Brazil prostik angol nyelvórákkal készülnek a foci vb-re

Vágólapra másolva!
2013.01.09. 11:34
A 2013-as Konföderációs Kupának és a 2014-es labdarúgó-világbajnokságnak otthont adó Brazília legnagyobb városaiban angolul tanulhatnak a prostituáltak, hogy minden szempontból kifogástalan szolgáltatást tudjanak nyújtani a dél-amerikai országba várhatóan nagy számban érkező klienseknek. Brazíliában a prostitúció legálisan űzhető, azonban a futtatás és a nők szexuális kizsákmányolása törvénybe ütközik.

Belo Horizonte városában már húsz örömlány jelentkezett is a márciusban induló ingyenes kurzusokra, de hosszútávon több mint háromszáz lányra számít Cida Viera, a helyi prostituáltak érdekvédelmi szövetkezetének elnöke. A nyolc hónapos nyelvoktatást az érdekvédelmisek szervezik, valamint az oktatást önkéntesen vállaló tanárokról is gondoskodnak.

„Elengedhetetlen a lányok számára, hogy legalább alapfokon beszéljenek angolul, így az üzlet lebonyolítása és a szolgáltatáshoz kapcsolódó szakkifejezések sem jelenthetnek gondot számukra” – nyilatkozta a CNN csatornának Cida Vieria, aki a jövőben és a kurzusok sikerességétől függően francia és olasz kurzusok elindítását sem tartja kizártnak.

Belo Horizonte, pontosabban a városban található, 62 ezer fő befogadására képes Mineirao Stadium a nyári Konföderációs Kupa és a jövő évi labdarúgó-világbajnokság helyszínei között is szerepel, előbbin három, utóbbin hat mérkőzésnek adhat majd otthont.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik