Az Őrült, a Mór és a Zarándok is szögre akasztotta
A megbízhatatlan kapus szobrához keresve sem találnánk jobb modellt az 1969-ben született német Lehmann-nál, aki a 2006-os világbajnokság előtt a nemzetközi futball egyik negatív főszereplője lett (minden követ megmozgatott, fúrt-faragott-könyökölt-tyúkszemre lépett, hogy kiszorítsa Oliver Kahnt a válogatott kezdőjéből), majd hazája hőse az argentinok elleni tizenegyespárbajban. Az itt puskaként használt cetlijével bevonult a vb-legendáriumba, majd később, amikor a bronzmérkőzésre átadta helyét a nála kétségkívül nagyobb pályát befutó Kahnnak, sokan megbocsátották szépszámú bűneit.
De miért is került Lehmann sorozatunk első részébe (azon kívül, hogy visszavonult)? Mert nem akármilyen egyéniség volt. A parádés reflexekkel rendelkező kapus útját borzasztó potyagólok, kapitális aláfutások, edzőbosszantó nyilatkozatok, arrogáns gesztusok, nevetséges okokból kapott piros lapok, reklámtábla mögé vizelés és sok-sok büntetés övezte. Karrierje leszállóágában szegényt már a labdaszedők is megalázták (de a közhiedelemmel ellentétben nem ő robbantotta ki testvérével a világgazdasági válságot, Lehmann Brothers néven).
A Schwarz-Weiss Essen neveltje az akkor még másodosztályú Schalkéban lett profi futballista, és bár sokszor keveredett viharba egy-egy mérkőzésen, az ősi ellenség Dortmundnak fejelt gólja és az Inter elleni UEFA-kupa döntőben nyújtott zseniális teljesítménye okán népkedvenc lett, és őszintén meggyászolták, amikor a Milanhoz távozott 1998-ban, mégpedig 4.3 millió mai euróért. A válogatottban is debütáló német kapus Sebastiano Rossi utódjának volt kiszemelve, de pár mérkőzés után kitelt becsülete, télen haza is tért a Bundesligába – a Dortmundhoz. Ahol a gyenge kezdés után egyre jobban ment neki, majd amikor újra hullámvölgybe került, Arsene Wenger az Arsenalhoz csábította, és még fizetett is érte 3.5 millió eurót.
Lehmann az ágyúsoknál a kapuja előtt nyílt napokat szintén gyakran tartó David Seaman örököse lett, és bizony alaposan rácáfolt a benne kétkedőkre, nagy szerepe volt a „verhetetlen" gárda menetelésében, majd némi kötelező visszaesés után újra remekelt, a Bajnokok Ligájában 2006-ban például góltalansági rekordot állított fel védőivel. Igaz, a BL-fináléban aztán kiállították a 18. percben... A nemzeti csapatban ekkorra lett alapember, a 2006-os vb után két év múlva a kontinenstornán is kezdő volt. Itt ludas volt a döntőben kapott gólban, bár később javított a mérkőzés során. Ezzel véget is ért nationalelf-beli karrierje (bár megfenyegette a világot azzal, hogy visszatér a dél-afrikai vb-re, de Joachim Löw kapitány elegendőnek látta, ha csak saját pulóverével bünteti be a jónépet), majd hazatért a Stuttgartba, innen is vonult vissza két idény után, mint a Bundesliga akkori legidősebb futballistája.
Az idevágó örökranglistán egyébként a negyedik Klaus Fichtel, Uli Stein és Toni Schumacher mögött. A sváboknál gyakran keveredett kisebb-nagyobb botrányba, volt, hogy a keretből is kitették, majd rekordbüntetést kapott vezetőkritizálásért, akadt, amikor Dugovics Tituszt játszott egy üldögélő fotóssal – akárhogy is, egy ilyen jelenség bizony hiányozni fog a futballpályákról. Utolsó bajnokiját követően még egy barátságos találkozón szerepelt a VfB színeiben, és jutalombüntetőjét jellemző módon átrúgta a szomszédos kisközségbe. Viszlát, Őrült Jens (csodálkoznánk, ha nem hallanánk még rólad), köszönjük a vicces perceket, és nem feledjük varázslatos bravúrjaidat sem!
A megbízható, mindig magabiztosságot sugárzó spanyol középpályás egy korszak jelképe volt a Valenciában, és sokáig válogatottjának is meghatározó tagja volt. Klubja fénykorában főszerepet vállalt, de a nemzeti tizenegy éppen akkor kezdte legszebb napjait élni, amikor hősünk kikopott onnan. Az 1975-ben született Rubén Baraja Vegas szülővárosában, Valladolidban, a Realban kezdett el futballozni, és 18 évesen debütált az első osztályban, ráadásul góllal. 1996-ban az Atlético Madridhoz került, ahol sokáig csak a B-csapatban szerepelt, igaz, nem volt könnyű bekerülni Aguilera, Quinton Fortune, Vladimir Jugovics, Juninho Paulista, Óscar Mena, Roberto, Santiago Solari, Valerón vagy Giorgio Venturin közé a középpályára.
Az 1999–2000-es idényben hol bekerült a kezdőbe, hol kispadozott, de a Valencia mégis látott benne fantáziát, olyannyira, hogy 10.8 millió mai eurónak megfelelő összeget adott érte. Megérte: hamarosan összeállt a remek Mendieta, Angulo, Baraja, Kily González kvartett, majd Baraja David Albeldával alkotott tengelyt hosszú időre a válogatottban is. A klubból Albelda és Bara(t)ja kihozta a maximumot (két bajnoki cím, UEFA-kupa-győzelem, BL-döntő), de a nemzeti csapattal, amelyben 2000 októberében mutatkozott be, hősünk sem a 2002-es világ-, sem a két évvel későbbi Európa-bajnokságon nem járt szerencsével. 2005-re kopott ki onnan végleg, innentől kezdve egyre többet bajlódott sérüléseivel.
Utolsó előtti idényére még összekapta magát, az utolsóban már ritkábban játszott. Amikor a Tenerife elleni bajnokin lecserélték a 89. percben, kitört a valenciai Mestalla-stadion egyik legmeghatóbb ovációja. Jobban örültek a népek a spanyol futball egyik legarisztokratikusabb tagjának búcsújakor, mint amikor egy perc múlva Alexis megszerezte a győztes találatot...
Akár csak Baraja, Fernando Morientes is lekéste pár évvel a spanyol futball csúcspontját. A klasszikus középcsatár a „régisulis" támadók egyik legjellegzetesebb alakja volt a 2000-es években, annak ellenére is, hogy sem a Realban, sem a válogatottban nem teljesedett ki igazán karrierje. Hogy miért állítjuk ezt? A királyi klubban háttérbe szorult remek cimborája, Raúl, majd a légióshad miatt, az Armadával pedig nem ért célba egyetlen nagy tornán sem.
No de ide nekünk egy ilyen karriert: hősünk az Albacete színeiben lett profi labdarúgó, majd 19 évesen a Real Zaragozába igazolt, ahol gólerősen futballozott a Real Madridtól kölcsönvett Danival oldalán, így két idény múlva, 1997-ben a királyi klubba távozhatott, amelynek színeiben háromszoros BL-győztes és kétszeres bajnok lett. Olyan klasszisokkal kellett megharcolnia, mint Raúl, Predrag Mijatovics, Davor Suker, Nicolas Anelka– többnyire sikerrel.
