„Cavani elárulta Istent és a családját is”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.05.03. 22:02
null
Áll a bál - a Matador állítólag egy 22 éves nápolyi lánnyal találkozgat (Forrás: nonmidire.it)
Maria Soledad, az SSC Napoli uruguayi gólgyárosának, Edinson Cavaninak felesége és gyermekeinek anyja egy olasz pletykamagazin, a Chi hasábjain üzent élete szerelmének, aki – szintén itáliai pletykalapok információi szerint – megcsalta egy 22 éves nápolyi csajszival, nem sokkal második gyermekük születését követően.

A Vezúv mélyén fortyogó szerelmi botrány lávafröccsei hetekkel ezelőtt törtek fel először, a dél-olasz sajtó már Cavaniék válását is kitűzte, ahogy az európai sztárklubok által csábított csatár 12 millió euróra becsült vagyonának felosztását is. Az ügy hátterében természetesen egy fiatalabb nő, a pénztárosként dolgozó Maria Rosaria Ventrone áll, akit több alkalommal is láttak Nápolyban a Matadornak becézett labdarúgóval kettesben.

„Edinson elárulta Istent, akiben olyan mélyen hisz, és elárulta a családját is – idézi a Chi magazin a balhé óta két gyermekével Uruguayba visszatért Mariát. – Hogy mi lesz a családunkkal? Semmit nem tudok mondani, csak azt, hogy ez a nő egy hat éve házas, kétgyermekes apát csábított el, akinek a második gyermeke alig pár napja született meg. Persze az éremnek két oldala van, ha tényleg történt kettejük között valami, a férjem ugyanúgy hibás. Én nem ítélkezek, majd Isten megteszi helyettem.”

Haragja és csalódottsága ellenére a feleség azért még hisz kapcsolatuk és házasságuk megmentésében.

„Hamarosan visszatérek Olaszországba, és találkozom Edinsonnal. Szemtől szemben fogom megkérdezni tőle, hogy mi igaz abból, amit a lapok írnak. Mélyen belenézek majd a szemébe, és tudni fogom az igazságot. Még mindig tiszta szívemből szeretem őt, részemről nincs vége mindennek” – tette hozzá Soledad asszony, akinek a vezetékneve magyarra fordítva magányt jelent.

Van még remény? Maria Soledad és Edinson Cavani hat évvel ezelőtt házasodott össze (Forrás: gossip.fanpage.it)
Van még remény? Maria Soledad és Edinson Cavani hat évvel ezelőtt házasodott össze (Forrás: gossip.fanpage.it)
Legfrissebb hírek

A Napoli esélyt sem adott a Cremonesének

Olasz labdarúgás
2026.04.24. 22:45

Paolo Di Canio szerint a Juventus még okozhat meglepetést

Olasz labdarúgás
2026.04.20. 13:49

A Lazio nápolyi győzelmével még közelebb került a bajnoki címhez az Inter

Olasz labdarúgás
2026.04.18. 19:57

„Jobban vagyok, de még nincs vége” – depressziójából gyógyul Ezequiel Lavezzi

Olasz labdarúgás
2026.04.16. 14:31

A Napoli tulajdonosa 50 perces meccseket javasol, eltörölné a sárga és piros lapokat

Olasz labdarúgás
2026.04.14. 12:18

A Napoli pontokat veszített a Parma vendégeként

Olasz labdarúgás
2026.04.12. 17:34

A Napoli legyőzte és megelőzte a Milant; hazai sikerrel folytatta veretlenségi sorozatát a Juventus

Olasz labdarúgás
2026.04.06. 22:45

Serie A: folytatta győzelmi sorozatát a címvédő Napoli; Genovában nyert az Udinese

Olasz labdarúgás
2026.03.20. 22:45
Ezek is érdekelhetik