Hova tűntek az MU-szurkolók a Marcánál?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.08.03. 16:01
null
Így nézett ki a kapu mögötti szektor hírügynökségi fotón (Fotó: Action Images)
Nagyon úgy tűnik, hogy a Marca módosított a Michigan Stadionban készült képen, amely így azt a látszatot kelti, hogy több Real Madrid-szurkoló volt a Manchester United elleni meccsen, mint a valóságban.

Mint ismert, 109318 szurkoló látogatott ki a két európai csapat meccsére, amelyet az MU nyert meg 3–1-re. Az már a televíziós felvételeken is jól látható volt (és a hírügynökségi képek is ezt bizonyították), egyértelműen az angol csapat szimpatizánsai voltak többségben a lelátón.

Ehhez képest meglepő volt a spanyol Marcán megjelent felvétel, amely alapján jóval több néző volt fehérben, mint a valóságban. Szándékosan manipulálták volna a képeket? Ha ezt nem is feltételezzük, a legvalószínűbb magyarázat, hogy a kép telítettségének módosításával együtt a piros szín is kihalványodott. Mindenesetre szembetűnő a különbség a fotók között…

A Marca galériájában egy látkép a Michigan Stadionról
A Marca galériájában egy látkép a Michigan Stadionról
Egymás alatt a Marcán megjelent és „valódi” kép
Egymás alatt a Marcán megjelent és „valódi” kép

 

Legfrissebb hírek

A Manchester United legyőzte a Nottinghamet, és bronzérmes lett a PL-ben

Angol labdarúgás
2026.05.17. 15:48

Akár már a héten eldőlhet, hogy Michael Carrick marad a Man. United vezetőedzője

Angol labdarúgás
2026.05.15. 13:54

Manchester United: Carricket még az idény vége előtt megerősíthetik posztján – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.05.13. 13:21

Tóth Alexék tovább robognak a nemzetközi kupaindulás felé; az MU gól nélkül maradt Sunderlandben

Angol labdarúgás
2026.05.09. 18:11

A futballszakírók Bruno Fernandest választották a PL-idény legjobbjának

Angol labdarúgás
2026.05.08. 20:18

Teljesítette küldetését, véglegesíthetik Carricket az MU-nál – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.05.04. 17:00

Arne Slot a manchesteri vereség után: Nem lep meg, hogy a VAR ellenünk van...

Angol labdarúgás
2026.05.04. 08:55

Szoboszlai gólja és gólpassza ellenére a Liverpool kikapott Manchesterben

Angol labdarúgás
2026.05.03. 18:27
Ezek is érdekelhetik