Ötért vitte haza 2006 nyarán a Valencia, ahol hiába „szívta fel magát" első évében, szép lassan leeresztett. Sérülésekkel is bajlódott, bár a szíve mindig vitte előre, három szezonnal később nem hosszabbítottak vele szerződést. Az Olympique Marseille viszont látott benne fantáziát, pontosabban a klub edzője, Didier Deschamps emlékezett rá a régi szép monacói időkből. A spanyol októberig rendszeresen pályára lépett, aztán kikopott a csapatból, a nyáron pedig úgy döntött, hogy felbontja szerződését, és visszavonul. A nemzeti csapatban 1998 és 2007 között 47 találkozón 27 gólt szerzett, klasszisát jellemzi, hogy az 1998-as és a 2002-es vb-ken összesítve 7/5-ös mérleggel zárt.
Legemlékezetesebb találatát 2002 nyarán szerezte Dél-Korea ellen, de hiába fejelt a hálóba (pontosabban hiába fejelte a labdát a hálóba), az egyiptomi játék(el)vezető, Gamal Gandur nem ítélt gólt arra hivatkozva, hogy elhagyta a játékszer a játékteret (amúgy nem). Ha megengednek némi személyeskedést: családilag is emlékezetes pillanat volt ez, lévén szegény nagymamámat is megviselte a dolog, mérgében akkorát vágott az asztalra, hogy hetekig borogathatta (mármint a kezét)... Utolsó válogatottbeli mérkőzésén Fernando Torres váltotta (mármint Morientest), szimbolikus módon.
A szerény német támadó virágkorában kétségkívül egyike volt a Bundesliga legveszélyesebb muskétásainak, de minden kvalitása ellenére sem vált klasszissá. Viszont kiváló kiszolgáló személyzet volt a svájci-német kettős állampolgár: legszebb napjaiban a Leverkusenben Ulf Kirstennek, a Nationalelfben Miroslav Klosének „dolgozott alá" mesterien. A német-belga-olasz gyökerekkel rendelkező Neuville hol máshol, mint Svájcban született, és a Servette volt első komolyabb klubja, ahol Sonny Anderson örökébe lépve olyannyira belelendült a gólszerzésbe, hogy kis híján a Bayern München is leigazolta.
Végül a Teneriféhez került, és a Kanári-szigeteken együtt futballozhatott a csatársorban a két spanyol válogatottal, Juanelével és Felipével (mindketten 1994-es vb-résztvevők), a spanyol góllövőlistán korábban harmadik, majd második helyen záró bosnyák Meho Kodróval, de eme illusztris társaság sem ihlette meg a nagyipari góltermelésre. Ennek ellenére a Hansa Rostock, minden bizonnyal svájci szép napjaira emlékezve leigazolta 1.8 millió mai euróért, és Neuville valósággal megtáltosodva nyolc, majd tizennégy gólt vágott a Bundesligában.
A 2006-os vb-n eggyel ennél is többször léphetett gyepre (mindannyiszor csereként, de a lengyelek elleni csoportmérkőzés egyetlen gólját ő szerezte, a 90. percben). A 2008-as kontinenstornára a másodosztályból is odaért, de csak pár perc jutott számára osztályrészül. Ekkor már a Borussia Mönchengladbach profija volt, hiszen időközben a Leverkusent elhagyta, korábban pedig Bundesliga I-es góllövő cipőjét...
A következő két idényében egy gólt szerzett, így aztán nem is csoda, ha ingyen elengedték a másodosztályú Bielefeldhez, ahol szintén hamar kitelt a becsülete: 2010 decemberében, mivel a 37 éves csatár nem volt elégedett azzal, hogy legtöbbször csak csereként számítottak rá, kérte a vezetőket, hogy bontsák fel a szerződését. Nem is talált süket fülekre, így ezzel az aktussal Neuville befejezettnek nyilvánította kétségkívül nem mindennapi profi pályafutását.
Vigyázz, Makaay! Be ne ... ijedj! – inti a Bëlga zenekar azt a hollandust, aki éppen Neuville utóda lett Tenerifén. Csak sokkal drágább (hatmillió euróért vették), és sokkal eredményesebb: az 1975-ös születésű, odahaza a Vitesse-ben 109 találkozón 42 gólt jegyző ék két idény alatt 21-szer ünnepeltethette magát tenerifei színekben. A kiesés után a Deportivo vette meg, ahol a „Fantom" a spanyol bajnokság legjelesebb góllövői közé verekedte fel magát. A Szuperdeporral bajnok és kupagyőztes lett, egyéniben 2003-ban spanyol és európai aranycipős.
