Sportcsarnokkal fizettek az azeriek a súlyemelőért

MTI MTIMTI MTI
2013.10.24. 16:28
null
Moldova mezében többé nem örül Iovu, a sportcsarnok viszont jól jön majd az országának (forrás: zimbio.com)
Azerbajdzsán gyakorlatilag megvásárolta Moldovától azt a Cristina Iovut, aki szülőhazája első olimpiai érmét szerezte női súlyemelésben. Iovuért cserébe Azerbajdzsán vállalta, hogy ultramodern sportcsarnokot épít Moldovában, ahol egyetlen ilyen létesítmény sincsen, neki 10 ezer eurót fizetett az országváltásért, a moldovai súlyemelő szövetségnek pedig 30 ezer eurós bánatpénzt is járt.

A 21 éves versenyző két junior, és egy felnőtt Európa-bajnoki cím után Londonban olimpiai bronzérmet szerzett. A mostani, wroclawi világbajnokságon viszont már az azerieknek nyert három ezüstöt hétfő este az 53 kilogrammosok kategóriájában.

Moldovában havonta 620 eurót keresett, bár az olimpiai harmadik helyért is kapott jutalmat – 80 ezer euróval, autóval és kétszobás chisinaui lakással lett gazdagabb.

Az országváltás azonban nem volt teljesen sportszerű. Azerbajdzsán rengeteget költ a sportra, de az eredményesség érdekében akit lehet, honosítanak.

Iovu január elején edzőtáborozni ment Bakuba, ahonnan aztán nem tért vissza Moldovába. A lépése kockázatos volt, mert a súlyemelő a határőrség kötelékéhez tartozott, így váltása lényegében dezertálás. Nemzetközi körözést is ki akartak adni ellene, végül azonban ügye nem került katonai bíróság elé. A felek a háttérben megalkudtak.

Iovu azeriként csak nehezebb testsúlya miatt volt kénytelen beérni a második hellyel mindkét fogásnemben és összetettben egyformán ugyanannyit teljesítő kínai győztes mögött.

„Már megszoktam Bakut, vannak új barátaim, jól érzem magam" – mondta. Az állampolgárság-váltás hátteréről nem beszélt, annyit viszont elköszönéskor még mondott: – „Csak az otthon maradt családom, anyukám és a testvérem hiányzik nagyon."

Legfrissebb hírek

Történelmi bajnoki címet szerzett a korábbi DVTK-edző

Minden más foci
12 órája

Boros Viktória 18. lett plusz 86 kilogrammban a súlyemelő Eb-n

Egyéb egyéni
2026.04.26. 13:52

Súlyemelő Eb: Boros Viktória nyolcadikként zárt a legnehezebbek B-csoportjában

Egyéb egyéni
2026.04.25. 17:09

Súlyemelő Eb: Fekécs Szilárd szakításcsúcs után 13. lett összetettben

Egyéb egyéni
2026.04.24. 19:20

Újvári Lajos 16. lett összetettben a súlyemelő Eb-n

Egyéb egyéni
2026.04.22. 20:18

Súlyemelő Eb: Árva Cintia lökésben negyedik, összetettben nyolcadik lett

Egyéb egyéni
2026.04.19. 17:26

Elhunyt Ambrus László, a magyar súlyemelés kiemelkedő alakja

Egyéb egyéni
2026.04.08. 10:35

Súlyemelés: Gulyás Milán csúcsjavításban is rekordot állított fel

Utánpótlássport
2026.03.16. 19:15
Ezek is érdekelhetik