KOCSMÁR-TÓTH ISTVÁN 2019.12.06 21:00 Frissítve: 2019.12.06 22:23

Potyás megmentőből a kapusposzt Messije: Marc-André ter Stegen

Mönchengladbach-szurkoló nagyapja nélkül aligha lesz futballista, Andoni Zubizarreta nélkül pedig az FC Barcelona játékosa. Marc-André ter Stegent tízévesen majdnem kitette az edzője a Borussia utánpótlásából, de ő inkább alkut kötött, hogy tovább küzdhessen az álmáért. A 27 éves labdarúgó ma már posztján az egyik, ha nem a legjobb – a spanyol sajtó szerénytelenül a kapusok Leo Messijeként is „becézi” –, de karrierje egyik legnagyobb kihívása még előtte áll: valahogy ki kellene szorítania Manuel Neuert a német válogatott kapujából.

A kapusposzt Messije? Marc-André ter Stegen (Fotó: AFP)

 

TÍZÉVESEN ELTANÁCSOLTÁK

„Olyan fura vagy. A futásod. A futásoddal nem stimmel valami. Olyan furán futsz. Így nem lesz belőled futballista. Nem, hacsak…”

Az alig tízéves – vagy ahogy saját visszaemlékezéseiben leírja, picit több, esetleg kevesebb – Marc-André ter Stegennek élete egyik, ha nem a legfontosabb döntését kellett meghoznia ezt a mondatot hallva. Feladja-e az álmát, amit négyesztendős kora óta kergetett a Borussia Mönchengladbach utánpótlásában, vagy elfogadja az edző ajánlatát és mezőnyjátékos, csatár helyett néhány sorral hátrébb húzódik: a gólvonalra.

Az ifjú Ter Stegen (Forrás: The Players Tribune)

„Emlékszem, gyerekként az egész csak a mókáról szólt. Csatár voltam amikor csak tehettem, és nagyon élveztem – tekintett vissza Ter Stegen az ESPN-nek adott néhány évvel ezelőtti interjúban. – Néhányszor már játszottam kapust, és az edző kifejezetten elégedett volt velem. Igazából számomra is rendben volt a dolog. Megvolt az önbizalmam, szabadidőmben is előfordult, hogy a kapuban kötöttem ki a baráti játékok közben, szóval…”

Döntött.

Alighanem jól.

„Szerettem gólokat lőni, jobban szerettem, mint megakadályozni őket. Volt olyan klub, amely szívesen látott volna, de ez nem számított. Mönchengladbach volt az otthonom. Többé nem volt fontos, hogy gólt szerezzek, az volt a fontos, hogy maradhatok az otthonomban” – mesélte egy másik, a The Players Tribune számára íródott visszaemlékezésben.

A kissé kényszerű döntésből hamar szerelem lett, s többé ki sem lehetett robbantani a kapuból. Az 1992 áprilisában, második gyermekként német középosztálybeli, katolikus családba született Ter Stegen karrierje innentől rakétaként lőtt ki.

„Az edzők és a szülők állandóan dicsértek, de a legfontosabb talán a nagypapám, vagy, ahogyan mi Németországban hívjuk, Opa elismerése volt.”

Az évtizedek óta nagy Mönchengladbach-szurkoló Opa volt az, aki meggyőzte a szülőket, hogy az ifjú Ter Stegen ne csak a hátsó kertben, fivérével Jean-Marcellel passzolgasson, hanem igenis próbálja ki magát a helyi csapat utánpótlásában is.

„Nagypapám rengeteget tett azért, hogy futballistává válhassak, ahogyan Édesanyám és Édesapám is. Mindig ott voltak, hogy edzésre vigyenek, nem számított, hogy szakadt az eső vagy hullott a hó. Ugyanakkor magába a futballba nem folytak bele. Tudták, hogy a végén úgyis az edző dönt a sorsomról, hogy játszom-e. Nem akartak nyomást helyezni rám, és ez a hozzáállás, visszatekintve, nagyon is sokat segített.”