Visszavonulásakor minden bizonnyal keserű szájízzel gondolt vissza válogatottbeli karrierjére: bár 1996 és 2005 között 43/6-os mérleget hozott össze a narancsos mezben, szerepelve a 2000-es és a 2004-es kontinenstornán is, pechjére vele egy időben olyan klasszis csatárok szolgálták a holland válogatottat, mint Ruud van Nistelrooy, Patrick Kluivert, Jimmy Floyd Hasselbaink és Dennis Bergkamp, és olyan kiválóságok, mint Pierre van Hooijdonk, Jan Vennegoor of Hesselink vagy Dirk Kuyt. A nemzeti csapattól a 2008-as olimpián búcsúzott el, a Feyenoord szurkolóitól pedig utolsó bajnokiján egy mesterhármassal, ráadásul annak a Heerenveennek lőtte, amely ellen első gólját érte el a holland élvonalban, még 1994-ben.
Jelenleg is a rotterdami egyesületnél dolgozik utánpótlásedzőként. Zárásként meg kívánnám jegyezni, hogy Makaay fizimiskája a masszív Terence Hill-rajongóknak nem véletlenül ismerős, hiszen szakasztott úgy néz ki, mint Neil Summers, a Nevem senki Mókuskája.
Hogy tovább fűzzük egymásba a szálakat, következő páciensünk közvetlen közelről, csapattársként szemlélhette Makaay búcsúbajnokiját. Giovanni van Bronckhorst, a támadó középpályásból lett balbekk, majd középső szűrő maga általánosságban véve úgy intett búcsút a profi világnak, ahogyan minden futballista szeretne: utolsó idényében kiválóan játszott a klubjában és a válogatottban is. Pályán töltött végső pár órájában egy világbajnokság legjobbjai közé került, egy csodagólt is postázott, és igazán nem rajta múlott, hogy nem világbajnokként akasztotta szögre cipőjét.
A maláj származású Van Bronckhorst a Feyenoord neveltje, 15 évesen már fizetést kapott a klubtól, és 1995-re, húszéves korára stabil alapember lett a rotterdamiaknál. Akkoriban középpályásként tüsténkedett, klubjában többnyire Jean-Paul van Gastel és Paul Bosvelt mellett. Nem is eredménytelenül, elvégre 21 esztendősen bemutatkozhatott a válogatottban, amelynek színeiben három-három világbajnokságra és Eb-re jutott el. 1998 nyarán 7.5 millió euróért az akkoriban a mainál nagyságrendekkel erősebb skót gigász, a Rangers vette meg, a holland mester, Dick Advocaat kívánságára; és olyan kiváló középpályás kollégák közé került hősünk, mint Jörg Albertz, Barry Ferguson, Andrej Kancselszkisz, Claudio Reyna, Jonas Thern, Ronald de Boer vagy Tugay.
Ám stabil csapattaggá a következő idényben sem nőtte ki magát, haza is tért a Feyenoordhoz az akkor már 32 éves játékos, mégpedig ingyen. Már-már leírták, pedig éppen akkor kezdett bele másodvirágzásába: középső védekező középpályásként a válogatott keret egyik legbiztosabb tagja lett. Nagy álma a vb-győzelem volt, de ezt nem sikerült elérnie: 1998-ban negyedik lett az Oranje (hősünk nem lépett pályára a tornán), 2006-ban a portugálok egy örökké emlékezetes, futballmérkőzésnek álcázott szabadfogású csontkovácsolás alkalmával a legjobb 16 között ütötték ki a hollandusokat („Giót" is kiállították), 2010-ben pedig hiába meneteltek a tulipánosok a fináléba, a spanyolok végül nagy csatában jobbnak bizonyultak.
