Málaga: „A Barca ellen kellene két kapus, egy busz és...”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.23. 09:29
Spanyolországban már a második fordulót rendezik a héten. Az első körben a Levantének hetet vágó Barcelona az előző idényben a Bajnokok Ligája negyeddöntőjéig menetelő Málaga otthonába látogat. A hazaiak nyáron kinevezett vezetőedzője, Bernd Schuster némi humorral fűszerezett nyilatkozatot adott a találkozó kapcsán.

„A Barcelona ellen két kapust, egy buszt és a spanyol gyorsvasutat (AVE) is a kezdőbe raknám” – mondta a COPE El Partido de las 12 című műsorában Schuster.

Mint ismert, a katalánoknál Lionel Messi játéka kérdéses a vasárnap 21 órakor kezdődő összecsapáson. Schuster természetesen itt sem hagyhatta ki a magas labdát.

„A magas páratartalom nem tesz jót az izmoknak” – intette óva a négyszeres aranylabdás argentint a Real Madrid korábbi trénere.

Legfrissebb hírek

„Jönni akar, mi pedig megpróbáljuk megszerezni” – a Barcelona sportigazgatója Nico Williams átigazolásáról

Spanyol labdarúgás
8 órája

A 40 éves Cazorla is gólt rúgott – az Oviedo feljutott a spanyol élvonalba

Spanyol labdarúgás
2025.06.21. 23:53

FC Barcelona: továbbra is bizonytalan, mi lesz Ansu Fati sorsa

Spanyol labdarúgás
2025.06.20. 11:43

A Barcába távozó kapus helyére az Újpest volt játékosát szerződtette az Espanyol

Spanyol labdarúgás
2025.06.19. 17:31

Itt a Barcelona első nyári igazolása! Ter Stegen tényleg távozik?

Spanyol labdarúgás
2025.06.18. 14:27

Matías Almeyda személyében egy „trófeamágnes” lett a Sevilla új vezetőedzője

Spanyol labdarúgás
2025.06.16. 19:54

Börtönre ítélték a Vinícius-bábut felakasztó Atlético-fanatikusokat

Spanyol labdarúgás
2025.06.16. 17:13

La Liga: előnybe került a Mirandés az osztályozón

Spanyol labdarúgás
2025.06.15. 21:25
Ezek is érdekelhetik