AZ ÉVTIZED TEHETSÉGE VAGY CSAK EGY ÚJABB POTYAKIRÁLY?

Ter Stegen végigjárta a szamárlétrát a Borussiánál és a német utánpótlás-válogatottaknál is. U16-tól U21-ig összesen 50 hivatalos mérkőzést játszott a nemzeti csapatban, 2009-ben alapemberként nyert U17-es Európa-bajnokságot a német válogatottal.

Ter Stegen a viselete mellett bravúrjaival is korán kitűnt (Fotó: AFP)


Másfél évvel később már a Mönchengladbach első keretével készült, a csapat szenvedett, 2011 februárjában Michael Frontzeck vezetőedzőt menesztették, a helyét Lucien Favre vette át. A trénernek a 22 forduló után 16 ponttal a tabella utolsó pozíciójában álló együttest kellett felráznia. Áprilisban a kísérletek egyikeként úgy döntött, a hullámzó teljesítményt nyújtó első számú kapus, Logan Bailly helyett Ter Stegent állítja a kezdőbe az 1. FC Köln ellen. A három héttel 19 születésnapja előtt álló kapus nem okozott csalódást, több nagy védése is volt, s csapata 5–1-re nyert.

„Amikor először felkerültem a nagycsapathoz, a családom nem lehetett velem. Tudom, hogy őrjítő voltam. Opa mindig is a csapat szurkolója volt, ameddig csak vissza tudok emlékezni. De nem tudtam nem arra gondolni, mennyire fájna Édesanyámnak, ha nem játszanék jól, és azt hallaná, a lelátón kifütyülnek. Még most is úgy gondolom, ha valaha lesznek gyerekeim, és hasonló helyzetbe kerülök, nem tudnám kezelni. Csak nyolc meccsünk volt hátra az idényből és mindegyikre teljesen egyedül mentem. A saját utamat kellett járnom, egyedül.”

Bailly az utolsó öt fordulóban már vissza sem került a kapuba. Ter Stegen e mérkőzések közül hármat is kapott gól nélkül hozott le. A Gladbach utolsó hat meccséből négyet megnyert, egyszer döntetlent játszott, így az osztályozót érő 16. helyre kapaszkodott fel a tabellán. Májusban – szintén Ter Stegennel a kezdőben – két ki-ki meccsen, 2–1-es összesítéssel megőrizte élvonalbeli tagságát a VfL Bochummal szemben.

Az újabb évadnak a német már első számú kapusként vágott neki, míg Bailly Svájcba, a Neuchatel Xamaxhoz került kölcsönbe.

Ter Stegen először Svájc ellen kapott lehetőséget a felnőttválogatottban... s a lehetőség mellé öt gólt is (Fotó: AFP)

Megtörtént, amire szinte senki sem számított. Az előző idény vergődése után a Borussia a bajnokság negyedik helyén végzett és a Bajnokok Ligája selejtezőjébe jutott (a BL-főtábla végül nem lett meg – a szerk.). A csapat 34 forduló alatt csupán 24 gólt kapott, eggyel kevesebbet, mint a bajnok Borussia Dortmund, s csak kettővel többet, mint a legjobban védekező, végül ezüstérmet szerző Bayern München (22).

Ter Stegen 127 lövéssel nézett szembe az idény alatt és 103-szor védett, ez 81.1 százalékos védési hatékonyság, ennél jobb mutatója – teljes évadban – azóta sem volt. 15 találkozót hozott le kapott gól nélkül, a Kickernél pedig – kicsit sem meglepő módon – az év kapusa lett.

Joachim Löw meghívására „hirtelen” a lengyel-ukrán közös rendezésű Európa-bajnokságra készülő német válogatott bő keretében találta magát. Május 26-án a Svájc elleni felkészülési mérkőzésen debütált a csapatban, a németek nem várt, 5–3-as vereséget szenvedtek. Ter Stegen a tornára nem utazhatott el, de a válogatottnál az Eb után, egy Argentína elleni találkozón Ron-Robert Zieler kiállítása miatt ismét lehetőséget kapott. A németek ezúttal is kikaptak, Ter Stegen viszont pályára lépése után kivédte Lionel Messi büntetőjét, amivel sokat javított a megítélésén.