A döntőben a társaihoz képest úriemberként futballozó Broncki két alkalommal is utolsó mezőnyjátékosként mentett, hatalmas spanyol ziccerben. A 2010 nyarán cipőjét szögre akasztó szűrő búcsútornáján egy fantasztikus föld-levegő rakétát postázott az uruguayiak kapujába: a találatot a neves szakhonlap, a nemzetisport.hu értő olvasói hatalmas fölénnyel szavazták meg a vb, majd az év legszebb góljának.
Kissé kilóg a sorból az egykori kiváló védekező középpályás, Émerson Ferreira da Rosa, hiszen a szűrőt 2009 végén megműtötték, és tavalyi visszavonultak-sorozatunk írásakor még nem tudhattuk, hogy folytathatja-e karrierjét. Émerson érdekes pályafutást tudhat magáénak, hiszen fénykorában kétségkívül a világ egyik legjobbja volt posztján, sikerei csúcsán a Real Madridhoz igazolt, majd szinte minden átmenet nélkül NB I-es szinten kezdett el futballozni. A középpályás első profi klubja a Gremio volt, ahol Luiz Felipe Scolari egy kiváló és igen sikeres gárdát épített, amely megnyerte a bajnoki címet és a Libertadores-kupát is. Nem is sokáig maradt eme csapat egyik alaptagja sokáig odahaza: 1997 nyarán a Leverkusen 3.1 millió mai eurót fizetett az akkor 21 éves játékosért. A Bundesligában Émerson valósággal kivirágzott, a válogatottba is bekerült, egy év múlva a világbajnokságon is pályára léphetett.
Nemsokára már alapember a selecaóban, majd húszmillió euróért cserébe a Romához távozik, mint az Év játékosa a Bundesligában. Az örök városban folytatta brillírozását, súlyos sérülése is csak átmenetileg hátráltatta, hamarosan klubjában és a nemzeti csapatban karjára húzhatta a kapitányi karszalagot. Pechjére a 2002-es vb előtt egy válogatott edzésen beállt viccből a kapuba védeni, és egy Rivaldo-lövés hárításánál kiment a válla. Így nem lett aztán Émerson világbajnoki aranyérmes... 2004 nyarán hosszas huzavona után (28 millióért) a Juventushoz távozott, ezt a hírek szerint soha nem bocsájtják meg neki a farkasok drukkerei. Az Öreg Hölgyéi pedig azt, hogy a nagy visszasorolást hallván a brazil is szedte sátorfáját, és immáron harmadszor is csatlakozott Fabio Capello mesterhez, ezúttal a királyi klub kontójára.
Madridban viszont formán kívül futballozott a dél-amerikai, sérülések is gyötörték, így aztán egy idény múlva eladták a Milannak a spanyolok, ötmillióért (több mint kétszer annyiért vették). Itt sem parádézott, sokszor volt maródi, nem mellékesen rapid ütemben öregedni kezdett: elkezdett hullani a haja és erőteljes ráncosodásba fogott homloka. 2009 áprilisában fel is bontották a szerződését, majd pár hónapos kényszerszünet után a Santosban folytatta. Pechsorozata elől viszont nem tudott elmenekülni, hiába szelt át egy óceánt, lévén néhány mérkőzés után megsérült, és újra kés alá feküdt. Reménykedett még egy kis ideig, hogy felépül, ám be kellett látnia: véget ért labdarúgó karrierje.
„Il Puma" 1997 és 2006 között 74 válogatott mérkőzésen 6 gólt szerzett, nem éppen emlékezetesre sikeredett hattyúdala a selecaóban a 2006-os világbajnokság volt. A kőkemény szereléseiről, pontos passzairól, csupaszív játékáról közismert Émerson esztendőkön át kiválóan irányította társait, hazájában nimbuszát az utolsó idők szenvedései sem csorbították.
