Real Madrid: Sergio Ramos nem hosszabbít, irány Manchester? – sajtóhír

MTI/V. J.MTI/V. J.
Vágólapra másolva!
2021.02.10. 23:22
null
Sergio Ramos hosszú idő után hagyhatja el a Real Madridot (Fotó: AFP)
Sergio Ramos, a spanyol labdarúgó-bajnokságban szereplő Real Madrid csapatkapitánya nem hosszabbítja meg szerződését a Cope értesülése szerint. A játékos távozásával kapcsolatban már hosszabb ideje terjengenek pletykák a sajtóban és a közösségi médiában.

 

A spanyol rádióállomás, a Cope úgy tudja, hogy a világbajnok és Európa-bajnok hátvéd, Sergio Ramos –aki a hétvégén térdműtéten esett át– elutasította a Real vezetőinek legutóbbi, két évre szóló ajánlatát, amely szerint egy idényre meghagynák jelenlegi nettó 12 millió eurós fizetését, a másikban azonban tíz százalékkal kevesebbet kapna a koronavírus-válság miatt.

A Cope szerint a madridi klub nem fog újabb szerződést kínálni a 34 éves Ramosnak. A játékost korábban már szóba hozták a PSG-vel is, de a spanyol rádió szerint a hátvéd állítólag már eldöntötte, hogy az idény végén távozik a Realtól, amelyben 2005 óta játszik, és a Manchester Unitednél folytatja pályafutását.

Ramos a Reallal ötszörös spanyol bajnoknak, kétszeres Király Kupa-győztesnek és négyszeres spanyol Szuperkupa-győztesnek vallhatja magát, emellett négyszer nyerte meg a Bajnokok Ligáját és a klubvilágbajnokságot, háromszor az európai Szuperkupát. A spanyol válogatottal, amelynek szintén csapatkapitánya, 2010-ben világbajnok, 2008-ban és 2012-ben Európa-bajnok lett.

Legfrissebb hírek

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06

Dupla Tízes: Michael Carrick tényleg megoldás lehet a Manchester United gondjaira?

Angol labdarúgás
2026.01.30. 12:48

Két és fél hónapot is kihagyhat a Man. United egyik legjobbja

Angol labdarúgás
2026.01.27. 18:57

Arteta az MU-tól elszenvedett vereségről: Elajándékoztuk a meccset, de enyém a felelősség

Angol labdarúgás
2026.01.26. 08:50

Egyelőre Carrick-sikersztori, városi riválisa után az Arsenalt is legyőzte a Man. United

Angol labdarúgás
2026.01.25. 19:32

Casemiro nyáron távozik a Manchester Unitedtől

Angol labdarúgás
2026.01.22. 18:41

Carrick álomszerűen debütált, az MU nyerte a manchesteri derbit

Angol labdarúgás
2026.01.17. 15:40

MU: Gary Neville három sztáredző közül választaná ki Michael Carrick utódját

Angol labdarúgás
2026.01.15. 15:28
Ezek is érdekelhetik