A Super Bowlba jutó 49ers új sztárja partyban sem kispályás

Vágólapra másolva!
2013.02.21. 15:41
A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) nagydöntőjébe (Super Bowl) jutó San Francisco 49ers új sztárja, Colin Kaepernick partyzás közben sem kispályás.

Legalábbis erre engednek következtetni azok a képek, amelyek nemrégiben láttak napvilágot, és amelyeken csinos bikinis lányok itták a rövid italokat az irányító hasáról és köldökéről. A felvételek ráadásul nem is túl frissek, még tavaly készültek egy mexikói tengeren lévő hajó fedélzetén – pedig Kaepernick akkor még csak kezdőnek sem számított az együttesében – csak az előző szezon közepén váltotta Alex Smitht az irányító poszton, miután az agyrázkódás miatt kihagyni kényszerült egy találkozót (és ezt követően már nem is tudta visszaszerezni a kezdő helyet).

Colin Kaepernick nem fogja vissza magát partyzás közben (Fotó: TMZ)
Colin Kaepernick nem fogja vissza magát partyzás közben (Fotó: TMZ)

Legfrissebb hírek

NFL: őrült, 63 pontos, hosszabbításos meccsen jutott AFC-döntőbe a Broncos, de hatalmas árat fizetett érte…

Amerikai sportok
2026.01.18. 05:43

Folytatódik az őrült NFL-idény – sosem volt ennyi fordulat egy rájátszásbeli hétvégén

Amerikai sportok
2026.01.13. 16:15

Az ezer sebből vérző 49ers hatodik kiemeltként búcsúztatta a címvédő Eaglest – videó

Amerikai sportok
2026.01.12. 01:48

NFL: a félelmetes védelem újra előlépett – a Seahawks szerezte meg az NFC első kiemelését

Amerikai sportok
2026.01.04. 10:48

A Steelersnek Garrett megfékezése fontosabb volt a győzelemnél? Erre a playoffja is rámehet

Amerikai sportok
2025.12.30. 14:42

80 pontos meccsen verte a 49ers a Bearst, ezzel továbbra is harcban az első kiemelésért – videó

Amerikai sportok
2025.12.29. 08:33

NFL: Purdy öt touchdownpasszal vezette sikerre a San Franciscót Indianapolisban

Amerikai sportok
2025.12.23. 09:02

NFL: a Broncos a Packerst is megverte, 12 győzelmével egyedül áll az alapszakasz élén

Amerikai sportok
2025.12.15. 03:34
Ezek is érdekelhetik