Amilyen jót tett az a tizenegyes, legalább annyit ártott nemzetközi karrierjének az egy évvel későbbi, Egyesült Államok elleni betlije (a Google még mindig a top három találatba dobja, ha az ember Ter Stegen legnagyobb potyáira keres rá)…

„Igyekszem tanulni a hibáimból. Vissza nem mehetsz, hogy megváltoztasd a pillanatot. Hibák mindig történnek, az a legfontosabb, hogy minimalizáld ezeknek a számát. Ha bakiztál, megtörtént, nem tudsz már vele mit kezdeni. A következő labdára kell fókuszálni. Én mindig igyekszem ezt tenni, az előttem álló feladatra próbálok koncentrálni, nem azon agyalni, ami történt. Sosem gondolok arra, hogy »b**d meg, ez milyen rossz passz volt, sokkal jobban kell csinálnod«, mert ha leragadsz és elkezdesz a legutóbbi helyzeten agyalni, akkor a következőnél ugyanúgy el fogsz bukni.” 

IRÁNY BARCELONA!

Bár a válogatottban Manuel Neuer, Zieler és Roman Weidenfeller társaságában továbbra sem tudta stabilizálni a helyét, s így a 2014-es világbajnoki győzelemről lemaradt, a Bundesligában 2012 és 2014 nyara között egyetlen percet sem mulasztott. A 68 bajnoki mellett három kupameccsen, két BL-selejtezőn és hét Európa-liga-mérkőzésen is lehetőséget kapott. Csupán egy tétmérkőzést hagyott ki ebben az időszakban.

A bakikból és potyákból viszont csak nem sikerült kinőnie, így lassan de biztosan a Bundesliga egyik legkétarcúbb kapusának könyvelték el… Persze volt még ideje, 2014 nyarán éppen csak elmúlt 22 éves.

És megcsörrent a telefonja. 

Ter Stegen 2014-ben tizennyolc év után köszönt el a Gladbachtól (Fotó: AFP)

„Amikor jött a lehetőség, hogy elhagyjam a Borussiát az FC Barcelonáért, no, az piszkosul nagy és nehéz döntés volt. A családom, a klubom jelentette az egész világot számomra – mégis hogy hagyhatnám el őket? De aztán két ok miatt az átigazolás mellett döntöttem. Az első, természetesen a Barca játéka volt. A Gladbachban nevelkedve mindig is azt gondoltam, egyetlen csapat van, ami miatt esetleg elhagynám a klubot, és az a Barca. Az, ahogyan a labdát járatják, ahogyan a kapus, a lábát is használva a csapatban szerepet kap, úgy éreztem, passzol hozzám, úgy éreztem, remek lehetőségeket tartogat számomra. A második ok később jött: amikor megismertem Andoni Zubizarretát.”

A legendás kapusból lett sportigazgató nézte ki az FC Barcelona számára Ter Stegent, akiben a már említett bakik ellenére is óriási potenciált, (a szintén nem százszázalékos megbízhatóságáról híres) Victor Valdés méltó örökösét látta.

Az üzlet megköttetett: a Barcelona 12 millió eurót fizetett a Gladbachnak érte.

Zubizarreta győzte meg, hogy igazoljon Barcelonába (Fotó: AFP)

AZ ELSŐ LÉPÉS MINDIG NEHÉZ…


„Amikor eldöntöttem, hogy Barcelonába szerződöm, képtelen voltam elképzelni, mekkora változást is jelent majd ez számomra. Biztos voltam benne, hogy büszkén viselem majd a csapat mezét, de hogy milyen lesz egy új városban, egy új országban? Szerencsém volt, mert velem együtt érkezett a csapathoz Ivan Rakitic, aki remekül beszélt németül, és Sevillában egész jól megtanult már spanyolul is. Én viszont csak törtem a nyelvet, néhány szót értettem. Megkértem, hogy amikor csak lehet, fordítson nekem, ő pedig szinte a tolmácsom lett, rengeteget segített.”

