Real Madrid: Nincs miért szégyenkeznünk – Zidane a kupabúcsú után

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2021.01.21. 08:23
null
Zidane nem aggódik az állása miatt (Fotó: Getty Images)
Harmadosztályú csapat búcsúztatta a La Ligában címvédő Real Madridot a Király-kupában a legjobb 32 között. Az Alcoyano hosszabbítás után 2–1-re legyőzte Zinédine Zidane csapatát, így bejutott a legjobb 16 közé, azaz a nyolcaddöntőbe. A francia vezetőedző szerint fájdalmas a vereség, ám nincs miért szégyenkezniük.

 

„Az igazság az, hogy a játékosok mindent beleadtak, voltak lehetőségeink, hogy megszerezzük a második gólt, ám ha ezeket nem használjuk ki, megbosszulja magát – idézi az AS Zinédine Zidane-t. Nem könnyű feldolgozni, hogy kiestünk a kupából, valamit másképp kellett volna csinálni, de a játékosokra nem lehet panasz. Én vagyok az edző, a felelősség az enyém. Ha egy-nullás vezetésnél megszerezzük a második gólt, egészen másról beszélnénk most. Ilyen a futball. Az ellenfél kapusának számos bravúrja volt, a labda nem akart bemenni a kapuba.”

Az újságírók megkérdezték a háromszoros Bajnokok Ligája-győztes francia szakembert, egyetért-e azzal, hogy ez a vereség nevetséges a Real Madridra nézve.

„Ezek a maguk szavai, nem az enyémek. Ilyen a futball, nehéz megemészteni a kiesést. Egy harmadosztályú csapatot illene legyőznünk, ám ez nem sikerült. Ennek ellenére nincs miért szégyenkeznünk, előfordul ilyesmi. Szomorú ez a nap, mert nem szeretünk veszíteni. A kiesés miatt nem veszítjük el a fejünket, alaposan átgondoljuk a helyzetet és dolgozunk tovább.”

Természetesen szóba került az is, veszélyben van-e Zidane állása.

„Ha kikap a csapat, bizonyos dolgokról elkezdenek beszélni. Enyém a felelősség. Lesz, ami lesz. Nyugodt vagyok. Minden vereség fájdalmas. Nem szeretek kikapni, ahogy a játékosaim sem” – tette hozzá a 48 esztendős tréner.

„Senki sem ússza meg ezt a megaláztatást” – ez jelent meg a Marca csütörtöki címlapján. A Real Madrid kapcsán rendre jól értesült újság szerint Zidane nem adja be a felmondását, s a királyi gárda vezetősége úgy döntött, az idény végén mérlegeli majd az együttessel többek között két bajnoki címet nyerő vezetőedző helyzetét.

A Real Madrid a Celta Vigo elleni 2–0-s győzelemmel kezdte 2021-et, majd az Osasuna vendégeként gól nélküli döntetlent ért el. Január 14-én vereséget szenvedett az Athletic Bilbaótól a Spanyol Szuperkupa elődöntőjében, hat nappal később pedig az Alcoyano búcsúztatta a Király-kupából.

SPANYOL KIRÁLY-KUPA
A LEGJOBB 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT
Alcoyano (III.)–Real Madrid 2–1(0–1, 1–1, 1–1) – h. u.

Alcoy,El Collao Stadion,zárt kapuk mögött.Vezette:José María Sánchez Martínez
ALCOYANO:José Juan – Jordan Sánchez (Juli, 60.), Primi, Raúl González Valls, Ángel López, Pablo Carbonell (Solbes, 60.) – Alberto Rubio (Ramón López, 72.), Jony (Diakité, 78.), Juanan – Jona Mejía (Moltó, 60.), El Gezuani (Antón, 106.).Vezetőedző:Vicente Parras
REAL MADRID:Lunyin – Odriozola (E. Hazard, 98.), Éder Militao, Víctor Chust, Marcelo – Valverde, Casemiro, Isco (Kroos, 98.) – Lucas Vázquez, Mariano Díaz (Benzema, 67.), Vinícius Júnior (Asensio, 91.).Vezetőedző:Zinédine Zidane
Gólszerző:Solbes (80.), Juanan (115.), ill. Éder Militao (45.)
Kiállítva:Ramón López (109.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik