La Liga: nevet cserél a csapat a Barcelona elleni meccs előtt

K. D.K. D.
2020.10.16. 11:26
Egészen különleges döntésre szánták el magukat a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő Getafe együttesénél: úgy döntöttek, az FC Barcelona elleni bajnoki előtt nevet váltanak!

A klub névváltása csak egyetlen mérkőzésre szól: a klub a Barca elleni bajnokin a címeren, a mezen és a közösségi oldalakon is a Getafe név helyett Fe FC néven szerepel majd, azaz elhagyják az első négy betűt.a klub a Barca elleni bajnokin a címeren, a mezen és a közösségi oldalakon is a Getafe név helyett Fe FC néven szerepel majd, azaz elhagyják az első négy betűt.

A „Fe” spanyol szó annyit jelent, „hit”, amivel a csapat elsősorban a szurkolóknak szeretne üzenni, akik a koronavírus-járvány miatt hónapok óta nem lehetnek ott a találkozókon, és akik 2020-ban olyan kihívásokkal találták szemben magukat, amikre nem is számíthattak.



„A hit az egyetlen dolog, amit sosem veszíthetünk el” – idézi a Marca Clemente Villaverdét, a klub ügyvezető igazgatóját.

A klub kérésére a csapat neve a közvetítésekben is így szerepel majd, senki ne lepődjön meg tehát, ha a szombat este 21 órakor kezdődő találkozón az FC Barcelona ellenfeleként az Fe FC lesz feltüntetve.

Legfrissebb hírek

Soha rosszabb hétfői meccset! Három gól a ráadásban, hat gól összesen a Levante–Sevillán

Spanyol labdarúgás
5 órája

A második ötös már sok volt – menesztették az Osasuna vezetőedzőjét

Spanyol labdarúgás
13 órája

Maffiának nevezték a játékvezetőket – Vinícius megosztotta

Spanyol labdarúgás
20 órája

La Liga: majdnem eltapsolta háromgólos előnyét a Real Sociedad

Spanyol labdarúgás
2026.10.11. 21:00

Kapós lett a Napoli skót középpályása, Mourinho is vinné – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.10.11. 14:11

Mourinho nem akart olyat mondani, amiért eltilthatják, ezért szóba sem állt az újságírókkal

Spanyol labdarúgás
2026.10.11. 11:50

Gulácsi Péter elárulta, mi a legnagyobb különbség a Bundesliga és a La Liga között

Spanyol labdarúgás
2026.10.11. 10:05

Vinícius pirosat kapott, Diomandé gólt lőtt, Gulácsiék szoros meccsen kikaptak a Real Madridtól

Spanyol labdarúgás
2026.10.10. 22:59