16 éves szeretőt cserélgettek egymás közt a Hertha focistái

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.08.23. 15:49
null
A lány sms-ben kereste meg a focistákat (Forrás: Berliner Zeitung)
Egy berlini napilap, a Berliner Zeitung által kiszivárogtatott szexbotrány kavarta fel az állóvizet a Bundesligában két fordulót követően négy ponttal az előkelő hatodik helyen álló berlini Hertha körül. A Berliner Zeitung tudomása szerint a klub több jelenlegi és korábbi labdarúgója is szexuális viszonyt folytatott egy 16 éves lánnyal, aki most kendőzetlenül kitálalt a lap hasábjain. Mivel Németországban a törvény nem tiltja fiatalkorúak és felnőttek szexuális kapcsolatát, bűncselekményről nincs szó, botrányról azonban annál inkább.

A történet a Hertha egyik áprilisi közönségtalálkozóján kezdődött, ahová a fiatal lány autogramot gyűjteni kísérte el kisöccsét. Miközben testvére az általa példaképként csodált focisták aláírására vadászott, a lány arra lett figyelmes, hogy egyikük felé nyújt egy kártyát, majd azt mondja: „Fordítsd meg, és ha van kedved, keress meg.” A lány kezébe helyezett kártyára a futballista telefonszáma volt írva. Ezt követően két további labdarúgó, egy házas és egy párkapcsolatban élő is átadta neki a saját telefonszámával ellátott lapot.

„Elsőre azt hittem, hogy téves telefonszámmal akarnak megviccelni, de miután írtam, kiderült, hogy valóban az ő számaik voltak” – mesélte a titkát felfedő német lány.

Ezt követően kezdetét vette az ismerkedés: sms-váltások mellett meztelen képeket is cseréltek, ezt pedig találkozó és nemi együttlét, majd újabb randevúk követték. Több labdarúgóval egy időben. A hír szárnyra kapott a csapattársak között az öltözőben, összesen öten kerültek kapcsolatba vele. A lány bevallása szerint az egyik labdarúgó 1000 eurót is ajánlott orális szexért cserébe.

„Meglepett, hogy a játékosoknak egyáltalán nem volt bűntudatuk, pedig házas, családos és párkapcsolatban élő emberek” – idézi a BZ a 16 éves lányt, aki elmondása szerint szégyelli magát a történtek miatt.

A Berliner Zeitung további részleteket is ígér a Hertha-labdarúgók korhatáros kalandjairól, amelyeket a klub részéről egyelőre senki nem volt hajlandó kommentálni.

Legfrissebb hírek

Kane szerint jó az esélye az Aranylabdára

Angol labdarúgás
5 órája

Új edző a Gladbachnál: tavasszal kiesett a Bundesligából, most újra nehéz feladat vár rá

Német labdarúgás
2026.09.22. 15:00

Ismét kikapott idegenben az RB Leipzig

Német labdarúgás
2026.09.20. 17:38

Nyert Stuttgartban, és élre állt a Dortmund a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.09.19. 20:27

Bundesliga: kétgólos hátrányból fordított a Werder

Német labdarúgás
2026.09.19. 17:44

Schäferék vezetőedzője a 0–7 után: „Örülök a válogatott szünetnek”

Német labdarúgás
2026.09.19. 10:16

Septemberfest: hét gólt lőtt a Bayern München Schäferéknek odahaza

Német labdarúgás
2026.09.18. 22:30

Willi Orbán klubrekorder lett Lipcsében

Légiósok
2026.09.18. 17:40