Pepe, a „szörnyeteg” 5 tonna étellel segítette a madridi rászorulókat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.01.15. 17:09
null
Úgy tűnik, a Real Madrid kegyetlennek tartott portugál védője is megenyhül néha (Fotó: Reuters)
A Real Madrid védőjét, Pepét gyakran becézik „szörnyetegnek” is a pályán mutatott keménysége miatt. Bár a blancók portugál játékosa a meccseken valóban nem a legbájosabb arcát mutatja, most újra bizonyította, hogy a magánéletben ő is tud kedves lenni.

A Marca állítása szerint Pepe a hétvégi, Espanyol elleni bajnoki után részt vett egy madridi jótékonysági rendezvényen. A félelmet nem ismerő védő egy nagyobb összeget is adományozott, amelyből a Las Rozasban található szervezet 5 tonna élelmet vásárolt a helyi rászorulók számára.

A királyiak védője itt még nem állt meg, a vasárnapi előadás után hétfőn délután újfent tiszteletét tette a madridi külső kerületben, és ha már úgyis ott volt, segített kiosztani az előző napi adományából vásárolt csomagokat.

Bár vélhetően a csatárok ettől még nem tartanak kevésbé Pepétől, az akció arra mindenképpen jó volt, hogy egy kicsit javítsa a félelmetes portugálról kialakult képet.

Legfrissebb hírek

Két góllal is vezetett, mégsem nyert a Real Madrid a Fiorentina ellen

Minden más foci
2026.08.01. 21:57

A semmiből igazolt új középcsatárt a Real Madrid – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.07.31. 18:27

Barcelona: meghalt egy munkás a Camp Nou felújítása közben

Spanyol labdarúgás
2026.07.25. 16:35

„Aprópénzért” lett a Barcelona játékosa Karim Adeyemi

Spanyol labdarúgás
2026.07.24. 13:51

Az FC Barcelona bejelentette Karim Adeyemi érkezését

Spanyol labdarúgás
2026.07.23. 14:24

Michael Olise döntött: a Real Madridban akar játszani – sajtóhír

Német labdarúgás
2026.07.16. 11:12

La Liga: szerződést hosszabbított a Real Sociedad vezetőedzője – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.07.07. 13:44

José Mourinho megérkezett Madridba, holnap bemutatják – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.06.09. 12:27