A decens ingtől a Drei Lionsig: az angol mezek históriája képekben - szavazás

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.23. 13:53
null
A legújabb szerelés az Írország elleni találkozón debütál május 29-én (Forrás: facebook.com/NikefootballUK)
A héten bemutatták az angol labdarúgó-válogatott új mezét, ami már az új beszállító tervezőinek munkája, és a csapat korábbi szerelései helyett leginkább egy másik ország válogatottjának korábbi trikójára hasonlít. Az Eurosport szép összeállításban mutatja meg, milyen változásokon ment át az angol csapat szerelése az 1800-as évek végétől 2013-ig.

 

1. A három oroszlán feltűnése (1800-as évek végétől a II. világháborúig)

A futball őshazájában a sportág divatját is igyekeztek meghatározni: a Viktoriánus kor úri emberei térd alatt érő nadrágjukhoz, szép fehér inget viseltek, amire a nemzetek közötti mérkőzések előtt az 1880-as évektől kezdve került föl a három oroszlános angol címer. A kép 1895-ben készült, a szerelést egy divatos sapka egészíti ki.

 

2. A profi korszak hajnala (1946–1954)

A Butka és az Admiral után az 1950-es évek elején lett a manchesteri székhelyű Umbro az angol válogatott hivatalos mezszállítója. A lényeg persze maradt: az elegáns fehér ing a szív fölött viselt címerrel, melyen a három oroszlán mellett már megjelent a 10 Tudor-rózsa is. A nadrág persze már rövidebb, sportosabb lett. A szerelésen ekkor jelentek meg a kék vagy piros csíkok, miután Anglia csatlakozott a FIFA-hoz, melynek már volt tiszta fehér felsőben játszó tagállama.

 

3. A „kontinentális" mez (1954–1960)

A játék egyre professzionálisabbá válásával egyre kevésbé lett praktikus a végig gombos ing. Így 1954-től az angolok is áttértek a kontinensen akkoriban divatos, testhezálló, V-nyakkivágású, sokkal komfortosabb mezekre. A FIFA-val pedig sikerült dűlőre jutni, így az angol fiúk újra tiszta fehér dresszben parádézhattak.

 

4. Bajnokcsapat, bajnokcsapat! (1960–1974)

Brazília 1958-as sikere után az 1966-ban diadalmaskodó angol csapat lett a második, amelyik az Umbro szerelésében elhódította a világbajnoki címet. Talán ennek is tudható be, hogy sok szigetországi drukkernek a mai napig a kerek nyakkivágású, piros, hosszú ujjú dressz a kedvence. Ami egyébként akkor is jól nézett volna ki, ha Bobby Moore, Bobby Charlton, Geoff Hurst, Gordon Banks és társaik nem emelik magasba a győztesnek járó trófeát.

 

5. Az Admiral-korszak (1974–1983)

Az Angol Labdarúgó-szövetség (FA) 1974-ben a frissen kinevezett szövetségi kapitány, Don Revie ajánlására útilaput kötött az Umbro talpára és az Admiralnak adta a mezszállítás jogát. A mez mára a létező legretróbb retróvá vált: szépnek semmi esetre sem mondanánk, de, aki igazán menő vagy különc akar lenni, annak ez a tökéletes választás. Pláne a sportág történetének egyik legrövidebb nadrágjával együtt!

 

6. Az Umbro visszatér (1983–1987)

A régi beszállítóval együtt a jó ízlés is visszatért a válogatott meccseire: az 1986-os vb-n a csapattal együtt megcsodált, V-nyakú, hosszában halványan csíkozott mez instant klasszikus lett, ahogy az Eurosport fogalmazott: a legjobb kocsmai viselet. Ilyen alkalmakra viszont nem ajánljuk a továbbra is veszélyesen rövid (de nagyon szép sötétkék) rövidnacit.

 

7. A gombos, lompos (1987–1989)

Az angol cikk szerzői alaposan lehúzzák (túlgondolt, lompos), de nekünk mégis tetszik: az Umbro hamisításbiztos mezt akart, amin lehet, hogy túl sok a részlet, de, hogy egyedi, az biztos. Kék-piros nyakrész, elől két gombbal, az ujjakon színes, ugyancsak piros és kék díszítéssel. Ez volt az első, ami úgynevezett lélegző anyagból készült: egyaránt kellemes viselet volt nyári hőségben és téli zimankóban. De csupán két évet kapott.