„Toldo zseniális kapus, azonban balszerencséjére a világ egyik legjobbjának, Gianluigi Buffonnak kortársa, így a válogatottban mindössze egyszer, a 2000-es Eb-n mutathatta meg nagy tornán is tudását – igaz, akkor ő volt a kontinensbajnokság legjobbja!" – írtuk a kapuvédőről egy ásatag BL-adatbankban. A fantasztikus képességekkel és ideális magassággal megáldott, 1971-es születésű kapus a Milan neveltje, ám itt az örökifjú Francesco Antonioli és Sebastiano Rossi miatt nem fért be a felnőttek közé, így több kisebb klubnak kölcsönadták, majd elpasszolták a Fiorentinának.
A világ legszebb városában, ahol végre megkapta a bizalmat, valósággal berobbant az 1995-ös szezonban a Serie A-ba. U20-as Európa-bajnok lett, majd a felnőtt válogatottban is bemutatkozott egy horvátországi Eb-selejtezőn a parmai Luca Bucci helyén, aki piros lapot kapott a 10. percben, és az ifjú Toldo lett a mezőny legjobbja! Bár a Fiorentina ekkoriban élte fénykorát (Gabriel Batistuta, Rui Costa, Sandro Cois, Cristiano Zanetti, Márcio Santos, Stefan Schwarz, Francesco Baiano, Lorenzo Amoruso, Kancselszkisz, Luis Oliveira, Edmundo, Jörg Heinrich, Amor, Moreno Torricelli, Abel Balbo, Enrico Chiesa, Mijatovics, Nuno Gomes is megfordult ott), „mindössze" két Olasz Kupát nyert.
A squadrával három Eb-n és két vb-n vett részt Toldo, de csak a 2000-es kontinenstornán léphetett pályára, Buffon kéztörésének köszönhetőn. Alaposan élt is a lehetőséggel, akkori hősiessége, elszántsága még ma is beszédtéma Olaszországban, amit pedig a hollandok elleni elődöntőben művelt, az egyenesen oktatófilmes kategóriába tartozik. Igaz, sokak szerint a fináléban jócskán benne volt a franciák egyenlítő góljában: ha Sylvain Wiltord szélről meglőtt labdájára nem vetődik, hanem lábbal próbálja meg kirúgni a labdát, akkor az olaszok az Európa-bajnokok. Kapussors...
Egy évvel később potom 26.5 millió euróért cserébe az Interhez igazolt, ahol négy idényen át kirobbanthatatlan volt a kapuból, majd átadta helyét a nála nyolc évvel fiatalabb Júlio Césarnak. 2005-ben felvetődött, hogy az Arsenalba vagy a Manchester Unitedbe menekül, később a Milannal és a Juventusszal is összepletykálták, de hű maradt az Interhez. 2010 nyarán vonult vissza, utolsó tétmérkőzését éppen a Fiorentina ellen vívta, az Olasz Kupa elődöntőjének első felvonásában. Az Intertől visszavonulása után sem szakadt el, az utánpótlásban dolgozik majd.
Musztafa Hadzsi
A kultikus marokkói futballista két világbajnokságon is szerepelt, sokáig földrésze egyik legismertebb labdakergetőjének számított, különleges, felnyírt frizurája pedig sokakat megihletett idehaza is (például e sorok szerzőjét, akinek gimnáziumbeli hadzsis hajviselete nehezen gyógyuló sebet ejtett az egyetemes esztétika érzékeny, lágyselymes szövetén). Az 1971-es születésű marokkói támadó középpályás szülei Franciaországba emigráltak gyermekkorában, így a kis Hadzsi már Európában szocializálódott. A futballban is: a Nancy akadémiáján nevelkedett, a felnőttek között az (akkor már...) ukrán Alekszandr Zavarovtól leshette el a mesterfogásokat, az érte különösképpen nem rajongó Bölöni László is edzette, majd a Sportinghoz igazolt, ahol szintén nem vallott szégyent, de később a bombaerős középpályával bíró (Djalminha, Flávio Conceicao, Fran, Manjarín, Corentin Martins, Mauro Silva, Lionel Scaloni, Stéphane Ziani, Víctor) Deportivóban kevésbé brillírozott.