Ter Stegen számára nemcsak a nyelv jelentett nehézséget, hanem az is, hogy Luis Enrique vezetőedző a némettel egyidőben szerződtetett, jóval rutinosabb Claudio Bravónak szavazott bizalmat a bajnokságban. Neki maradt a spanyol Király-kupa és a Bajnokok Ligája. Ott viszont rendre élt is a lehetőséggel: a Manchester City elleni nyolcaddöntőben újabb argentinon fogott ki, hárítva Sergio Agüero büntetőjét, majd az elődöntőben a Bayern Münchennel tolt ki, a párharc második mérkőzésén Robert Lewandowski ziccerét hárította, ezt később az évad legjobb védésének is megválasztottak a BL-ben.

Ter Stegen debütál a La Ligában


Az FC Barcelona triplázott, Ter Stegen számára mégsem volt felhőtlen a helyzet. A korábbi évekhez képest jóval kevesebb játéklehetőséget kapott. Ez megviselte és közel állt ahhoz, hogy rövid úton távozzon a katalánoktól. A Liverpool és a Manchester City is élénken érdeklődött a második barcelonai évében is csak hét bajnokin pályára lépő kapus iránt…

„Jól kezeltük a helyzetet, a versenyt azért, hogy ki legyen az első számú kapus. Claudio nagyszerű kapus, remekül védett a bajnokságban, az edzőnek nem volt oka változtatni. De egy idő után persze hogy elgondolkoztam a jövőmön, mert a legfontosabbnak a játékot tartottam. Nem segített volna ezen az sem, ha az edző azt mondja, enyém a bajnokság és Claudióé a többi sorozat. Védeni szerettem volna, minél többet, és emiatt 2016-ra eljutottam odáig, hogy azon gondolkodtam, elhagyom Barcelonát. Ezt a klubnál is tudták végig" – idézte fel a nem túl könnyű időszakot a DAZN-nek.

A Barcelonánál Claudio Bravóval kellett megküzdenie az egyes mezért (Fotó: AFP)

Végül nem ő, hanem chilei riválisa távozott és lett a City játékosa. Ezzel 2016 nyarán eljött Ter Stegen nagy pillanata...

MINT LIONEL MESSI, CSAK KESZTYŰKKEL?

„Lehet, kellett hozzá néhány év, de Barcelona már legalább annyira az otthonom, mint Mönchengladbach.”

S nem csak mondja a katalánok által igencsak kedvelt kapus, hanem a hétköznapokban is bizonyítja. Diákszerelemből lett feleségét, Danit is Barcelonában vette el, s sztárfutballistától nem épp megszokott módon rendszeresen látni róla képeket a közösségi médiában, amint a városi tömegközlekedést használja. Ter Stegen kerüli a sztárallűröket, inkább csak teszi a dolgát: beáll a Barca kapujába és véd.

Idén ősszel már a 200. tétmérkőzését is lejátszotta a gránátvörös-kékeknél, a Sevilla ellen 4–0-ra megnyert rangadón jött el a mérföldkő.

„Talán Aduriz az, akivel a legtöbb gondom volt a La Ligában eddig. Nagyon sok gólt lőtt már velem szemben. Nagyon örülök, hogy az egészen elképesztő karrierje lassan a végéhez közeledik, mert így többet nem kell szembe néznem vele. Még egy találkozónk lesz a bajnokságban, remélem, ott meg tudom akadályozni a gólszerzésben” – mondta a 200. meccs apropóján az FC Barcelona hivatalos honlapjának. Ebben az interjúban egyébként beszélt arról is, a barátai és egykori csapattársai mezeit tartja például a legnagyobb becsben, így Marco Reusét, Mario Götzéét, vagy Dantéét. Egyéb körülmények között nem is az a nagy mezcserélős típus.

