A pályán volt a Fradinak szórt újpesti hatosnál, most csődbe ment

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.11.13. 21:44
null
Jimmy Jump első „akciója” Luis Figót találta arcon a 2004-es Eb-döntőben (Fotó: Twitter)
Nem egyszer előfordult már, hogy Jimmy Jump pályára rohanása félbeszakította valamely európai labdarúgó-mérkőzést, ezzel megmosolyogtatva, olykor megbotránkoztatva a szurkolókat és a szervezőket. Most ennek a hobbinak vége szakadhat, hősünk ugyanis csődbe ment!

Az El Mundo Deportivo spanyol sportnapilap információi szerint a katalán „sportember" nagy árat fizetett „mulatozásaiért", ugyanis 280 ezer eurós (mintegy 83 milliós forintos) bírság befizetésére kötelezte a bíróság.

„Nincs pénzem, az ítélőszék határozata szerint a fizetésem 50 százalékát levonják minden hónapban" – vette tudomásul a Jaume Marquet Cot néven anyakönyvezett férfi.

Jimmy Jump első merényletét 2004-ben hajtott végre, amikor az Európa-bajnokság döntőjében (Portugália–Görögország, 0–1) a Barcelonától a Real Madridhoz igazolt Luis Figo arcába dobta a katalán klub csapatzászlaját.

Később rendszeresen feltűnt a Bajnokok Ligája-mérkőzéseken, és az el Clásicók kihagyhatatlan szereplőjévé vált. Egyik legemlékezetesebb akcióját a 2010-es dél-afrikai világbajnokság döntőjében mutatta be, amikor még a találkozó kezdete előtt próbálta megszerezni a vb-trófeát.

Jimmy Jump már Magyarországon is tiszteletét tette, 2010. szeptember 11-én az Újpest–Ferencváros (6–0) rangadón egy katalán zászlót lengetve jelent meg a pályán, a Barcelona legendáját, Kubala Lászlót éltetve.

Legfrissebb hírek

Pau Cubarsí: Mindenképpen tovább kell jutnunk

Bajnokok Ligája
2 órája

Bernardo Silva: Hiszünk magunkban, muszáj kockáztatnunk

Bajnokok Ligája
Tegnap, 12:02

Joan Laporta marad az FC Barcelona elnöke – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.03.16. 09:13

Raphinha mesterhármast szerzett, a Barcelona öt gólt vágott a Sevillának

Spanyol labdarúgás
2026.03.15. 18:26

A Zvezda lezárta a címvédő nagy sorozatát az Euroligában, Gudurics elérte a háromezres határt

Kosárlabda
2026.03.13. 23:20

„Felhasználtad Messit a 2021-es kampányban” – egymásnak feszült Joan Laporta és kihívója a vasárnapi elnökválasztás előtt

Spanyol labdarúgás
2026.03.13. 14:54

Gyász: elhunyt az FC Barcelona korábbi elnöke

Spanyol labdarúgás
2026.03.13. 12:34

Mbappé már biztosan kimarad, rengeteg a fiatal a Real Madrid keretében a Manchester City ellen

Bajnokok Ligája
2026.03.11. 15:48
Ezek is érdekelhetik