Nem bírt az Atlético a Barcelonával

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.21. 22:55
null
David Villa remek lövése után szerzett vezetést az Atlético (Fotók: Action Images)
A spanyol Szuperkupa első mérkőzésén a kupagyőztes Atlético Madrid a bajnoki címvédő Barcelonát fogadta a Vicente Calderón Stadionban, és az összecsapás 1–1-es döntetlenre végződött, David Villa és Neymar találataival. A visszavágót augusztus 28-án rendezik Barcelonában.

A bajnok Barcelona a kupagyőztes Atlético Madrid ellen kezdte meg a 2013-04-es idény rangadóinak sorát, a szokásos nyári spanyol Szuperkupa-mérkőzésen, de nem éppen szokványos kezdési időpontban, este 11 órakor.

A mérkőzés előtt a sajtó és a szurkolóhad természetesen David Villára koncentrált, akit a nyáron engedtek el a katalánok az Atléticóhoz, fillérekért – a támadó barcelonai kalandja nem a legjobban sült el, most buzgott benne a bizonyítási vágy. A 12. percben fel is robbantotta a stadiont: ő indította a balon Arda Turant, majd a visszakapott labdát gyönyörűen vágta a bal sarokba. 1–0!



A gól után teljesen visszaállt az Atlético, és borzalmasan keményen, olykor kifejezetten kegyetlenül védekezve csírájában elfojtotta a vendégakciókat, csak éppen ezzel a Diego Simeone-i stílussal szinte teljesen feladta a támadásokat. A szünetben az ismét a combjával bajlódó Lionel Messit lecserélte edzője, de nem Neymar, hanem Cesc Fabregas állt be az argentin helyére. Egy jó negyedóra múlva pályára lépett a brazil csodacsatár is, mégpedig Pedrót váltotta.

A feszült hangulatú mérkőzésen finoman szólva sem alakult ki folyamatos, élvezhető játék, párpercenként dulakodások és ápolások tarkították a játékmenetet, Sergio Busquets a 63. percben nagy szerencsével úszta csak meg a kiállítást. Érdekes, hogy a hazai „önkéntes csontkovácsok" éppen Neymart hagyták üresen az ötös és Daniel Alves beadása előtt, a cserecsatár pedig közelről a kapuba fejelt. 1–1!

Ez volt a brazil első tétmérkőzésen szerzett gólja a katalánok színeiben.

Egyre többet veszélyeztetett az egyenlítés után a Barca, de Villa is kihagyott egy helyzetet, miközben Simeone középpályáját Óliver Torres, támadósorát a Leo Baptistao, Cristian Rodríguez kettős bevetésével frissítette.

Hiába, a hajrá már csak nyűg volt mindkét csapat nyakán, így maradt a döntetlen. A visszavágót a jövő héten szerdán rendezik, természetesen Barcelonában.

SPANYOL SZUPERKUPA
1. MÉRKŐZÉS
ATLÉTICO MADRID–BARCELONA
1–1
Madrid, Vicente Calderón Stadion, 50 000 néző. V: Mallenco
Atlético Madrid: Courtois Juanfran, Miranda, Godín, Filipe Gabi, Mario Suárez Koke (Óliver Torres, 73.), Arda Turan (Leo Baptistao, 76.) Diego Costa (C. Rodríguez, 79.), D. Villa. Vezetőedző: Diego Simeone
A kispadon: Aranzubía (k.,),Demichelis, Insúa, Tiago Mendes
Barcelona: Valdés D. Alves, Piqué, Mascherano, Jordi Alba Busquets, Xavi (A. Song, 89.), Iniesta A. Sánchez, Messi (Fabregas, a szünetben), Pedro (Neymar, 59.). Vezetőedző: Gerardo Martino
A kispadon: S. Pinto (k.), Montoya, J. dos Santos, Tello
Gólszerző: Villa (12.), ill. Neymar (66.)

A visszavágót augusztus 28-án rendezik Barcelonában.

PERCRŐL PERCRE

90. PERC A HAJRÁ MÁR CSAK NYŰG VOLT A JÁTÉKOSOKNAK, VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS!

Két perc a ráadás.

89. perc Alexandre Song kocog be Xavi helyére.

86. perc Neymar felvette a ritmust, felrúgja Juanfrant. Sárga.

83. perc
Neymar távoli emelése csak azért veszélyes, mert Courtois kiejti, de aztán javít a kapus.

79. perc Costa le, Cristian Rodríguez be.

76. perc Leo Baptistao váltja Turant.

74. perc
ZICCER! Fabregas keresztlabdáját az ötös jobb sarka elől rúgja a kapusba Sánchez.

73. perc Óliver Torres be, Koke le.

71. perc Xavi
teker a bal felső fölé egy 20 méteres szabadrúgást.

68. perc Turan indítja Villát, aki hét méterről, kisodródott helyzetből ballal lő, Valdés véd.

Diego Costa, Gabi és Juanfran is csak nézte a brazilt...

66. perc EGYENLÍT A BARCELONA, NEYMAR! Alves háromszögel Xavival, majd jobbról bead, Neymar az ötös túlsó sarkán három védőt is megelőz, és a jobb alsó sarokba fejel-vállal. 1–1!

65. perc Jordi Alba lerántja Costát, sárga ez is.

63. perc
Busquets megröpteti Villát, de nem kap újabb sárgát.

61. perc
Valdés kapja le a levegőből Costa jobbról élesen belőtt labdáját.

59. perc Pedro le, Neymar be.

Melegít Cristian Tello, Jonathan dos Santos és Neymar is. Utóbbi már öltözködik.


56. perc Mario Suárez bántja Sánchezt, sárga.

Egyben ő az első, aki három klub színeiben is gólt ért el. A Zaragoza a kakukktojás.

