Olimpia 2036: München sokkal jobban áll Berlinnél

I. SZ., MTII. SZ., MTI
2025.11.08. 11:27
null
Fotó: AFP
A 2036-os nyári olimpia megrendezésében reménykedő Németország két aspiráns városa, Berlin és München közül a főváros kedvezőtlenebb helyzetbe került azután, hogy nem sikerült betartani a munkacsoportok felállítását megcélzó dátumokat, míg a bajor nagyvárosban a lakosság két harmada népszavazás keretében állt ki a kandidálás mellett.

Az ötkarikás hírekre szakosodó insidethegames.biz oldal beszámolója szerint Berlinben „alvó üzemmódban” vannak, sem október, sem november elsejével nem állt fel kellő létszámban olyan munkacsoport, amely a pályázatot előremozdítaná. Olyan kérdésekkel kellene már foglalkozni, mint például az infrastruktúra-tervezés, a fenntarthatóság, a költségvetés-tervezés és a nyilvános kommunikáció. Ezekben a csoportokban sportklubok és regionális érdekelt felek is résztvennének.

Jelenleg mindössze két alkalmazottja van az egyik előkészítő osztálynak, holott kilenc-tizenkét tag között kellene lennie, miközben segítené Kaweh Niroomot, Berlin olimpiai biztosát, valamint tájékoztatná és inspirálná a berlinieket. A határidőt sem sikerült tartani, a csoport nem működött sem október, sem november elsején.

A berlini késedelem mellett München lendületben van. Csaknem két hete egy helyi referendumon a szavazók 66.4 százaléka támogatta a 2036-os, a 2040-es vagy a 2044-es játékokra vonatkozó pályázati javaslatot. A müncheni népszavazás, amelyet az aktív részvétel és a rendezési hajlandóság jellemzett, lendületet adott a bajor fővárosnak.

A 2036-os nyári olimpia helyszínéről várhatóan 2027 és 2029 között dönt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság. A tizenegy év múlva esedékes rendezés iránt többen is érdeklődnek. Németország mellett kinyilvánította szándékát India, Dél-Korea, Chile, továbbá Varsó, Isztambul, Doha, két spanyol város, Barcelona és Madrid is, valamint Nusantara, Indonézia új fővárosa. A lehetséges pályázók sorában ott van Budapest is.

A tavalyi párizsi ötkarikás játékok után 2028-ban Los Angeles, 2032-ben pedig az ausztráliai Brisbane lesz a vendéglátó.

 

Legfrissebb hírek

Olimpia 2036: teljes körű támogatást élvez otthon a dél-koreai pályázat

Egyéb egyéni
2026.11.03. 20:49

Dél-Afrika olimpiai rendezésre pályázna

Egyéb egyéni
2026.10.29. 13:07

India büntetőjogi szankciókat vezetne be a doppingolással szemben

Egyéb egyéni
2026.10.27. 16:52

Infografika: Bécs, Pozsony és a portugál tengerpart is „Budapest” lehet – a 2036-os olimpia lehetséges helyszínei

Egyéb egyéni
2026.10.21. 11:30

Mi vár arra, aki olimpiát akar rendezni? – minden a 2036-os budapesti lehetőségekről

Egyéb egyéni
2026.10.21. 08:08

Olimpia 2036: a kormány reagált Budapest rendezési szándékára

Egyéb egyéni
2026.10.09. 17:10

Közel kétharmados a budapesti olimpia támogatottsága a friss közvélemény-kutatás szerint

Egyéb egyéni
2026.10.07. 17:51

Olimpia 2036: Gyulay Zsolt kérte, hogy tárgyalják meg a MOB koncepciójavaslatát

Egyéb egyéni
2026.10.06. 16:19