A 2019–2020-as évad első kapott gólját épp a Bilbao veteránjának „köszönheti” Ter Stegen. Ha csak a puszta számokat nézzük, nem most futja a legjobb idényét. 14 bajnokin már 16-szor kellett kiszedje a kapujából a labdát, ez 1.14-es meccsenkénti átlag. És a védési hatékonysága is most a leggyengébb, amióta Barcelonában játszik: 62.8 százalék a ligában. Amióta ő az első számú, 2016–2017-ben 79.6, egy idényre rá 78.3., a legutóbbi kiírásban 71.7 százalékkal védte a kapujára tartó lövéseket, fejeseket.

Ugyanakkor ez nemcsak rajta, hanem a barcelonai védelmen is múlik. Ezt mutatja, hogy csaknem minden mérkőzésen van legalább egy (ha nem több) óriási bravúrja. Az Atlético Madrid elleni rangadón, amit végül Messi góljával 1–0-ra megnyert a Barca, rögvest kettő is akadt (a videón 0:15-nél és 0:36-nál) – mind a kettő 0–0-nál.

Nem véletlen, hogy a klubikon Carles Puyol mellett, aki Messiről és Ter Stegenről osztott meg közös fotót, azzal a címmel, hogy „ha ez a két játékos pályán van, minden lehetséges”; a nagy rivális Real Madrid hasonlóan ikonikus alakja, a kapusposzthoz Puyolnál talán jobban is értő Iker Casillas is dicsérte a németet.

„A nyerő formula a futballhoz: egy top-top kapus és minden idők legjobbja” – utalt a Twitteren szintén Ter Stegen és Messi párosára (és szúrt oda talán Cristiano Ronaldónak egy füst alatt) Casillas, aki szerint ők ketten jelentették a különbséget a BL-indulásért hajtó Diego Simeone-féle gárdával szemben.

Con estos dos todo es posible. #viscaelbarça

651.2k Likes, 3,695 Comments - Carles Puyol (@carles5puyol) on Instagram: "Con estos dos todo es posible. #viscaelbarça"

Ha már Simeone, ő, no meg a szintén extraklasszist képviselő kapusa, Jan Oblak az egyetlen oka annak, hogy Ter Stegen vitrinjében még nem sorjáznak a spanyol bajnokság legjobb kapusának (kicsit pontosabban: a kezdőkapusok közül a legkevesebb gólt kapónak) járó Zamora-díjak. A legutóbbi négy alkalommal mindannyiszor a „matracosokhoz” került az elismerés…

„Persze, ha az embernek jó éve van, és ezért kap egy egyéni díjat, az jót tesz az önbizalmának, de összességében ezek az elismerések közel sem olyan fontosak a futballban. Sokkal jobban örülnék egy újabb bajnoki címeknek, kupagyőzelemnek, vagy ha lehetséges, a Bajnokok Ligájának, mint egy Zamora-díjnak” – mondta ezzel kapcsolatban a spanyol sajtóban ma már nem egyszer a „kesztyűs Messiként” emlegetett kapus.

Messi és a kapusposzt Messije(?) (Fotó: AFP)

MÁR CSAK NEUERREL NINCS SZERENCSÉJE

„Ha Manu felépül, várni fogja az egyes mez, mi sem természetesebb.”

Pontosabban mi sem tűnt természetesebbnek a kapus számára 2017-ben.

Ter Stegen hét évvel a felnőttválogatottbeli bemutatkozása után még mindig „csak” 24-szeres válogatott. Egyetlen naptári éven belül a legtöbbször a már említett esztendőben szerepelt a német A-válogatottban: tízszer. Ehhez az is kellett, hogy Manuel Neuer különböző sérülések miatt csaknem az egész évet kihagyja. A Bayern kapusa aztán az oroszországi világbajnokságot megelőző hónapokra felépült, s bár sokak szerint komoly kockázatot jelentett, a meccsrutin híján nem is volt százszázalékos formában, Joachim Löw valóban visszatette a vb-címvédő kapujába. Hogy mennyiben múlott ezen, jó kérdés, a németek mindenesetre már a csoportkörben kizúgtak a tornáról.

A vb-t követően felerősödtek a Ter Stegent támogató és a Neuert kritizáló hangok, s vélhetően maga is elátkozta a pillanatot, amikor a Kickernek arról beszélt, örömmel adja majd vissza kezdőcsapatbeli helyét a felépülő bayernesnek…

A német válogatottban Neuerrel kell megküzdenie (Fotó: AFP)

A két klasszis közti versenyhelyzet és feszültség idén nyáron csúcsosodott ki, miután a már 33 esztendős Neuerrel a kapuban Németország négy gólt kapott Hollandiával szemben a Nemzetek Ligájában, Löw továbbra sem szavazott bizalmat poszttársának. Ter Stegent arról kérdezte egy újságíró, hogy éli meg, hogy az ilyen pillanatokat is a kispadról kell végig néznie, ahelyett, hogy a pályáról próbálna meg segíteni.

„Felér egy gyomrossal” – replikázott a kapus, s a mondat a német és a spanyol sajtót egyaránt bejárta. Miközben a vezető sportlapok, a Kicker és a Sport Bild közönségszavazásain, ha nem is nagy különbséggel, de rendre az jött ki, a németek Ter Stegenben jobban bíznak, mint a korosodó Neuerben, a Bayern München leköszönőfélben lévő elnöke, Uli Hoeness lényegében megfenyegette a német szövetséget, ha Löw kapust mer váltani a 2020-as Európa-bajnokságig, akkor a bajorok bojkottálni fogják a válogatottat és egyetlen játékosukat sem engedik el a nemzeti csapathoz.

„Minden futballista játszani szeretne, és mindenkinek versenybe kell szállnia a helyéért. Ilyen a futball. Az idő nagy részében az ember boldog (ha a válogatottal lehet), de néha vannak más érzelmek is. Vannak terveim, vágyaim és ezekről igenis beszélni kell néha. Mindig is igyekeztem a csapat érdekeit szem előtt tartani, nem hiszem, hogy ezek után kritikát érdemlek, mert többre vágyom, mert játszani vágyom. De nem akarok ennél többet mondani a kérdésről. Nagyra tartom Manuelt, és a válogatott a legfontosabb. A célom, hogy vége legyen ennek a vitának és mind a ketten a maximumot tudjuk nyújtani a válogatottnál” – reagált Ter Stegen, aki, ha másban nem, a hatévnyi előnyében bízhat Neuerrel szemben. Ennyivel fiatalabb, és nagyjából ennyivel több ideje van még a kapu előtt.

Az idő Ter Stegen kezére dolgozik (Fotó: AFP)


S hogy még mindig furán fut-e?

„Nem tudom. Ítéljék meg az edzők és a szurkolók. Olyan ez, mint amikor megkérdezik, ki szerintem a világ legjobb kapusa? Nem tudom, tüzetesebben nem nézem a kapusokat. Nem az foglalkoztat, hogy a világ legjobbja legyek, csak az, hogy magamból kihozzam a legjobbat.”

Ter Stegen bravúrok az előző három idényből



Források: Fox Sports Asia, ESPN, The Players Tribune, Marca, fcbarcelona.com, Transfermarkt valamint a Nemzeti Sport Online-on megjelent korábbi hírek, cikkek.

2020.11.29 12:53:15

Spanyol labdarúgás RUSZNÁK GYÖRGY

Nem sok esélyt hagytak Messiék a pamplonaiaknak, jöhet a Ferencváros!

2020.11.28 20:23:44

Spanyol labdarúgás BACSKAI JÁNOS

Tovább botladozik a La Ligában a címvédő, amely a legutóbbi három bajnokiján egyetlen pontot szerzett.

2020.11.21 19:56:17

Spanyol labdarúgás T. D.

Sokba került Ter Stegen nagy hibája • Piqué és Sergi Roberto is megsérült.

2020.11.21 14:29:21

Spanyol labdarúgás BACSKAI JÁNOS

A realos kölcsönjátékos, Kubo a győzelmet is megszerezhette volna a Villarreal számára a tartalékos bajnok ellen.

2020.11.15 23:49:34

Spanyol labdarúgás THURY GÁBOR

NS-VÉLEMÉNY. Szülei egy panelház ablakából szóltak le a gyerek Sergiónak.