La Liga: szurkolók a fa tetején, ismét nem lőtt gólt a Barca

Vágólapra másolva!
2023.04.16. 18:16
null
A fehérben játszó Barcelona a legnagyobb helyzeteit is kihagyta a Getafe vendégeként, így egymás után a második bajnokiján játszott gól nélküli döntetlent (Fotó: AFP)
A spanyol La Liga 29. fordulójának vasárnap délutáni meccsén a tabellát vezető FC Barcelona gól nélküli döntetlenre végzett a bennmaradásért harcoló Getafe vendégeként.

 

Gól ugyan nem született az éllovas, de az előző két tétmeccsén nyeretlen (vereség a Realtól a kupában, iksz a Gironával a bajnokságban) Barcelona és a legutóbbi két fordulóban egy pontot szerző Getafe vasárnap délutáni mérkőzésének első félidejében, de nem volt eseménytelen a játékrész.

A korábban a Barcában is futballozó Munir már az 5. percben nagy helyzetből fejelhetett Borja Mayoral beadásából, de mellé ment a fejes. A 25. percben a vendégek egymás után kétszer is a jobb oldali kapufát találták el egy kontra végén: előbb Raphinha, majd a kipattanóból Alejandro Balde is. Az első félidő végén pedig Robert Lewandowski fejesét védte David Soria.

Az első félidő eseménye volt még, hogy már a 18. percben sérülés miatt le kellett cserélni a Barcából Sergi Robertót (Eric García váltotta), míg a helyi rendőrségnek amiatt kellett intézkednie, hogy néhány szurkoló a stadion oldala fölé magasodó fáról kívánta volna megtekinteni a mérkőzést.

 

 

A hatóság közbeavatkozása miatt így ők már nem láthatták, hogy a második félidő elején Lewandowski egy újabb helyzetből a kapu mellé csúsztatott. Azt követően viszont sokáig nem forogtak veszélyben a kapuk. A 75. percben Raphinha lövését kellett védenie Soriának, a hajrában a másik oldalon pedig Mayoral lőtt 12 méterről a kapu mellé.

A Barca ebben az idényben a 22. bajnoki meccsén nem kapott gólt, viszont egymás után másodszor játszott gól nélküli döntetlent, így a szombaton a Cádizt legyőző, második helyen álló Real Madrid 11 pontosra csökkentette hátrányát a tabellán.

SPANYOL LA LIGA
29. FORDULÓ
VASÁRNAPI MÉRKŐZÉSEK
Getafe–Barcelona 0–0
KORÁBBAN
Girona–Elche 2–0
(Castellanos 45., O. Romeu 70.)
Kiállítva: Ponce (90+2., Elche)
KÉSŐBB
Atlético Madrid–Almería 2–1 (Griezmann 5., 43., ill. 37. Giménez 37. – öngól)
Valencia–Sevilla 0–2 (Badé 55., Suso 76.)

HÉTFŐN
21.00:
Celta Vigo–Mallorca(Tv:Spíler2)

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Athletic Bilbao–Real Sociedad 2–0
(I. Williams 33., 70.)
Villarreal–Valladolid 1–2
(Capoue 74., ill. Amallah 2., El-Jamik 34.)
Real Betis–Espanyol 3–1
(Ayoze Pérez 27., Miranda 34., William Carvalho 69., ill. Montes 48.)

Cádiz–Real Madrid0–2 (Nacho 72., M. Asensio 76.)


AZ ÁLLÁS
1. Barcelona 29 23 4 2 53–9 +44 73
2. Real Madrid 29 19 5 5 61–24 +37 62
3. Atlético Madrid 29 18 6 5 47–21 +26 60
4. Real Sociedad 29 15 6 8 37–28 +9 51
5. Betis 29 14 6 9 37–30 +7 48
6. Villarreal 29 14 5 10 38–28 +10 47
7. Athletic Bilbao 29 12 7 10 40–29 +11 43
8. Rayo Vallecano 29 10 10 9 35–34 +1 40
9. Girona 29 10 8 11 44–42 +2 38
10. Osasuna 29 10 8 11 25–30 –5 38
11. Celta Vigo 28 9 9 10 36–39 –3 36
12. Sevilla 29 9 8 12 35–44 –9 35
13. Mallorca 28 9 7 12 25–30 –5 34
14. Valladolid 29 9 5 15 25–48 –23 32
15. Getafe 29 7 10 12 27–36 –9 31
16. Cádiz 29 7 10 12 23–42 –19 31
17. Almería 29 8 6 15 35–50 –15 30
18. Valencia 29 7 6 16 30–36 –6 27
19. Espanyol 29 6 9 14 35–49 –14 27
20. Elche 29 2 7 20 20–59 –39 13
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik