nemzetisport.hu 2015.06.11 12:55 Frissítve: 2015.06.11 21:50

Spanyolország: visszavonul a 2008-as Eb-arany kulcsembere

Bejelentette visszavonulását Marcos Senna. A honosított brazil labdarúgó kulcsembere volt a 2008-ban Európa-bajnokságot nyerő spanyol válogatottnak, amely azzal a sikerrel indult el hódító útjára. A középpályás harmadik idényét tölti az észak-amerikai másodosztályban (NASL) szereplő New York Cosmosnál, amelynek a novemberig tartó szezonban azért még a rendelkezésére áll.

 

„Remek karrierrel áldott meg a sors, szerencsés vagyok, hogy ilyen kiemelkedő tudású játékosokkal ilyen nagyszerű csapatokban játszhattam – mondta a 38 éves labdarúgó. – A testem minden szempontból jól érzi magát, jól megy a játék, én viszont így, ezzel az érzéssel és emlékkel szeretnék nyugdíjba menni.”

A több brazil klubnál is megforduló Senna viszonylag későn, 26 évesen a Sao Caetanóból szerződött Európába. A La Ligában egy nemzetközi összehasonlításban is meghatározó Villarreal tagja lehetett, majd maradt 2013-ig. A később másodosztályt is megjáró csapat egy évtizeden át meghatározó szerepet töltött be a La Ligában: ezüst- (2008) és bronzérmes (2005) lett, többször végzett a dobogó közelében. 2006-ban BL-elődöntőt játszott, 2004-ben és 2011-ben a második számú nemzetközi kupasorozatban jutott be a négy közé. A sikereket két Intertotó-kupa-győzelemmel (2003, 2004) alapozták meg. Senna a csapatot a bajban sem hagyta el: a 2012–2013-as bajnokságban döntő érdemeket vállalt a másodosztályból történő feljutásnak. A középpályás 2013-as távozása óta a Cosmost erősíti. A több poszton is hasznos, gólerős futballista 43 fellépése alatt 11-szer volt eredményes a tengerentúlon. Első idényében bajnoki címet ünnepelhetett.

Senne már a 2006-os vb-n is kerettag lehetett, de az igazi áttörést a 2008-as Eb hozta meg számára. Bekerült a torna álomcsapatába, sok újságíró őt tartotta a legjobb játékosnak is, ám ezt a címet végül Xavi Hernández érdemelte ki. A spanyolok szövetségi kapitánya, Luis Aragonés zseniális érzékkel váltott hadrendet a kontinensbajnokság előtt, és Xabi Alonsót a kispadon hagyva szűrőt játszatott az alapjában véve jobb oldali középpályás Sennával. Utóbbi örökét a nemzeti válogatottban az onnan azóta is kirobbanthatatlan Sergio Busquets vette át, aki a 2010-es vb-keretből kiszorította a honosított játékost.

2021.01.21 19:58:05

Spanyol labdarúgás VÉGH JÁNOS

Nem volt egyszerű dolguk: Griezmannék harmadosztályú ellenfelük ellen hosszabbításra kényszerültek.

2021.01.20 23:36:09

Spanyol labdarúgás CSINTA SAMU

ALAPVONAL. Aligha van szüksége Messinek arra, hogy igyekezzem magyarázni a cselekedeteit. Bár kétségtelen, mögötte is halmozódnak az évek, mérséklődött kirobbanásának intenzitása is, amellyel korábban alig adott esélyt a védőknek az utánrúgásra.

2021.01.20 19:17:49

Spanyol labdarúgás RUSZNÁK GYÖRGY

Vezetett a Real, de a lelkesen küzdő hazaiak előbb egyenlítettek, majd tíz emberrel a győzelmet is megszerezték.

2021.01.17 19:25:38

Spanyol labdarúgás BACSKAI JÁNOS

A kétszer is egyenlítő, majd a hosszabbításban csodagólt szerző baszkoké lett a spanyol Szuperkupa.

2021.01.14 07:45:34

Spanyol labdarúgás BACSKAI JÁNOS

Sokáig öregurasan futballozott a madridi csapat, a hajrában két kapufát lőtt, és csak szépíteni tudott.