Real Madrid: 80 millió euróért igazoltak középpályást – hivatalos

K. B.K. B.
2022.06.11. 14:41
null
Aurelién Tchouaméni immár a Real Madrid játékosa (Fotó: Real Madrid)
Hivatalossá vált, amit sajtóhírekre hivatkozva már többször jeleztünk: a Bajnokok Ligája-címvédő Real Madrid szerződtette az AS Monaco 22 éves középpályását, Aurélien Tchouaménit – a Transfermarkt úgy tudja, 80 millió euróért.

 

Borsos áron érkezik a francia világsztárjelölt – sajtóhír
Hogy kell kiejteni az új igazolás nevét? Íme!

A most 22 évesAurélien Tchouaméni iránt már az előző idény végét követően is számos topklub érdeklődött, de az igazi áttörést a 2021–2022-es évad hozta meg neki, amelyben szenzációsan teljesített a Monaco játékosaként. Az immár 11-szeres francia válogatott középpályás fő erénye a védekezés, jó a nyomástűrő képessége, de a támadásokat is hasznosan tudja segíteni.

A Real Madrid a hivatalos honlapján azt közölte, hogy a játékost június 14-én délben mutatják be, miután átesett a szükséges orvosi vizsgálatokon. Tchouaménivel hatéves szerződést kötött a klub, amely 80 millió eurót fizetett a játékjogáért – a Real Madrid története során érte fizette a negyedik legnagyobb összeget (Eden Hazard 115 millió euróért érkezett, Gareth Bale 101 millióért, Cristiano Ronaldo 94 millióért).

Legfrissebb hírek

Bernal kiállításáig volt pariban a Betis, eseménydús meccsen gyűjtötte be a pontokat a Barcelona

Spanyol labdarúgás
9 órája

Gulácsi gól nélküli döntetlennel tért vissza a Villarreal kapujába; Barcelonában nyert az Atleti

Spanyol labdarúgás
11 órája

Egy kipattanó itt, egy potya gól ott – nem bírt egymással a Deportivo és a Levante

Spanyol labdarúgás
2026.10.16. 23:02

A göbbelsi propagandához hasonlította a Real Madrid kommunikációját Javier Tebas, a klub válasza nem váratott magára

Spanyol labdarúgás
2026.10.16. 16:58

La Liga: szektorbezárás és pénzbüntetés a Rayo Vallecanónak

Spanyol labdarúgás
2026.10.15. 09:24

Négy mérkőzésre meszelték el Vinícius Júniort, kihagyja az el Clásicót

Spanyol labdarúgás
2026.10.14. 20:06

Gulácsi Péter: A hétfői események mélyen megráztak minket

Spanyol labdarúgás
2026.10.14. 19:01

A Getafe megszerezte Daniel Carvajalt – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.10.13. 10:32