Spanyolország: visszatér a Mór - Morientes a fia csapatánál!

Vágólapra másolva!
2015.01.15. 21:55
Harmincnyolc évesen visszatér a pályára Fernando Morientes. A háromszoros Bajnokok Ligája-győztes csatár a spanyol Primera Regionalban, a spanyol ligarendszer ötödik szintjén szereplő Deportivo Santa Ana mezét ölti magára.

A 47-szeres spanyol válogatott támadó pályafutása során többek között a Real Madridban, a Monacóban, a Liverpoolban és a Valenciában szerzett hírnevet magának, mígnem 2010 nyarán egy év marseille-i légióskodás után visszavonult – ám nem végelegesen!visszavonult – ám nem végelegesen!

Miközben ugyanis Morientes már a fiatalokat is pallérozta a Real Madrid utánpótlásában, az elmúlt évben újra edzeni kezdett a Santa Anában, ahol a fia is játszik. A klub elnöke a spanyol sajtónak elmondta, fél évet győzködték a Mór becenévre hallgató játékost, hogy visszatérjen és segítsen a csapatnak a feljutásban.

„Szeretnénk, ha minden hazai meccsünkön játszana, így sokkal kényelmesebben érzi magát a klubnál. Remek kondícióban van, és továbbra sem felejtette el a góllövés mesterségét” – nyilatkozta boldogan Rafael González.

Morientes január 25-én léphet pályára először a Recuerdo elleni összecsapáson.

Legfrissebb hírek

A Real Madrid bejelentette Franco Mastantuono érkezését – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.06.13. 15:05

Trent 12 – A Real Madrid bemutatta Alexander-Arnoldot

Spanyol labdarúgás
2025.06.12. 13:18

A Real Madrid legendája szokatlan okból kötött bele Lamine Yamalba

Spanyol labdarúgás
2025.06.10. 12:48

A Barcelonától érkezett védő az Atlético Madridhoz

Spanyol labdarúgás
2025.06.09. 17:47

Raphinha lett az idény legjobb játékosa a La Ligában

Spanyol labdarúgás
2025.06.06. 15:48

A Real Madrid bejelentette Alexander-Arnold érkezését – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.05.30. 12:27

Lewandowski duplázott, a Barcelona sima győzelemmel búcsúzott az idénytől

Spanyol labdarúgás
2025.05.25. 22:59

„Hihetetlen utazás volt, tele érzelmekkel” – a Real Madrid is bejelentette Ancelotti távozását

Spanyol labdarúgás
2025.05.23. 11:41
Ezek is érdekelhetik