Nyilvánosságra kerültek a Neymar-szerződés részletei

2013.07.10. 17:41
null
Egy biztos: Neymar már Barcelonában van (forrás: geobarca.com)
Most jelentetett meg a brazil Globo Rádió egy olyan papírt, amelyet állítólag a Santos futballklubtól szereztek. Ebben Neymar szerződése látható. Hangsúlyozzuk, már ha igaz a dolog.

 

Eszerint a Barcelona 17 millió eurót fizetett Neymar 100%-os tulajdonosi jogáért.

A brazil klub azonban mindössze 9,35 milliót kapott, mert a fennmaradó összegen a játékos jogai felett rendelkező DIS (40%) és Teisa (5%) osztozott.

A Globoesporte honlap szerint a Barcelona eredetileg 16,5 milliós ajánlatot tett, és vállalta, hogy 2016-ig fizet. Végül 17,1 millió euróban állapodtak meg, amelyben benne volt a különféle adminisztrációs költségek értéke is (171 ezer euró).

Sandro Rosell azonban elárulta, hogy az üzlet teljes költsége 57 millió euró volt. 40 millió eurót a játékos apja kapta jutalék gyanánt, amelyből 10 milliót már 2012-ben megkapott.

Ha a következő öt évben Neymar bekerül az Aranylabda szavazásának legjobb három játékosa közé, a Santos újabb kétmillió euróval gazdagodik. A szerződés része még két barátságos mérkőzés a két klub között. Az első augusztus 2-án lesz, és a Barcának kell fizetnie a brazil klub költségeit. A második valamikor 2014 júliusa és szeptembere között lesz Brazíliában. Ha a meccs meghiúsulna, a Barcának 4,5 millió eurós fájdalomdíjat kell fizetnie.

A szerződés (forrás: globoesporte.com)
A szerződés (forrás: globoesporte.com)

 

 

Legfrissebb hírek

Ancelotti: Neymar már elég jól van ahhoz, hogy többet játsszon

Foci vb 2026
4 órája

Hamilton: Nagyon vagány volt, amit Neymar írt

Foci vb 2026
2026.06.25. 20:41

Neymar a visszatéréséről beszélt

Foci vb 2026
2026.06.25. 12:14

Neymar fiát a biztonsági őrök állították meg – videó

Foci vb 2026
2026.06.25. 04:53

Neymar a pályán – először játszott ezen a világbajnokságon!

Foci vb 2026
2026.06.25. 01:46

Tényleg játszik Neymar Skócia ellen? Ha igen, mennyit?

Foci vb 2026
2026.06.24. 13:42

Roger Milla bolondot csinált a kolumbiai kapusból, majd óriásit táncolt – vb-videók

Minden más foci
2026.06.23. 18:05

„Valóra akarom váltani az álmom” – Álvarez menne a Barcába, az Atlético viszont megtiltja neki

Spanyol labdarúgás
2026.06.23. 01:39
Ezek is érdekelhetik