 

8. A gallér uralma (1990–1999)

A '90-es években az angol válogatott hol parádézott (vb 3. 1990-ben, Eb 3. 1996-ban), hol meg bénázott (1994-ben lemaradtak a vb-ről), de a galléros mez állandó volt. A tengerészkék nadrággal és kétféle kék díszítéssel gazdagított fehér hazai mez sem rossz, de sokaknak máig nagy kedvence az ezüstszínű második szerelés, még akkor is, ha a csapat ebben bukta el a Németország elleni Eb-elődöntőt a Wembleyben.

 

9. Régi idők mezei (1999–2003)

Az ezredforduló brit könnyűzenei trendjét meglovagolva (újra előtérbe kerültek a Beatles és a The Who örökségét továbbvivő gitárbandák) az Umbro is visszakanyarodott a '60-as évekhez, elsősorban a kerek nyakú, fehér hazai trikóval. Az igazán nagy sikert mégis a váltómez aratta: a V-kivágású, galléros, piros dressz mai napig rendszeres vendég a lelátókon az angol válogatott meccsein, illetve a Balaton partján nyaraló turisták leégett felsőtestén.

 

 

10. A Szent György-keresztes mez (2003–2009)

Váratlanul és meglepő módon valakinek eszébe jutott, hogy közel 40 évvel korábban Anglia nyert egy világbajnokságot – úgyhogy első ízben ekkor került föl az arany csillag a címer fölé. És ekkor jelent meg először díszítő motívumként az angol zászlón is látható Szent György-kereszt. A tiszta fehér hazai, és az ugyancsak egyszínű, de piros váltó mez is egyszerűségével hódított a maga korában.

 

11. Azok a szép '50-es évek (2009–2013)

Az Umbro utolsó dobásával visszanyúlt a válogatottnak szállított első kreációjához: tiszta fehér, V-kivágású nyakkal ellátott hazai mez, és egy nagyon szép, világoskék gallérral díszített, sötétkék váltó dressz, a szokásosnál kicsivel hosszabb nadrággal. A trikók tervezésébe a válogatott játékosait is bevonták – de ők sem tudták elrontani a végeredményt.

 

12. The Drei Lions (2013– )

Az angol sajtó által a névbe becsempészett német szó a kezdeti ellenérzéseket hivatott betűkbe önteni: az új szállító, a Nike (ami egyébiránt az Umbro tulajdonosa) nem csak az időben nyúlt vissza, de az országhatáron is átnézett, és mintául sikerült az egyik legnagyobb rivális korai trikóját kiválasztani. A hófehér trikót már majdnem fekete, de még éppen sötétkék szegéllyel ellátott kerek nyak díszíti, amiről mindenkinek az 1974-ben vb-t nyerő NSZK válogatottja jut az eszébe. Persze, ha az angoloknak összejönne egy nagy siker jövőre Brazíliában, akkor biztos, hogy mindenki gyorsan megszeretné a Drei Löwent...

 

Aki pedig szeretne még több angol mezt látni, és még sok-sok érdekességet olvasni, az itt talál egy kimerítően részletes összefoglalót!

Legfrissebb hírek

Ollózós vagy félollózós találat? 45 méteres emelés vagy szabadrúgásgól? Szavazzon az NB II legszebb tavaszi góljára!

Labdarúgó NB II
2025.06.12. 18:56

Albert, Dzsudzsák, Puskás és Szoboszlai is a csapatban: az M4 Sport követői szerint ez minden idők magyar válogatottja

Magyar válogatott
2025.03.20. 14:52

Szavazás: állítsuk össze minden idők legjobb magyar labdarúgó-válogatottját!

Magyar válogatott
2025.03.11. 16:52

Szavazzon a XXI. század góljára!

Magyar válogatott
2025.03.10. 06:57

Szoros volt a verseny: olvasóink szerint (megint) a Real Madrid nyeri meg a Bajnokok Ligáját

Bajnokok Ligája
2025.02.25. 18:04

Szavazás: zsinórban harmadszor nyerne a Chiefs, de ön kinek szurkol a Super Bowlban?

Amerikai sportok
2025.02.08. 10:06

Értékelje a férfi kézilabda-világbajnokságon szerepelt magyar válogatottat!

Kézilabda
2025.01.28. 19:48

Olvasóink Lovrencsics Balázs gólját látták a legszebbnek az NB II őszi szezonjában

Labdarúgó NB II
2024.12.30. 16:26
Ezek is érdekelhetik