Az Aston Villából kiszorulva 2004 telén az Espanyolhoz igazolt, majd elment pénzt keresni az al-Ainhoz. Hamarosan visszatért Európába, némileg meglepő módon a Saarbrücken gárdájához, amelyet aztán a harmadik osztályba is elkísért. Szintén nem hagyományos módon Luxemburgban vezetett le, a Fola Esch együttesében. 2010 nyarán akasztotta szögre sok bombagólt szerző csukáját. Három öccse is profi labdarúgó lett, a villámléptű Jusszuf jelenleg is a válogatott keret tagja. Az 1993 és 2004 között prezentált 62 válogatott fellépésén 13 gólt szerző „Zarándok" a dél-afrikai világbajnokság egyik nagykövete volt.
Zárjuk sorozatunk első részét egy olyan futballistával, aki egy korszak meghatározó védője volt Olaszországban és Európában, visszavonulásával a catenaccio egyik utolsó keresztes vitézét (Christian, na ja...) veszítettük el. Nem mellékesen az 1994-es Bajnokok Ligája-fináléban a Barcelonát 4–0-ra lemosó legendás Milan (Sebastiano Rossi – Christian Panucci, Mauro Tassotti, Filippo Galli, Paolo Maldini (Stefano Nava, 84.) – Zvonimir Boban, Marcel Desailly, Dejan Szavicsevics, Demetrio Albertini – Daniele Massaro, Roberto Donadoni) utolsó aktív tagja akasztotta szögre az ilyenkor szokásosat. A kiváló jobbhátvédért karrierje során több mint 30 millió eurót fizettek ki, de a Genova járt vele a legjobban anyagilag, hiszen ennek a klubnak a neveltje.
1993-ban igazolt a Milanba, ahol Panucci 22 esztendős korára BL-győztesnek és olasz bajnoknak vallhatta magát, majd utánpótlás Európa-bajnok lett, és habként mindezek tetejébe megkapta a Bravo-díjat is, ami kontinensünk legjobb 21 éven aluli futballistájának jár. Sikerei csúcsán egykori milanos mentora, Fabio Capello a Real Madridhoz csábította. A spanyol fővárosban Panucci íziben át is vette Chendo örökségét, és jó szokásait folytatva itt is bajnok és BL-győztes lett, majd végzetesen összeveszett a vezetőséggel. Játéka is hagyott némi kívánnivalót maga után, így kilencmillió euró ellenében hazatért az Interbe, ám itt is hamar kitelt a becsülete, továbbállt az akkoriban internacionalizálódó Chelsea-be, majd a Monacóba, mindkétszer kölcsönbe.
S milyen jól tette: szülőhelyén, Genovában ölthette magára 50. alkalommal a nemzeti csapat mezét, majd a sorsdöntő skóciai Eb-selejtezőn a 92. percben kijutást érő gólt fejelt. Az osztrák-svájci kontinenstornán, immáron 35 esztendősen, középső védőként a románok elleni csoportmérkőzésen pontot érő gólt szerzett (ezzel Eb-korrekorder lett). Az 1996-ban kevés híján légi katasztrófát szenvedő Panucci (lásd részletes életrajza) egy pár hónapot még lehúzott a Parmában is, mielőtt idén nyáron vissza nem vonult, kiégettségre hivatkozva.
Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült
Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó
„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton
Oroszország építi a szankcióbiztos kereskedelmi útvonalakat
Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget
"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek
Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről
Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz
F1, Kínai Nagydíj, sprintidőmérő
Öt élet-halál mérkőzésre készülök – Schäfer András a Nemzeti Sportnak
Az olaszok plusz BL-helye már biztos, a másodikra a németek a befutók
