: Twitter)
A pillanat, mikor Van Gaal rádöbbent, hogy… (Forrás: Twitter)
A pillanat, mikor Van Gaal rádöbbent, hogy… (Forrás: Twitter)

A statisztikusok is megdolgoznak a pénzükért, a futballtörténelem poros lapjai alapján Louis van Gaal manchesteri munkásságát már több kínos statisztikai mérföldkő súlya is nyomja. Íme:

• Az első hazai pályán elszenvedett vereség az angol élvonal első fordulójában 1972 óta (Swansea 1–2).

• A Manchester United legrosszabb rajtja (két fordulót követően) a Premier League-ben.

• 1996 óta az első vereség a Ligakupában harmadosztályú ellenféllel szemben.

Legfrissebb hírek

Bejelentette a spanyol középpályás érkezését az Arsenal – hivatalos

Angol labdarúgás
16 órája

A Chelsea bejelentette Gittens érkezését – hivatalos

Német labdarúgás
2025.07.05. 16:36

Bejelentették, hol folytatja pályafutását Kyle Walker

Angol labdarúgás
2025.07.05. 14:12

„Energikus, nagyon atletikus, remekül fog illeszkedni a Liverpoolba” – Kerkez Milost méltatta a bournemouthi újságíró

Légiósok
2025.07.04. 17:57

„A mosolyodat, a játék iránti szeretetedet sosem feledjük” – Szoboszlai elbúcsúzott Diogo Jotától

Angol labdarúgás
2025.07.03. 16:34

A Chelsea bejelentette a Brighton braziljának megszerzését

Angol labdarúgás
2025.07.02. 15:21

Fontos változások a Liverpool stábjában, ez Pécsi Ármint is érinti

Angol labdarúgás
2025.07.02. 13:28

A Liverpool Szoboszlai Dominik szerződtetéséről posztolt

Angol labdarúgás
2025.07.02. 11:55
Ezek is érdekelhetik