Neymar újra szingli, Bruna „törölte” az életéből

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.12. 18:34
null
A Barca csatára és a brazil modell-színésznő megunta a távkapcsolatot, új utakon járnak (Fotó: as.com)
Neymar és Bruna Marquezine kapcsolata nem volt éppen átlagos. A brazil fiatalok megismerkedésük után nem sokkal szét lettek választva, hiszen amíg a Santos korábbi csatára Európába, Barcelonába költözött, addig Bruna továbbra is Brazíliában dolgozott. Egy év után most bejelentették, szakítottak.

Sokáig minden jól ment, a brazil modell még élvezte is a távkapcsolatot, egy idő után azonban kezdett kellemetlen lenni, hogy csak telefonon és az interneten tudják tartani a kapcsolatot, ráadásul az időeltolódás sem sokat segített a helyzetükön.

Korábban egyébként arról is volt szó, hogy Bruna követi Barcelonába szerelmét, ez azonban a Brazíliában hatalmas népszerűségnek örvendő modell felfelé ívelő színészkarrierje miatt végül mégsem jött össze.

Most az O Globónak Bruna elárulta, vége a kapcsolatuknak, majd bizonyítva, hogy valóban külön utakon járnak, minden közös képet törölt a közösségi oldalakról, amelyen a katalánok támadójával látható.

„Hagyd magad mögött a múltat, koncentrálj a jóra, mosolyogj és minden helyre jön” – írta ki az Instagramra Neymar, majd egy képet is mellékelt, amelyen ez állt: „tudo passa”, azaz minden elmúlik.

Legfrissebb hírek

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.07.27. 14:39

Ismét megműtik Ter Stegent, nem hagyja el a Barcelonát – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 18:49

Neymar szétrúgta a szögletzászlót örömében, majd elvették az utolsó perces gólját – videó

Minden más foci
2025.07.24. 11:42

„Olyan, mintha hazatértem volna” – Rashford a Barcelonáról

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 11:01

Legkorábban 2026-ban térhet vissza a Barcelona a Camp Nouba

Spanyol labdarúgás
2025.07.22. 13:43

Futsal: Veszprémből érkezik a Barcelona új edzője – hivatalos

Minden más foci
2025.07.22. 12:17

Rashford vasárnap délután érkezik Barcelonába – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.07.20. 13:40

Marcus Rashford egy lépésre attól, hogy a Barcelona játékosa legyen

Spanyol labdarúgás
2025.07.19. 16:17
Ezek is érdekelhetik