Real Madrid: kés alatt a vezér – Sergio Ramost megműtötték

2021.02.07. 10:58
null
Sergio Ramos több mint egy hónapig biztosan harcképtelen lesz (Fotó: AFP)
Műteni kellett Sergio Ramos térdét, a Real Madrid csapatkapitánya hat-nyolc hétig nem játszhat.

A Real Madrid megerősítette, hogy megműtötték a sérüléssel bajlódó Sergio Ramos bal térdét. A védelem és tulajdonképpen az egész csapat vezére – aki még nem tudott megegyezni a vezetőséggel a nyáron lejáró szerződése meghosszabbításáról – kihagyta a legutóbbi három bajnokit, és bár elkezdte az edzéseket, az orvosi stáb tanácsára kés alá feküdt. Azt nem tudni pontosan, mikor térhet vissza a 34 esztendős védő – hat-nyolc hét kihagyás várhat rá. Madridban abban bíznak, hogy az Atalanta elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő visszavágóján (március 16.) már bevethető lesz. A párharc első felvonását értelemszerűen kihagyja, és jelen állás szerint az Atlético Madrid elleni derbit is, amelyet március 7-én rendeznek.

Kiesése hatalmas érvágás, ezzel romlanak a bajnoki címvédésre hajtó Real Madrid esélyei. A csapat jelenleg hét pontra van az éllovas Atléticótól, ráadásul a hétfőn pályára lépő városi rivális két mérkőzéssel kevesebbet játszott. Az persze boldogíthatja a királyi gárda szurkolóit, hogy az együttes szombaton nélküle sem botlott, még ha nehezen is ment a sereghajtó Huesca legyőzése.   

Legfrissebb hírek

Morientesnél Raúl lenne a Real Madrid edzője, Valdano ötből három jelöltet kizárt

Spanyol labdarúgás
48 perce

A Real Madrid legendája szerint Mourinho már túl van a csúcson

Spanyol labdarúgás
2026.04.25. 10:53

Meglepőt húzhat a Real Madrid, német edző válthatja Arbeloát a kispadon – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.04.22. 12:12

Elmaradhat a forradalom a Real Madridnál, Arbeloa is folytathatja – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.04.17. 10:53

La Liga: új edzőjével is kikapott a Sevilla, ráadásul a sereghajtótól

Spanyol labdarúgás
2026.04.05. 20:47

A cserék hozták össze a győzelmet a Celta Vigónak a Valencia ellen

Spanyol labdarúgás
2026.04.05. 18:33

Hosszabbított a Celta Vigo vezetőedzője – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.04.02. 11:20

Kirúgta edzőjét a Sevilla a bajnoki hajrá előtt – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.03.23. 14:55
Ezek is érdekelhetik