Újabb fejezetekkel bővült a mosonmagyaróvári licencügy

J. B. J. B.
2026.07.16. 17:05
null
Első fokon nem kapott licencet az NB I-re az MKC (Fotó: Dömötör Csaba)
A mosonmagyaróvári polgármester és a Movaréna Kft. ügyvezetője is kiadott egy-egy közleményt, a városvezető szerint július 9-ig nem tudott a klub és a csarnok közötti szerződés megszűnéséről, az ügyvezető dokumentumokkal bizonyította, hogy ő szólt.

 

Nem nyugszanak a kedélyek Mosonmagyaróváron, a Movaréna Kft. ügyvezetőjének sajtótájékoztatása után a város polgármestere is kiadott egy közleményt. Szabó Miklós szerint politikai furkósbottá vált a kézilabdaklub, és Drescher Ottó ügyvezető nem reagált a megkereséseire.

„A pénzügyi nehézségről kapott korábbi jelzések alapján én többször arra buzdítottam a feleket, hogy egyezzenek meg. A két fél közötti bérleti szerződés felmondásáról július 9-én Gáspár Botond klubelnöktől értesültem, aki elmondta, hogy napok óta nem éri el Dreschert. Én is többször, sikertelenül hívtam őt, majd sms-ben arra kértem, fogadja Gáspár hívását és jussanak egyezségre. Ő a kereséseimre máig sem reagált” – írta a polgármester.

Ezt nem hagyta szó nélkül Drescher Ottó, az ügyvezető szerkesztőségünknek megküldött levelében jelezte, a polgármester hónapokkal korábban tudott az MKC szerződésének felmondásáról.

„A rendelkezésemre álló hivatalos dokumentumok egyértelműen igazolják, hogy már 2026 februárjában hivatalos levélben tájékoztattam Szabó Miklós polgármestert az MKC felhalmozott tartozásairól, a kialakult pénzügyi helyzetről, valamint arról, hogy amennyiben a tartozás rendezése nem történik meg, a bérleti szerződés felmondása elkerülhetetlenné válhat.

Mivel a helyzet ezt követően sem rendeződött, 2026 májusában újabb hivatalos levélben tájékoztattam a polgármestert arról, hogy a Movaréna Kft. az MKC-val fennálló bérleti szerződést felmondta. Ebben a levélben egyúttal az önkormányzat segítségét is kértem annak érdekében, hogy közösen sikerüljön rendezni a kialakult helyzetet és megőrizni az Aréna működését. Ezekre a hivatalos megkeresésekre érdemi válasz nem érkezett. A polgármester nyilatkozata ezért ellentmond a dokumentált tényeknek” – írta Drescher.

 

 

 

Legfrissebb hírek

Cáfolta válogatott szélsője távozását a Mosonmagyaróvár

Kézilabda
17 órája

Könnyedén nyert az FTC Szombathelyen a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2026.10.14. 19:36

Az ETO a favorit a román női kézibajnokság sztárjának megszerzésében – sajtóhír

Kézilabda
2026.10.14. 15:40

Cseh ellenféllel játszik az Esztergom a női kézilabda Európa-liga-csoportkörért

Kézilabda
2026.10.14. 11:33

Deli Rita: Komoly sikerek kapujában a Ferencváros, jó nézni a játékukat

Kézilabda
2026.10.13. 14:09

Dán edzőkeringő a Ferencváros női kézilabdacsapatánál

Kézilabda
2026.10.13. 11:30

Miattuk lesz fényes a sportág jövője: a 15 legtehetségesebb 22 éven aluli női kézilabdázó

Képes Sport
2026.10.12. 14:19

„Ez egy megnyert pont” – Győri-Lukács Viktória

Kézilabda
2026.10.12. 13:55