Női el Clásico: a Barcelona simán jutott be a Szuperkupa döntőjébe

B. D. K.B. D. K.
2024.01.17. 21:11
null
A nőknél a Barcelona szerzett négy gólt (Fotó: Getty Images)
A férfiakhoz hasonlóan a nőknél is rendeztek el Clásicót a spanyol Szuperkupában, itt azonban a két csapat a döntőbe jutásért küzdött meg egymással Leganésben. Egyértelmű esélyesnek számított a világ legjobb csapatának tartott FC Barcelona, és a várakozásoknak megfelelően több góllal verte a Real Madridot.

A Barcelona gyakorlatilag az első negyedórában eldöntötte a továbbjutást. A 12. percbenMariona Caldentey volt eredményes, három perccel később pedig Salma Paralluelo is betalált. Ugyanez a két játékos még egyszer-egyszer bevette a Real Madrid kapuját (Caldentey az első félidőben büntetőből talált be), így a katalánok egy 4–0-s győzelemmel kvalifikálták magukat a vasárnapi fináléba, ahol majd a Levantével csapnak össze.

Ha a statisztika nem hazudik, akkor a királyi csapat a második félidőben nem jegyzett kapura lövési kísérletet.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

NŐI LABDARÚGÁS
SPANYOL SZUPERKUPA
ELŐDÖNTŐ

FC Barcelona–Real Madrid 4–0 (Caldentey 12., 38. – a másodikat 11-esből, Paralluelo 15., 52.)

KEDDEN JÁTSZOTTÁK
Atlético Madrid–Levante 1–3 – hosszabbítás után

DÖNTŐ
Vasárnap, 17.00: Levante–Barcelona

Legfrissebb hírek

Willi Orbán kezdőben, Sallai csere, a kirabolt Gulácsi nincs keretben – BL-eredménykövető

Bajnokok Ligája
1 órája

Batrakov megpattanó lövésére Cancelo válaszolt az első félidőben: Galatasaray–Barcelona 1–1

Bajnokok Ligája
1 órája

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 9. fordulójában

Utánpótlássport
11 órája

Bombaformában lévő FC Barcelonát kell megfékezniük Sallai Rolandéknak

Bajnokok Ligája
13 órája

Labdarúgás: Hollandia négy góllal nyert az U19-es női válogatott ellen

Utánpótlássport
Tegnap, 20:52

Megvan Gordon első gólja, a Barcelona simán legyőzte a Getafét

Spanyol labdarúgás
2026.10.10. 20:35

Labdarúgás: ötöt kapott az U19-es női válogatott a németektől

Utánpótlássport
2026.10.10. 13:08

Barcelona: Raphinha a Getafe- és a Galata-meccset is kihagyja

Spanyol labdarúgás
2026.10.09. 14:25