David Villa negyedik egyesületében vív spanyol Szuperkupa-mérkőzést (Real Zaragoza, Valencia, Barcelona, Atlético Madrid), beállítva ezzel a közvetítés elején is felemlegetett Miguel Soler rekordját.


50. perc
Iniesta lő jobbal 18-ről, Courtois ment a bal alsó előtt, hatalmasat vetődve. A másik kapu előtt Miranda marad le egy előreívelt szabadrúgásról, már a kapu torkában.

49. perc
HELYZETEK! Sánchez a balon, az ötös sarka elől lő, Courtois azonban hatalmasat ment. A kipattanó Fabragasé, aki hat méterről az üres kapuba lőne, ha nem érkezne hátulról csúcssebességgel Turan, és fel nem borulnának mindketten. Tovább...

46. PERC FOLYTATJUK!

46. perc Cesc Fabregas a pályán, Messi helyén.

Simeone még nem nyert edzőként a Barca ellen.

45. PERC VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ!

45. perc Hazai szöglet, a 6-os variáció jön Simeone szerint. Egy pocsék, elszórakozott kisszöglet.

44. perc Alves bal oldali beadása a kapusé.

43. perc Mario Suárez nekilódul, de a félpályánál akasztja Sergio Busquets. Sárga.

Most a félpályánál próbálja meg letépni Jordi Alba szemöldökét ballal, visszakézből, szerencsére sikertelenül.

Diego Costa gyakran saját 16-osán belül szerelt, így pedig nehéz felzárkózni Villa mellé egy-egy kontra során.

39. perc Filipe Luís besárgul, lerántja Alvest, aki közben jobb ököllel honfitársa arca felé csap... Sárga a hazai bekknek.

37. perc
Xavi újabb bal oldali beadását menti Diego Costa ismét fejjel, újfent az ötös vonalán.

36. perc Sárga Juanfrannak, Sánchez mezének megrángatásáért. Ápolás, dulakodás.

34. perc
Most Villa a földön, az új oldaláról bemutatkozó Andrés Iniesta borítja fel.

32. perc
Filipe Luís is felrúgja Sánchezt, majd Diego Godín szereli a balon becsúszva Messit. Közben véletlenül a kezére pattan a labda, de tovább.

31. perc
Diego Costa közben tisztázza a balról érkező beadást.

Alex Song melegít, de hiába.


29. perc
Szép hazai passzolgatás után Koke csúszik oda kegyetlenül Busquetsnek. Ápolás.

Meddő vendégfölény.


25. perc
Alexis Sánchez marad el milliméterekkel az ötösön egy bal oldali Messi-beadástól.

23. perc
Némi üresjárat, majd Messi lő jobb híján távolról kapura, nagyon mellé.

17. perc
Pedro teszteli Courtois-t távolról, majd Villa emel nem sokkal a léc fölé egy 36 méteres szabadrúgást.

A középső védők nem vették fel Villát, Sergio Busquets pedig csúnyán lemaradt róla.


12. perc VEZET AZ ATLÉTICO, DAVID VILLA, KI MÁS? Villa ugratja ki a félpályánál a balon Arda Turant, a török ballal bead, ott érkezik már a felfutó David Villa, aki jobbal kapásból a bal alsóba bombáz mintegy 13 méterről. 1–0!

11. perc
Lionel Messi passzol Pedro elé, aki lő 12 méterről, de gyengén, Courtois vetődve eléri a labdát a jobb alsó előtt.

9. perc
Diego Costa odalép Jordi Albának, szabadrúgás, előtte könnyed kis esti dulakodás.

7. perc
Daniel Alves ad be jobbról, de tisztáznak az ötösön a védők.

4. perc
Juanfran odaköszön Pedrónak a balon. Rövid ápolás.

3. perc
Víctor Valdés, majd Thibault Courtois is lehúz egy-egy beadást.

1. PERC ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!

A hazaiak piros-fehérben, a vendégek sárga-pirosban.

„Nyilvánvaló, hogy sok esélyünk nincs megszerezni a trófeát Barcelonával szemben, ez az elmúlt évek mutatóiból világosan látszik, de meg kell próbálnunk győzni – adott helyzetértékelést a nyáron Barcelonából Maridba szerződött David Villa, aki természetesen gólra készül volt klubja ellen. – Remélem, góllal tudom segíteni a csapatomat. Arra még nem gondoltam, hogyan ünnepelném. Mert a gólokat mindig megünnepelik, de az, hogy az túláradó vagy tiszteletet mutat, az függ az ellenféltől. A gólt mindig szívesen ünnepli a szerzője, legfeljebb visszafogja magát. Pályafutásom során már többször játszottam volt klubjaim vagy éppen egykori csapattársaim ellen, soha nem volt ebből gond. Most sem lesz, a mérkőzés idejére félre tudtuk tenni a barátságot.”


JÖTTEK-MENTEK!
Az Atléticótól a Barcelonához:

1992, Miquel Soler
1991, Juan Carlos
1988, Eusebio, ingyen
1988, Julio Salinas
1982, Julio Alberto Moreno
1982, Marcos Alonso Pena
A Barcelonától az Atléticóhoz:
2013, David Villa, 2.100.000 euró
2007, Thiago Motta, 2.000.000
2003, Nano, i.
2002, Luis García, k., i.
2002, Sergi, i.
1991, Miquel Soler
1987, Marcos Alonso Pena
1982, Landáburu

E
ltiltott: a barcelonai Adriano.

A hazaiaknál nincs sérült, a vendégeknél Ibrahim Afellay és Isaac Cuenca maródi.

A billentyűknél: B. J.

Üdvözöljük kedves olvasóinkat az Atlético MadridBarcelona spanyol Szuperkupa-döntő első felvonásának online közvetítésében!


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik