La Liga: micsoda fordítás – ötgólos meccsen nyert a Bilbao

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2021.12.19. 18:23
null
Fordulatos meccsen nyert a Bilbao (Fotó: AFP)
Fordulatos mérkőzésen 3–2-re felülmúlta a Real Betist az Athletic Bilbao, míg a Getafe az utolsó percekben szerzett góllal győzte le az Osasunát a spanyol labdarúgó-bajnokság (La Liga) 18. fordulójában.

 

Amíg a Betis erőtől duzzadva, a tabella harmadik helyéről várta az Athletic Bilbao elleni idegenbeli meccset, addig a baszkok rendkívül gyenge formát mutattak az utóbbi időben. Az ezt megelőző nyolc bajnokijukból egyet sem tudtak megnyerni, ráadásul a legutóbbi három alkalommal még a gólszerzés sem jött össze nekik.

Gyors „ütésváltásba” mentek bele a csapatok a mérkőzés elején. Inaki Williams rögtön a 2. percben vezetést szerzett a Bilbaónak, azonban négy perccel később a Betis-szurkolók örülhettek, miután a nagyszerű idényt produkáló Juanmi egyenlített. A spanyol támadó immár egymást követő ötödik bajnokiján volt eredményes.

A szünetet követően az Európa-ligában a ferencvárosiak dolgát is megnehezítő Nabil Fekir egy szép akciót fejezett be góllal, a Betisnek tehát összejött a fordítás.

Aztán először a fáradhatatlan Inaki Williams rontotta el a vendégek örömködését. A duplázó támadó kisodródott helyzetből is felvarrta a labdát a kapu jobb oldalába még úgy is, hogy éppen ott állt Rui Silva kapus.

Óscar de Marcos a 89.percben, egy átlövéssel vitte be a megsemmisítő csapást a zöld-fehéreknek, akik bármennyire is igyekeztek, nem tudtak egyenlíteni, így nyolcmeccses nyeretlenségi sorozatát zárta le a Bilbao.

Nem éppen nézőcsalogató futballt játszott egymással a Getafe és az Osasuna. Éppen a mérkőzés végéig kellett várni a csattanóra, az egyetlen gólra, amellyel a madridiak bezsebelték a három pontot.

SPANYOL LA LIGA
18. FORDULÓ

Getafe–Osasuna 1–0 (Poveda 90+3)
Athletic Bilbao–Real Betis 3–2 (I. Williams 2., 72., De Marcos 89., ill. Juanmi 6., Fekir 52.)
Granada–Mallorca 4–1
(J. Molina 20., 61., 90+1., Puertas 90+6., ill. Dani Rodríguez 24.)
Real Madrid–Cádiz 0–0

HÉTFŐ
21.00: Levante–Valencia (Tv: Spíler2)

SZOMBATI EREDMÉNYEK
Rayo Vallecano–Alavés 2–0 (S. Guardiola 19., Catena 26.)
Real Sociedad–Villarreal 1–3 (Isak 32., ill. Gerard Moreno 38., 69., Chukwueze 90+6.)

Barcelona–Elche 3–2 (Ferran Jutgla 16., Gavi 19., Nico González 85., ill. Morente 62., Milla 63.)
Sevilla–Atlético Madrid 2–1 (Rakitic 7., Ocampos 88. ill. Felipe 33.)

PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Celta Vigo–Espanyol 3–1 (S. Mina 3., Iago Aspas 47., D. Suárez 82., ill. Loren Morón 90+2.)


AZ ÁLLÁS
1. Real Madrid 18 13 4 1 39–15 +24 43
2. Sevilla 17 11 4 2 28–12 +16 37
3. Betis 18 10 3 5 32–21 +11 33
4. Rayo Vallecano 18 9 3 6 26–18 +8 30
5. Atlético Madrid 17 8 5 4 28–20 +8 29
6. Real Sociedad 18 8 5 5 20–20 0 29
7. Barcelona 17 7 6 4 28–21 +7 27
8. Valencia 17 6 7 4 26–23 +3 25
9. Athletic Bilbao 18 5 9 4 16–14 +2 24
10. Espanyol 18 6 5 7 20–21 –1 23
11. Villarreal 17 5 7 5 21–18 +3 22
12. Osasuna 18 5 7 6 17–22 –5 22
13. Celta Vigo 18 5 5 8 20–22 –2 20
14. Mallorca 18 4 8 6 17–27 –10 20
15. Granada 17 4 7 6 21–25 –4 19
16. Getafe 18 3 6 9 12–20 –8 15
17. Elche 18 3 6 9 18–27 –9 15
18. Alavés 17 4 3 10 13–24 –11 15
19. Cádiz 18 2 8 8 15–31 –16 14
20. Levante 17 8 9 16–32 –16 8
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik